Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztőjét, a Magyar Rádió tudósítóját és a Vajdaság Ma főmunkatársát újságírói munkája elismeréseként Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium díját, melyet a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége javaslatára ítélt oda a miniszter által létrehozott kuratórium, a Néprajzi Múzeumban szervezett alkalmi ünnepségen vehette át újságírónk Réthelyi Miklós tárcavezetőtől. Ternovácz István munkássága elismerése jeléül már korábban is részesült kitüntetésben: 2007-ben a Napleány Díjat, 2008-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2010-ben pedig az Év Parlamenti Újságírója díjat ítélték oda neki.
* Milyen értéket képvisel az újságíró számára a Táncsics Mihály-díj?
- Ez a legrangosabb szakmai díj Magyarországon, és évente hat újságíróknak ítélik oda. A Táncsics Mihály-díj ugyanazt jelenti egy újságírónak, mint a Liszt Ferenc-díj egy zenésznek vagy énekesnek, a Jászai Mari-díj egy színésznek, vagy a József Attila-díj egy irodalmárnak. Élete során ezt csak egyszer érdemelheti ki az ember. Az elismerést annak ellenére kaptam meg, hogy nem foglalkoztatott különösebben, mit gondolnak rólam magas körökben. Nem tagadom, az elmúlt években akadt rá példa, hogy a közélet irányítói közül megkerestek néhányan - hihetetlen, de minden hátsó szándék nélkül - csupán azért, mert meg akartak közelebbről ismerni. Interjút sem készítettem velük, nem is írtam róluk soha. Nagyon megható volt. Ma is csak azt tekintem mérvadónak, hogy miként vélekednek tevékenységemről azok az emberek, akikkel mindennapjaim során találkozom. Bírom a kritikát, korántsem tartom magam tökéletesnek. Örülök a díjnak. Szerencsére az átvétele óta sikerült visszazökkennem a régi kerékvágásba.
* Hogyan minősítené a vajdasági magyar újságírás jelenlegi helyzetét?
- A vajdasági magyar újságírás ugyanolyan helyzetben van, mint az itteni magyarság. A fogyás, a leépülés jellemzi. Persze a nemzetét, hivatását és önmagát komolyan vevő ember úgy dolgozik, hogy ez ne szegje kedvét, mert az visszatükröződne a munkáján. Ahogyan az 1992 és 1996 között eltelt vérzivataros időkben vállaltam a feleségemmel, aki munkanélküli volt, hogy három gyermeket is felnevelünk, úgy most azt vállalnom, hogy szépítés nélkül, építő jelleggel tudósítsak a valóságunkról. Ráadásul nem csak azért, mert a gyerekeket valamiből fel kell nevelni. Mi, akaratunktól függetlenül ebbe a korba születtünk bele, ennek a kornak vagyunk a krónikásai. Nem vagyok hajlandó azon sopánkodni, hogy annak az utolsó itteni magyar újságíró-nemzedéknek vagyok a tagja, amely még generációt pótolt. Mert 1988 óta az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében pl. csak itt-ott vettek fel új újságírót.
* Függetlenség és szakmaiság. Az elmúlt időszakban a szakmabeliek között egyfajta vita alakult ki ezzel kapcsolatban. A médiában vajon mit jelent a függetlenség, és mit a szakmaiság?
- Szerintem az újságíró a nemzet lelkiismeretének a barométere kell, hogy legyen. Az interjúkat, riportokat készítő és jegyzeteket író ember ugyanis a nemzetétől nem lehet független. Ugyanakkor, ha én történetesen nemzetpolitikai kérdésekkel is foglalkozom, akkor nem lehetek egyidejűleg például a Magyar Nemzeti Tanács tagja és az az újságíró, aki majd elemzi az MNT munkáját. Mert ha mondjuk, az MNT vélt vagy valós mulasztásairól írok, akkor nem vagyok lojális a kenyéradó gazdámhoz, annak mondhatni, a kezébe harapok. Ha viszont tényleg van mire rámutatni, és azt azért nem teszem meg, mert ''benn” vagyok, akkor az olvasót vagy a rádióhallgatót csapom be. Mindkét felelős szerepet nem vállalhatja magára egy magára valamit is adó újságíró, mert azzal hiteltelenné válik. A szakmaiság vonatkozásában ennél egyszerűbb a dolog. Az újságírónak állandóan figyelemmel kell kísérnie az eseményeket. Jól informált, felkészült kell, hogy legyen. Egy-egy kérdés feldolgozásakor lehetőleg minden releváns tényező kerüljön terítékre, hogy kellően árnyalt képet fessünk az adott témáról. A hallgató vagy az olvasó pedig majd eldönti, mit jelent számára egy-egy történet.
* Létezik-e szabad és független sajtó?
- Sosem létezett szabad sajtó, de mindig megvolt, ma pedig különösképpen megvan az igény arra, hogy legyen. Egy-egy sajtóorgánum tulajdonosának vagy alapítójának ugyanis mindig megvoltak és a jövőben is meglesznek az elvárásai, melyek a legtöbb esetben nem egyeznek meg a közakarattal. Ettől függetlenül az embernek csak akkor érdemes újságírói pályát választania, ha hisz a sajtószabadságban, ha úgy tesz, mintha ilyesmi létezne, és nincs benne félelem. Független közszolgálati újságírás csak úgy létezik, ha az újságíró független a hatalomtól és az adófizető közösség érdekeit képviseli, azét a közösségét, amelynek a hozzájárulásából a fizetését kapja.
* Ön a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottságának az egyik tagja. A tájékoztatási stratégia munkaváltozata elkészült. Hogyan képzeli el az ideális vajdasági tájékoztatási modellt?
- Nincs és nem is lesz ideális vajdasági tájékoztatási modell, mert az elképzelhetetlen, hogy valami Belgrádnak és Újvidéknek egyaránt megfeleljen. A pénz pedig még mindig Belgrádból érkezik. Enélkül pedig nem stratégia a stratégia. Másrészt, ha Vajdaság autonóm módon rendezhetné ezt a kérdést, akkor sem lehetne minden itt élő nemzet számára elfogadható közös médiastratégiát kidolgozni. Minket, magyarokat igazából az kellene, hogy érdekeljen, hogy a közös tortából legalább a nekünk járó szeletet megkapjuk. Szerbiában is és a Vajdaságban is. És hogy aztán e szelet felosztásáról mi magunk döntsünk. És kell, hogy legyen magyar médiastratégia. Az a dokumentum, amelyet az MNT elkészített, egy alapos helyzetfelmérésnek tekinthető. És jól szemlélteti, hol tart ma a vajdasági magyar újságírás. Igazából mégsem tekinthető stratégiának, mert hatásköre szerint az MNT nincs abban a helyzetben, hogy a vajdasági magyar tájékoztatás egészének az életét befolyásolja. Ettől függetlenül fontos dokumentum az, ami az MNT asztalán fekszik, mert legalább tudjuk, hogy hol tartunk.
* Ternovácz István az Újvidéki Rádió szerkesztője, a Magyar Rádió tudósítója és a Vajdaság Ma főmunkatársa. Nem sok ez egyszerre?
- De sok. A kényszer szülte ezt a helyzetet. Könnyebb volna a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás modell szerint élni, de egyedüli kenyérkereső vagyok az öttagú családomban. Ettől függetlenül élvezem és szeretem a munkámat.