A háború után Szlovéniában töltötte a katonai szolgálatot, akkor figyelt fel a hegyek és a természet különös szépségeire. Ekkor már többször is hegymászó túrákat tett a különös szépségű Júliai- és a Kamniki-Alpokban. Később elolvasta Benedek Elek unokája, Benedek István Csavargás az Alpokban című útikönyvét, melynek első kiadása 1958-ban hagyta el a nyomdát. Ennek hatására döntöttek úgy barátaival, ismerőseivel, hogy elmennek meghódítani Európa legmagasabb csúcsát. Végül hat topolyai indult útnak, ketten motorkerékpáron, négyen vonaton utaztak az Alpokba. Bálint Lajossal együtt Verbászi András, Varmuzsa Simon és Miklós Ferenc jutott fel a földrész tetejére. A Bús fivérek, Árpád és László a hegy lábánál lemaradtak, de már másnap ők is feljutottak. Bálint Lajos tudomása szerint Bácskából ők négyen voltak az elsők, a vajdaságiak közül is csak egy karlócai szerb hegymászó előzte meg őket.

A mai hegymászók talán megmosolyognák akkori felszerelésüket, de az abban az időben viszonylag modernnek számított. Gleccserszemüveget viseltek, mert az erős UV-sugárzás egyébként megégette volna a szaruhártyájukat. A tengerszint feletti magassággal ugyanis nő az UV-sugárzás mennyisége, a hó pedig a rá eső fény 85%-át is visszaveri. A szaruhártyának a megégése napokig tartó vakságot idézhet elő, de akár tartós látáskárosodást is eredményezhet. Jégcsákánnyal, hágóvassal, karabinerrel, varrott hevederrel és megfelelő kötelekkel szerelkeztek még fel, mindezek nélkül nem sikerülhetett volna a hegyet megmászni. Az oxigénhiány tünetei már 2500 méternél fellépnek. Volt is olyan a csapatban, aki ezen a szinten átmenetileg rosszul lett. 3000 méter felett egy kőlavina miatt kellett a sziklák fedezékében meghúzniuk magukat, de végül sikeresen felértek, mesélte a ma már veterán bácskai hegymászó.

A Mont Blanc, azaz olasz nevén a Monte Bianco az Alpok, Nyugat-Európa és egyúttal az Európai Unió legmagasabb hegye. A magassága hivatalosan 4810,9 méter, de a hóesés, az időjárás, illetve a jégsapka mozgásának függvényében ez a szám évről évre akár métereket is változhat. A korabeli feljegyzések szerint először Jacques Balmat és egy orvos, Michel Paccard mászta meg a csúcsot, 1786. augusztus 8-án. Mára viszont ez a teljesítmény rutinfeladattá vált. Évente több mint 10 000-en jutnak fel, viszonylag gyorsan, mivel a felvonó végállomása Aiguille du Midi, ahonnan a csúcs már csupán ezer méterre van. Ettől függetlenül sajnos napjainkban is vannak balesetek és áldozatok, a mentőcsapatoknak állandó készenlétben kell állniuk, mert rendszeresen akad dolguk. Arról nincsenek adatok, hogy azóta hány bácskainak sikerült a csúcsra jutnia, de feltételezhetően nem soknak.

Bálint Lajos arra is emlékszik, hogy a tervezettnél többe került a Mont Blanc meghódítása, mert dinárban gyűjtötték rá a pénzt, ám a gazdasági reformok miatt (akkor is itt tartottunk) éppen elindulásukkor devalválták az egykori jugoszláv fizetőeszközt. Márciusban tölti be a 85. életévét, még tavalyelőtt is túrázott Olaszországban. Az Isonzó völgyében járt az első világháború évfordulója alkalmából szervezett túra keretében, amikor az egykori nagy csatározások helyszínére utaztak. Tartalmas hegymászói pályafutása során számos hegyi és sítúrát szervezett, vagy vett rajta részt. Nagyon sok topolyai és környékbeli fiatallal kedveltette meg a téli sportokat, a hegymászást és a természetjárást. Évtizedeken át a Bácska Vasutas-, Hegymászó– és Síegyesület elnökeként tevékenykedett. Fényképészeti és filmes alkotói munkássága is jelentős. A bel- és a külföldi hegyi túrák közben megörökített számtalan helyszín, pillanat rögzítésével nemcsak személyes emlékeket készített, hiszen művei — melyek között számos jelentős képzőművészeti alkotás is található — dokumentumanyagokként is megállják a helyüket. Több rangos elismerést tudhat magáénak.