Bácskay Julcsa

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A színésznő többször Budapesten is megfordult, pályafutása vége felé átvette a Népligeti Színházat - Szabadkán született 1861. február 15-én, és a magyar fővárosban hunyt el 1924. február 3-án - A vidéki színjátszás sztárja volt, különösképpen énekes-táncos szerepekben jeleskedett - Fölvételire elős...

A színésznő többször Budapesten is megfordult, pályafutása vége felé átvette a Népligeti Színházat - Szabadkán született 1861. február 15-én, és a magyar fővárosban hunyt el 1924. február 3-án - A vidéki színjátszás sztárja volt, különösképpen énekes-táncos szerepekben jeleskedett - Fölvételire először a szabadkai színházigazgatónál, Krecsányi Ignácnál jelentkezett, és mivel tehetségesnek találtatott, azonnal szerződtették - A híres dívát, Blaha Lujzát a nemzet csalogányának becézték rajongói, Bácskay Julcsát pedig bácskai csalogánynak - Időnként pajzánságokkal mulattatta a nagyérdeműt, örömmel mutogatta csipkés alsóneműjét - Gyakran lépett fel Újvidéken, a szerb Athénben, legtöbbször mégis szülővárosában szerepelt, mindig tapsra ragadtatva a hálás nézőket - A bunyevác közönség is a szívébe zárta, mert néhány dalt az ő nyelvükön is előadott.
Azt mondják színházi berkekben, hogy csak törpe nép feledhet ős nagyságot, csak törpe nép vonja kétségbe Blaha Lujza, Jászai Mari, Romhányi Ibi vagy Heck Paula nagyságát. Még érezhető kezük melege, amint színrelépés előtt a függöny szélét fogják, ahogyan lejátszották azt a színházat, amelyet komédiának nevezünk. Itt vannak előttünk a fényképek: nemrég láttuk a televízióban Jászai Mari bronzszobrát, Stróbl Alajos szép munkáját, és látjuk Blaha Lujzát díszmagyarban, halljuk, ahogyan azt mondja: ,,Annak érdemes élnie, akinek dolga van.' Sok dolga volt a színpadon a tüneményes Romhányi Ibinek Györgyként az Áfonyákban, a Csehov-drámákban, Heck Paulának a Pygmalionban és a Vérnászban, a csillogó-villogó operettekben, s itt volt közöttünk, Garay Béla mellett is, Bácskay Julcsa, a Szabadkán született színésznő, aki hangjával átszínesítette az illúziók házát, mert volt idő, amikor a színpad első feladata az volt, hogy olyan világot mutasson be a nézőnek, amilyent el lehetett hinni! És volt idő - tudjuk -, amikor a néző meg azért ment színházba, mert azt a másik világot ott, a színpadon el akarta hinni. Akkoriban az illúziókeltés volt a fontos. Ma pedig az illúzió szétverése.
Bácskay Julcsa Szabadkán született 1861. február 15-én. Mi, szegény utódok csak annyit látunk a színésznő szép akarásából, amennyit a róla szóló könyvek, sorok megőriznek az utókornak. Garay Béla Színészarcképek című kötetéből például megtudjuk azt, hogy a szabadkai hatodik kör egyik szürke mellékutcájában éldegélt serényen egy Havasi János nevű megbecsült kereskedelmi alkalmazott, aki két leányt nevelt: Máriát és Juliskát. Mindketten erős vonzalmat éreztek a színház iránt, az iskolában, az órákon arról a gyönyörű szép festett világról álmodoztak. Juliska volt az ambiciózusabb, talán azért (is), mert tudta: kellemes, széles terjedelmű hangjára, koloratúrjára egyszer majd felfigyelnek a színházigazgatók vagy a rendezők. Mária mélyebben érzett, drámákban, tragédiákban szeretett volna fellépni. A szülők nem nézték jó szemmel a leányok azon igyekezetét, hogy színi pályára lépjenek, de hiábavaló volt minden gáncsoskodás, apai rábeszélés, Havasi Juliska - tizenhat évesen - bekopogott a szabadkai színház direktorához, Krecsányi Ignáchoz. Meghallgattatást kért. A nagylány - látható lámpaláz nélkül - két magyar népdalt énekelt. Krecsányi Ignác kezdetben hümmögött, a vállát vonogatta, de szó nélkül Juliska elé tartotta a szerződést, felvette a truppjába. Juliska azonnal a Bácskay művésznevet választotta magának. Mi okból, nem tudhatjuk. Valószínűleg hajba kapott az édesapjával, aki nem szívesen látta volna viszont vezetéknevét a színházi előadást hirdető plakátokon.
Bácskay Julcsa pályája felfelé ívelt. ,,Vitte valamire', hisz még a Pallas nagylexikonban is megemlékeznek róla. Ez olvasható benne: ,,Hangjának kelleme, s játékának elevensége a legkedveltebb vidéki énekesnők egyikévé tette.'
A színésznőnek nem volt nyugta, temperamentumos volt, öntörvényű. Ha valaki megsértette, azonnal továbbállt egy házzal, egy színházzal. Szüntelenül járta az akkor nagy országot. Már első fellépése sikeres volt. A Morilla című operettben mindent elkövetett annak érdekében, hogy ,,lejátssza' a partnereit, hogy mindenkinél ünnepeltebb legyen. Híre természetesen eljutott a nagyobb központokba, Budapestre. 1884. május 24-én a Népszínházban debütálhatott, nagy sikert aratott, a sajtó is dicsérte, de minden hiába: vére vitte tovább. Csupán egy évig maradt Pesten. Máramarosszigeten igazgatói (!) posztot töltött be, s társulatával gyakran turnézott erre, mifelénk, a Vajdaságban is. Megfordult Zomborban, ahol az egyik előadás után egy gazdag földbirtokos, Gfelder Sándor annak rendje és módja szerint megkérte a kezét. A színésznő nem utasította el a földbirtokost, nőül ment hozzá azonnal...
Első urát gyorsan faképnél hagyta, nyűgösnek találta az igazgatói munkát is, s visszautazott szülővárosába, és ott Rakodczay Pál társulatához szegődött. Több operettben lépett fel, az Angot, a kofák lánya címűben is. A sajtó agyondédelgette. A Szabadkai Hírlapban olvasható (1893. január 21.): ,,A siker oroszlánrésze kiváltképpen Bácskay Julcsa játékát illette a címszerepben. Előadásában a jókedv az érzés őszinteségével párosulva éppen annyira meglepő volt, mint amennyire a közönség szívéhez férkőzött énekművészetének legfinomabb árnyalatokban is kifejező ereje'. Bácskay Julcsát a szabadkai bunyevácok is kedvelték, mert az ő nyelvükön is előadott néhány dalt A szép Darinka című operettben. Ő volt a vidéki színházak csalogánya. Második férjével, Micsey F. György színigazgatóval újra és újra becsavarogta az országot, s végül 1904. július 4-én megnyitották a budapesti Népliget Színkört.
1919 után, a megváltozott határok miatt már nem barangolhatta be Magyarországot. Szembetegsége is akadályozta ebben. 1919-ben a férje is elhunyt, ő pedig teljesen megvakult. Nyomor és nélkülözés várt rá: tragikusan fejezte be életét. Szíve Budapesten, 1924. február 3-án, szűnt meg dobogni. Hatvanhárom éves volt...
Címkék: Bácskay Julcsa

Hozzászólások

Facebook

Támogatóink