Mottó: „Az emberben először vak vágy él a melegségre. Az ember aztán tévedésről tévedésre haladva megtalálja azt az utat, mely a tűzhöz vezet.” (Antoine de Saint-Exupéry)
A kijelölt célhelyszínünk ezúttal is a főváros MDCCCLXXXIV. évben épült vasútállomása volt. Periodikus elválásaink és egymásra találásaink kihagyhatatlan innenső érintkezőpontja. A folyamatos urbanisztikus és demográfiai előjelű, lokális metamorfózisok tőszomszédságában.
Persze, tudom, a jó munkához, bármilyen típusú építkezésről is legyen szó, idő kell. Meg kellő türelem. A végén aztán, ha mindönki úgy tösz ahogy tönni köll, akkor is – egy Vásárhely környéki aranyköpést idézek most!, nos, akkor úgy lösz, ahogy lönni köll! Esetünkben sem történt másként.
Találkozásunk ezúttal egy, a legszégyenlősebb virágszirmokat is nyílásra bátorító májusi hétfő délelőttjére „esett”. Az egymásba fonódó hangulatos tereinek, utcáinak és épületeinek rengetegében barangolva újra, változatlanul szerethető és élhető helyként éltük meg Belgrádot.
Pontosabban: őt is.
Fényképezték: Martinek Imre és Györffi Réka
