home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Bajsán készül a második etnoház
Borús Margit
2015.02.25.
LXX. évf. 8. szám
Bajsán készül a második etnoház

A bajsai Hagyományápoló Kézművesek Körének az elmúlt évben egy régi vágya kezdett megvalósulni. A Sár utcában lévő tájház melletti romos épületet a megüresedése után a polgárok önkéntes adományának köszönhetően megvásárolták. A mintegy százötven éves ház felújításához szükséges pénzt pályázatok segítségével teremtették elő. Támogatást kaptak a Bethlen Gábor Alaptól, a Tartomány Kisebbségi Titkárságtól és a bajsai helyi közösségtől. Felújították a tetőzetet, a falakat, a helyiségeket, illetve rendezték a telek tulajdonjogát.





A második tájházban kap helyet a paraszti élet jellegzetességeivel berendezett magyar szoba kemencével, valamint a nyitott kéményű konyha. Az épület többi helyiségét vendégek elszállásolására és kézműves-foglalkozások szervezésére fogják alkalmassá tenni.

Az épület végleges arculatának kialakításához azonban az anyagi eszközökön kívül nélkülözhetetlen az emberi akarat, a kitartás, az egyesület tagságának és a segítőkész polgároknak az összefogása, közös munkája, melynek mozgatórugója a Szuhankó házaspár, Ruzsena és Sándor.

A két tájház méltán öregbíti a falu hírnevét a helybeliek és az idelátogatók örömére.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..