Lengyel, magyar két jó barát…

A Dunajec folyó mentén haladunk tehát a lengyel határ felé, Nedec vára az úti célunk. A XIV. században épült vár nagyon sokáig, egészen pontosan az I. világháborúig Magyarország északi határának utolsó erődítménye volt. Trianon azonban átszabta a határokat, és egy újabb országot is „bespékelt” Nedec és az anyaország közé. Manapság turisztikai látványosság a hegytetőre épült vár, ahonnan pompás kilátás nyílik a Dunajec folyó kanyonjára, a két hatalmas víztározóra és a túloldalon lévő szlovákiai havasokra. Az épületben múzeum, skanzen várja a látogatókat: sok magyar vonatkozású tárgyi emlék felfedezhető itt. A vár alatt igazi bazár fogadja a turistákat: az ereklyéktől a különféle csecsebecséken át egészen a finom lengyel hegyi sajtig és mézig minden kapható. Amikor az ember sokallja egy-egy portéka árát, és alkudni próbál, a lengyelek mosolyognak, ám nemigen engednek a zlotyiban megszabott összegből. Amikor azonban helytelen kiejtéssel bevetjük: Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szlanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!, azaz: Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, bátor, áldás szálljon mindkettőre!”, akkor a kölcsönös vállveregetés után engednek az árból. Hála Istennek, gondoljuk, valahol azért még kedvelnek minket.

Tutajozás a Dunajec folyón. Fontos leszögeznünk, hogy a Dunajecnek semmi köze sincs a Dunához. A 247 kilométer hosszú folyó a Visztulába torkollik, amely azután a Balti-tengerig viszi a Magas-Tátrából eredő Dunajec vizét. Kies tájakon kanyarog, 17 kilométeren Lengyelország és Szlovákia határfolyója, egyben turisztikai attrakciója is. Tudniillik a Dunajecen tutajozni (vagy raftingolni) óriási élmény. Mi a szlovák oldalon szálltunk fel a vízi járműre, amely ugyan nem hasonlít a klasszikus tutajra (öt csónakot rögzítenek egymáshoz, három sor padot helyeznek el az utasok számára, és 14 személyt szállíthatnak a viszonylag gyors folyású folyón). Két tutajos bámulatos ügyességgel, egy körülbelül két és fél méteres bottal irányítja a járművet: a kanyarokban, ahol gyorsabb a víz folyása, a tutaj is „felpörög”, irányítói azonban szenvtelen arccal böködik a medret, és terelik a tutajt a megfelelő irányba. Egymást érik a vízi járművek, mindenféle náció megfordul itt, vérmérsékletétől függően van aki csendben, van, aki harsány kiáltozások közepette teszi meg a mintegy kétórás utat, ám néhányan dalra is fakadnak. Mi A szegedi csikós lent itat a Tiszán eléneklésével csaltunk elismerő mosolyt a tutajosok és az előttünk/mögöttünk haladó más nemzetiségű utasok arcára. Felejthetetlen két órát töltöttünk a Dunajec folyón, szívesen megismételnénk…

Hasonló élmény a Tar-pataki-vízesés megtekintése is. Felvonóval kúszunk fel a Hrebienokra, tisztes nevén a Tarajkára, és a Magas-Tátrában lévő 1285 méteres csúcsról sétálunk le a Tar-pataki-vízeséshez. A szlovákiai hegyekben is régen esett már eső, ezáltal a vízesés sem olyan látványos, mint például hóolvadás vagy nagyobb esőzések idején. Ám így is sokáig lehet gyönyörködni a hatalmas sziklákon lezúduló „kis Niagará”-ban, csakúgy, mint a Csorba-tóban, amely az ország második legnagyobb tava. 1350 méteres magasságban fenyőerdők övezik, körülötte sípályák, ugrósáncok, szállodák és panziók: rangos versenyeket tartanak telenként ezen a területen. Nyáron a tó körüli séta, a túrázás igazi kikapcsolódás.

A természeti szépségek felfedezése után történelmi nevezetességeket látogatunk meg. Késmárkon megtekintjük a 18. században fából készült ágostai evangélikus templomot, valamint a 19. század végén épített új evangélikus szentélyt, amelyben megtalálható a helyi születésű Thököly Imre (1657—1705) magyar hadvezér mauzóleuma is. Zólyomban született a magyar irodalom egyik kiválósága, Balassi Bálint (1554—1592). A zólyomi várban magyar nyelvű emléktáblát emeltek tiszteletére (ami itt nagy szónak számít, mert egész Szlovákiában a magyar emlékekről is csak „államnyelv”-en, vagyis szlovákul tájékoztatnak, esetenként angolul vagy németül is!), az épületben pedig korabeli rekvizitumokat tekinthetnek meg a látogatók. Selmecbánya igazi gyöngyszem. Az alig 10 ezer lakost számláló kisváros valamikor virágzó bányászati központ volt. Itt alakult meg 1762-ben Magyarország első bányászati akadémiája, s ebben az időben — csaknem 30 ezer lakosával — az ország harmadik legnagyobb települése volt Pozsony és Debrecen után. Fekvése csodálatos: a dombtetőkön templomok és az úgynevezett Asszonyvár nyújt pompás kilátást a környékre. A belvárosra ugyan ráférne egy kis tatarozás, de így is érzékelteti a régmúlt idők ragyogását. Valószínűleg kevesen hallottak Szentantal településről. Magam sem tudtam, hogy a besztercebányai járáshoz tartozó, ezer lelket számláló község létezik. A dúsgazdag Koháry és a Couburg család építkezett itt külön-külön, majd házasságok révén együtt is. Pompás kastélyok, templomok, kápolnák, síremlékek őrzik itteni tevékenykedésüket. Ma is gyönyörködhet bennük az utókor: rengetegen keresik fel a szinte felbecsülhetetlen értékű barokk és rokokó bútor- és festménygyűjteményeket, a fegyverkiállítást és a korabeli népi-használati tárgyak együttesét is.

Kitárult előttünk egy ablak — a Felvidék. Olyan jó volt rajta belesni, élményeket gyűjteni, emlékeket felhalmozni.