home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Az új szerb kormányban féltucat új miniszter lesz, de a kulcstárcák gazdái nem változnak
MTI
2016.08.08.
LXXI. évf. 31. szám

Hat vagy hét új miniszter lesz az új szerb kormányban, de a kulcsfontosságú tárcák gazdái nem változnak, s lesz egy másságát nyíltan vállaló miniszter is — közölte Aleksandar Vučić kijelölt miniszterelnök hétfői belgrádi sajtótájékoztatóján, miután átadta Maja Gojković házelnöknek az új kabinet összetételére vonatkozó javaslatát.

Vučić szerint az új kormányt a „siker, a tapasztalat és az újdonság” fogja jellemezni, s legfőbb célja az lesz, hogy jobb életszínvonalat és életkörülményeket teremtsen a szerbek számára. Elmondta, hogy a kormány programját kedden mutatja be a parlamentnek,  

Hangsúlyozta, hogy az új kabinetben hat vagy hét új miniszter foglal majd helyet. A kulcsfontosságú tárcák, mint például a külügyi és a belügyi, valamint a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyi tárca élére ugyanazok a személyek kerülnek majd, akik korábban is vezették őket. Az új miniszterek között pártonkívüliek is lesznek, akik saját területük közismert szakemberei —jelezte.

Ana Brnabić államigazgatási miniszterjelölttel kapcsolatban, aki nyíltan vállalja homoszexualitását, megjegyezte: „A hölgy rendkívüli energiával rendelkezik, és nagyon örülök, hogy vele dolgozhatom”.

A mintegy 7 milliós, hagyománytisztelő Szerbiában a homoszexuálisokat gyakran éri zaklatás.

Szerbiában április 24-én tartottak előre hozott parlamenti választásokat, amelyeket a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) nyert meg Aleksandar Vučićcsal az élén.

Eddig nem lehetett tudni, hogy az SNS mely pártokkal kíván koalícióra lépni, Vučić ugyanis csak a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) nevezte meg biztos partnerként a választások után. Pásztor István, a VMSZ elnöke Vučićtyal június elején folytatott megbeszélése után elmondta, pártja az elmúlt két évhez hasonlóan nem miniszteri, hanem államtitkári szinten szeretne részt venni a kormányban.

Miután Tomislav Nikolić szerb államfő a választások végleges eredményének kihirdetése után Vučićot bízta meg a kormányalakítással, a miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy június 16-ig feláll az új kormány. Majd később már arról beszélt: lehet, hogy valaki más alakít kormányt, ha neki nem sikerül.

Szerb sajtóértesülések szerint Vučićra Nyugatról és Keletről is nagy nyomás nehezedett. Emiatt megpróbálta úgy alakítani Belgrád stratégiai irányelveit, hogy az megfeleljen Moszkvának és Washingtonnak, de Brüsszelnek és Berlinnek is. Az említett országok tisztségviselői cáfolták, hogy bármilyen módon befolyásolták volna az új belgrádi kabinet megalakulását.

Belgrádi lapok szerint az új kormány beiktatása puszta formalitás, ugyanis az SNS vezette győztes koalíció kényelmes többséggel rendelkezik a parlamentben, és valószínűleg bővül is az előző összetételhez képest.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..