home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Bemutatták az idei Magyarország Szépe verseny jelöltjeit
MTI
2018.06.13.
LXXIII. évf. 23. szám
Bemutatták az idei Magyarország Szépe verseny jelöltjeit

Bemutatták szerdán Budapesten az idei Magyarország Szépe versenynek azt a húsz indulóját, akik közül 16-an a Miss World világverseny hazai döntőjében mérkőznek meg július 8-án.

A Magyarország Szépe verseny döntőjét a Duna és Duna World csatorna élőben sugározza, a show új műsorvezetői Kraszkó Zita és Kovács Kokó István lesznek.

Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa a bemutatkozás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhet a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken méretik meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek a koronáért.

Hangsúlyozta, hogy a leendő szépségkirálynőnek nemcsak szépnek, hanem talpraesettnek, céltudatosnak, barátságosnak, alázatosnak és kommunikatívnak kell lennie, hiszen csak így van esélye a világdöntőn kitűnnie a többi versenyző közül.


A 2018-as Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny indulói (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Kiemelte, hogy a Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést. Ezért a felkészítő táborban a Miss Charity alversenyen a jelöltek egyenként prezentálják a jótékonysági projektjüket, majd egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést.

Hangsúlyozta, hogy a felkészítő táborban zajló versenyeken a döntősök személyisége jobban megismerhető, ez segítséget nyújt a zsűritagoknak, akik majd az élő adásban pontozzák a versenyzőket.

Kovács Kokó István műsorvezető elmondta, hogy a nagyszabású élő gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök. A zsűritagok és a nézők elsőként bikiniben láthatják a lányokat, majd ezt követi az úgynevezett kreatív tour, amelyet idén a labdarúgó-világbajnokság ihletett. Ezután nemzeti öltözetben, majd végül estélyi ruhában lépnek színpadra a versenyzők, utóbbi két kollekciót Bélavári Zita tervezi. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány fog kiesni. Az adásban sztárfellépők gondoskodnak a nézők szórakoztatásáról — tette hozzá.


(MTI-fotó: Kovács Tamás)

Kraszkó Zita elmondta: a győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és a verseny két udvarhölgyét is díjazzák, de idén is lesz közönségszavazás. Az érdeklődők a tavaly megismert mobil applikációt használva is tájékozódhatnak a versenyről, valamint a döntősökről és ezen a platformon is támogathatják szimpátia szavazatukkal a finalistákat. Az applikációban legtöbb voksot kapó lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz — tette hozzá.

Kovács Kokó István felhívta a figyelmet arra, hogy a döntő előtt egy nappal, július 7-én láthatják a nézők a Királynő útja című összeállítást, amely többek között a lányok felkészüléséről árul majd el kulissza titkokat. „Ebben a félórás programban fog elindulni a közönségszavazás” — hangsúlyozta a műsorvezető.

A koronáért versengő jelöltek közül a legfiatalabb 17, a legidősebb 24 éves.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..