home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Belgrádban jártunk
Losonc András
2016.07.11.
LXXI. évf. 28. szám
Belgrádban jártunk

Május végén az osztályommal elmentünk kirándulni Belgrádba. A gyülekezőhelyre 6.45-re kellett érkezni, és 7.30-kor indultunk el. A buszunk nagyon kényelmes volt. Én Norbert barátommal ültem, Dávid Martinnal, Alex Alennel és még sorolhatnám. A légkondicionált buszban lábtartó és rádió is volt. Velünk jött egy néni, aki az idegenvezetőnk volt.

Az út három és fél óráig tartott, de közben megálltunk Újvidéknél uzsonnázni. Útközben Norberttel játszottunk, de aztán az egész utazás unalmassá vált. Míg Belgrádba értünk, láttunk szántóföldeket, a Duna és a Száva folyót és sok épületet.

Elsőként a légvédelmi múzeumba mentünk, mely előtt sok repülőt láttunk. Az épület egy hatalmas tojáshoz hasonlított, üvegből készült. Miután megvettük a jegyeket, bementünk. Előbb megnéztünk egy filmet az akrobata repülőkről. Nekem nagyon tetszett az előadás. Azután felmentünk az emeletre, ahol sok repülő, rakéta és bomba volt kiállítva. Be is ülhettünk egy helikopterbe meg egy repülőbe. Ott őrzik a legelső repülőt is, melyet a szabadkai származású Ivan Sarić épített és próbált ki. A pilótaülést is kipróbálhattuk. Nekem kényelmes volt, de nem mindenkinek. A bejáratnál lévő árusoknál kisrepülőket lehetett vásárolni.

Ezután az Avala-hegy felé vettük az irányt, ahol az Ismeretlen hősök emlékművét tekintettük meg. Fényképezkedtünk is. Onnan a kilátótoronyba mentünk. Félelmetes volt a kanyargós úton autóbusszal közlekedni, mert úgy éreztük, mindjárt a szakadékba zuhanunk. A toronyba lifttel vittek fel bennünket. Egész Belgrádot láttuk, és nagyon szép volt a kilátás. Az Avala torony harmincnyolc emeletes és 204,5 m magas. Ami messzebb volt, azt távcsővel nézhettük meg. Ott is készítettünk fotókat az osztállyal. Innen a Szent Száva-templomba látogattunk, ahol sok gyertyát, freskót láttunk. Alennel, Martinnal és Szergejjel elmentünk a közelben lévő szökőkúthoz is. Utunk a Knez Mihajlo utcába, Belgrád legnagyobb sétálóterére vezetett, onnan pedig egyenesen az állatkertbe. Lehet, hogy ez az állatkert nagy, de az állatokra jutó hely kicsi, alig férnek el. Meglehet, hogy a mi palicsi állatkertünk kisebb, de az állatok kényelmesebben élnek, nagyobb helyük van. Nagyon tetszett a fehér farkas, a grizzly medve, a fehér kenguru, de legjobban a fehér tigris és a fehér oroszlán. Az állatkertben fagyiztunk is, ami különösen jólesett, mert nagyon meleg volt. Amikor megérkezett értünk a busz, beszálltunk, és elindultunk haza. Este fél tízkor érkeztünk meg, és már álmos, fáradt voltam a sok élmény után.

Nagyon jó volt a kirándulás, remélem, amikor felsősök leszünk, ugyanilyen lesz.

LOSONC András, Szabadka
Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, 4. c osztály

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..