Most arról mesélnék a kedves olvasónak, hogy miért érdemes egy hétvégét Horvátországban tölteni.

Miután Tóbiás, az autónk átesett a sikeres gyógykezelésen, bátran foglaltuk el benne a megszokott helyünket, és a hétvége derekán nekivágtunk a horvát vidéknek. Eszék-Baranya Kelet-Horvátország egyik megyéje, melyet hét város és harmincöt község alkot. A szállásunk Vörösmarton várt bennünket, ahol a borpincéket a Báni-hegy déli oldalába ásták. Blaženka, a Baranjski Dvori házigazdája nagy örömmel és vendégszeretettel fogadott bennünket. A négyszobás vendégház gondosan kialakított és berendezett udvarán szanaszét heverő plüssállatkák hamarosan megmagyarázták a kilétüket, Maxnak, a ház labradorjának a játékai voltak ugyanis. Miután leraktuk a csomagjainkat, elkezdődött Vörösmart (horvátul Zmajevac) feltérképezése.

Vörösmarti borpincesor (a szerző felvételei)

Az 1800-as évek végén még mezővárosként számontartott település ma körülbelül 800 főt számlál. Híres a borászatáról és a minden évben megrendezendő bormaratonjáról. A falu lakossága az őszi meleg és a hétvége ellenére is eléggé bezárkózott, csendes volt, a borpincék közül is mindössze hármat találtunk nyitva. Testes és nagyon finom vörösbort iszogattunk a Josić borászat éttermében, ahol egy ízlésesen berendezett pincében kóstolgatásra is volt lehetőség.

Kopácsi-rét

Másnap reggel, miután megittuk az udvaron a reggeli napsütésben a török kávét, elindultunk Kopácsra. Ott régi épületeket láttunk, magyar ajkú emberekkel találkoztunk és a Kopácsi-réten is jártunk. A navigáció két útvonala közül, mint utólag kiderült, a jobbikat választottuk, nem a főbejáraton léptünk ugyanis a rét területére, hanem egy oldalsó hídnál csatlakoztunk a természeti vonalhoz, s így nem kellett belépőjegyet vásárolnunk. A természetpark 238 hektáros mocsárvidéket ölel fel, mely mindmáig természetes állapotában várja a kirándulni vágyókat. Európa egyik legnagyobb természetes mocsárvidéke az UNESCO természeti világörökségi listájára is felkerült. A madárpopuláció háromszáz fajtája gazdagítja a parkot, megtalálható közöttük a védettség alatt álló rétisas és a fekete gólya is. A rétet keresztülszelő fahídon át alaposan bejárható a terület, és aki szeretne, az hajókiránduláson is részt vehet. Szerencsére csoda szép, meleg őszi időnk volt, így órákon át sétálhattunk a biztonságosan kiépített deszkahídon.

A hercegszöllősi református templom

Kopács után Laskó felé vettük az irányt. Érdekes volt látnunk, hogy a falu szélén egy több mint négyszáz éves iskola áll. Hercegszöllős községének kilenc települése van, Vörösmart is közéjük tartozik. Az 1803-ban épült református templom a Drávaszög egyik legrégebbi temploma, mely körül gyönyörű kertet alakítottak ki. Nyugalom és lassúság jellemezte a hercegszöllősi utcákat, mintha egy kicsit megállt volna az idő, hogy ő is megpihenjen. Hazafelé menet betértünk a csúzai Pinkert borászatba, és a kóstoláson már az első fehérbor elcsábított bennünket, így vásároltunk is három literrel a Graševinából. Amikor visszaértünk a szállásunkra, segítettünk a magyarországi vendégeket váró Blaženkának elmagyarázni, hogy miből is áll az igazi magyar húsleves, majd elindultunk Vörösmart utcáin, hogy házi bort vegyünk egy helyi lakostól. Az első háznál, illetve az előtte álló VINO táblánál szerencsénk volt, és boldogan, immár minőségi borocskával a hátizsákban folytattuk az utunkat. A falu kálváriáját a település szélén levő dombra építették 1875-ben. Leheveredtünk a fűszőnyegre, és onnan gyönyörködtünk a kilátásban, melyről az őszi színekben pompázó fák és az alkonyat gondoskodott. A kálvária előtti kanyarban a határ közelsége miatt autók százai suhantak el azt sugallva, hogy sokan haladnak el itt átutazóban. Mindenkinek azt ajánlom, hogy ha már átmegy ezeken a településeken, akkor álljon meg egy szusszanásra, levegővételre, borvásárlásra, vagy egyszerűen csak azért, hogy elraktározzon magában egy képet ezekről a szelíd horvátországi falvakról.

A vörösmarti kálvária

Vasárnap délelőtt hazafelé jövet Kiskőszegen (Batinán) megnéztük a Duna mellett található szobrot a batinai csatáról. A löszdombon levő emlékmű a település fölé tornyosulva emlékeztet bennünket a múltra. A szeles idő miatt csak gyors látogatást tettünk Kiskőszeg központjában, majd Szerbiába érve néhány településen és kilométeren át zötykölődtünk az autóban, mivel bizonyos utakat még mindig javítani illene.

A Szerbiát és Horvátországot összekötő kiskőszegi (batinai) híd