home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Az űrrepülés történetét bemutató interaktív tárlat nyílt Budapesten
MTI
2016.01.14.
LXXI. évf. 2. szám
Az űrrepülés történetét bemutató interaktív tárlat nyílt Budapesten

Az űrrepülés technikáját és történetének legfontosabb fejezeteit bemutató interaktív tárlat nyílt csütörtökön a budapesti Millenáris parkban. A Gateway to Space című kiállításon az érdeklődők az űrrepülésben használt számos felszerelés és eszköz — szkafanderek, űrrakéták, holdjáró, űrállomásmodulok — eredeti példányait és modelljeit tekinthetik meg gazdag képi- és videóanyaggal kiegészülve, valamint kipróbálhatják az űrhajósok kiképzése során használt szimulátorokat is.

Utóbbiak között van az 1960-as években az első, emberi részvétellel végrehajtott amerikai űrprojekt, a Mercury-program űrhajósainak kiképzéséhez használt 360 fokos giroszkóp, F18 típusú vadászrepülőgép és űrsikló szimulátor, valamint a súrlódásmentes környezetben való mozgás érzetével megismertető, űrsétát modellező zéró gravitációs berendezés is.
„Remélem, hogy a tárlat bátorítani fogja a magyar fiatalokat, hogy minél többen lépjenek Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós nyomdokaiba” — mondta a tárlatot bemutató Mike Flachbart, az amerikai űr- és rakétamúzeum munkatársa.
A péntektől látogatható kiállítás az amerikai mellett bemutatja a szovjet-orosz űrtechnikát is, és különös hangsúlyt fektet az űrhajózás nemzetközi természetének megvilágítására. A vándorkiállítás anyagát Budapest előtt többek közt Udinében, Koppenhágában, Prágában és Brüsszelben láthatta a közönség.

Az eseményen Farkas Bertalan méltatta a háromezer négyzetméteres kiállítótéren berendezett tárlat magyar vonatkozású szekcióját, amelyben — a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum jóvoltából — a hazai űrkutatás relikviáit és olyan űrfelszereléseket lehet megtekinteni, amelyek kifejlesztése magyar szakértőkhöz kötődik.

A kiállítás első része az űrutazás szellemi és technológiai megalapozóival ismertet meg, köztük Jules Vernével, akinek az Utazás a Holdba című fantasztikus regénye fontos motivációt jelentett a későbbi tudósoknak. Ugyanitt esik szó a rakétafejlesztés egyik legnagyobb úttörőjéről, a német származású Wernher von Braunról is.

A második szekció az Egyesült Államok és a Szovjetunió által vívott űrverseny korszakába kalauzol: láthatóak többek között a két nagyhatalom űrprogramjaiban használt eredeti szkafanderek, műholdak, rakéták, valamint az űrkapszulák méretarányos és életnagyságú modelljei, emellett megtapintható egy valódi holdkőzet is.


Mike Flachbart, az amerikai űr- és rakétamúzeum munkatársa (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Szintén a tárlat anyagát képezi egy holdjáró, amely pontos mása az Apollo-programban használt három, a Holdon hagyott járműnek. Mike Flachbart kiemelte, hogy a holdjáró abroncsmintázata magyar műszaki megoldás eredménye volt, vagyis Magyarország is szerepet játszott a holdra szállás történetében.

A sikeres holdra szállás után az űrverseny helyét fokozatosan a nagyhatalmak közötti együttműködés vette át az 1970-es és 1980-as években, a kiállítás ezt a korszakot többek között a Nemzetközi Űrállomás és az orosz MIR űrállomás bejárható életnagyságú modelljeivel mutatja be.

A tárlat kitér arra is, miként élnek az űrhajósok az űrben, mit esznek és isznak — az amerikai űrprogramok során még Coca-Colát is juttattak fel a legénység számára —, milyen higiéniai lehetőségek állnak rendelkezésükre. Az érdeklődők betekintést kaphatnak az űrhajózás jövőjébe is, láthatják a jelenleg is fejlesztés előtt álló Orion-űrkabin modelljét.

A Gateway to Space kiállítást március 15-ig látogathatja a közönség a Millenáris parkban, a budapesti állomás után a tárlat a Dél-Afrikai Köztársaságba utazik.


Űrállomás részletének életnagyságú makettje (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..