home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az összefogás csodája
Balázs Szilvia
2018.08.07.
LXXIII. évf. 31. szám
Az összefogás csodája

​​​​​​​Előbb elhajtottam autóval a bácsfeketehegyi római katolikus templom mellett.

Korábban soha nem vettem észre, hogy Kishegyes felől a faluba érve, a benzinkút mögött van egy ilyen csodálatos, hangulatos, kis építmény, melyben Brasnyó Ferenc atya fogad készségesen, és részletesen meg is mutat mindent. Bár maga az épület valóban aprócska, a teret valahogy betölti a szeretet.

Lehet, hogy ez a mindig mosolygós Ferenc atyának is köszönhető, aki nem tagadja: örül, hogy éppen itt, Bácsfeketehegyen és Kishegyesen teljesít szolgálatot.

— Szenttamáson születtem, azért is szeretek itt lenni, közel a szülőfalumhoz, a családomhoz, a barátaimhoz — mondja Ferenc atya. — Mindig ide húzott a szívem, ám amikor pap lettem, előbb Csantavérre kerültem két évre, káplánnak. Utána Topolya következett egy évig, majd kilenc és fél éven át Gunarason teljesítettem szolgálatot, építettük a dreai és a kavillói templomokat, a hívek összefogásával. Tehát nagyon szép élményeim vannak, örülök, hogy ennyire összetartanak a hívek, ha szent célról van szó. Magamban viszont mindig arra vágytam, hogy Szenttamás környékén, a topolyai kerületben szolgálhassak. A püspök atya két évre Horgosra helyezett, amikor megválasztották. Ez nagy megtiszteltetés volt, hiszen maga helyett hívott engem Horgosra. De aztán megint csak visszahúzott a szívem, és amikor Tóth József atya nyugdíjba vonult, akkor 1991-ben én kerültem Kishegyesre. Ennek a fiókplébániája ez a bácsfeketehegyi templom is. Kis közösség ez, hiszen a faluban a reformátusok vannak nagy többségben, itt van a református püspöki központ is, és meg kell hogy mondjam, mindig kiváló kapcsolatunk volt Csete Szemesi püspök úrral is, és most Orosz Attila esperes úrral is nagyon szépen együttműködünk, valamint a hívekkel is. Már teológusként megismertük egymást, és huszonhét éve együtt dolgozunk. Nagyon szép a lelki élet itt a református és a katolikus egyház híveivel. Azzal, hogy a református közösség nagy, körülbelül 2000 hívőt számlál, mi pedig körülbelül 240-et. Sajnos ebből mindösszesen húsz-harmincan járnak rendszeresen templomba vasárnaponként, persze, ha fizetett szentmise van, akkor többen. A nagyobb ünnepekkor pedig körülbelül hetven-nyolcvanan.

A templom védőszentje Szűz Mária, a keresztények védőszentje. 1938-ban épült, 2 lánc, azaz 3 hold földön. A földet azután államosították, el- és kiadták, így az épület egyik oldalán ma magánház, előtte pedig benzinkút található.

— Mi ezen a háromnegyed holdnyi földön maradtunk, viszont mindig építünk, szépítünk — mondja az atya. — 1985-ben készült el Tóth atya „mézeskalácsháza”. Mindig így hívta, mert valóban olyan ez a belső tér. Lett paplak, hittanterem is a hívők legnagyobb örömére. Szombatonként járnak a gyerekek hittanra. Van evangélikus templom is Bácsfeketehegyen, de sajnos amikor a helyi sváb híveket elhajtották a koncentrációs táborokba, hívő nélkül maradt, és az épületet hosszú ideig magtárnak használták — több mint 70 éven át. Csak a tető maradt épségben, meg a torony, ezért is volt használható magtárnak. Szörnyű állapotban találtuk. Tizenkét évvel ezelőtt fogtak össze az evangélikus hívők és a politikai vezetés, majd kívül-belül szépen felújították. Ma is van egy kicsi, de élő közösség, amely rendszeresen eljár a templomba. A református közösség ezzel szemben igen népes, és nagyon szépen dolgoznak, Orosz Attila esperes úr jól továbbvitte a püspök úr munkáját, szeretetteljes, összetartó közösség az övék. A református templom a központban áll, szintén felújítva. Ez a három szép épület van Bácsfeketehegyen, körülbelül egy vonalban, és nagyon örülök neki, hogy Istennek hála, gyümölcsöző az együttműködés a vallási felekezetek között.

A kicsi katolikus templomról lehet, hogy sokan nem is tudnak, hiszen a főútról szinte nem is látszik, én magam is csak azért találtam meg, mert Ferenc atya elmondta, hogy benzinkút áll előtte.

— Sokszor kérdezik tőlem a hívek — például Kishegyesen vagy zarándoklatok során —, hogy eljöhetnek-e, meglátogathatják-e ezt a kis templomot. Valóban nem mindenki tudja, hogy erre van, hiszen itt a kanyar, meg a benzinkút, a többség arra összpontosít, ezt a szép épületet meg észre sem veszik. Szerencsére körülbelül három éve megkaptuk az engedélyt, és kivilágítottuk. Érdemes megnézni, hiszen nyitott a tornya, látszik a harang, olyan, mint a tengerparti kis templomok. A mennyezet kazettás, és a gótikus stílust szerették volna követni az építkezéskor az elődeink, az oltár is fehér márványból készült, az is a tengerpartot idézi. Valószínűleg azt szerették volna 1938-ban az építők, hogy a montenegrói szomszédok Szeghegyen és a helyi telepesek se érezzék idegennek, lássák, hogy a Szűzanyát ezzel idehozzuk közénk. És amikor feltekintenek a toronyra, emlékeztesse őket a templom a tengerparti építményekre. Én úgy gondolom, ez lehetett a fő motiváció az építkezéskor. Próbáljuk újítgatni, három éve villamosítottuk a harangot, és attól kezdve reggel, délben, este harangoztunk. Sajnos ez kezdetben nem tetszett a közvetlen szomszédoknak, de idővel szerencsére elfogadták, aminek szívből örülök.

A keresztúti ájtatosság képeiről külön is érdemes néhány szót ejteni, azokat ugyanis Prokop Péter festőművész munkái alapján reprodukálták.

— Ez a magyar származású festőművész Rómában élt és alkotott — mondja az atya. — De különleges még a szószék is, mely a négy evangélistát ábrázolja. A kórusunk is csodálatos, tavaly megerősítettük a mennyezetet. A kántorunk, Kocsis Miklós 1958 óta ide is kijár Kishegyesről, tizenkét éves kora óta énekel, vele jövünk ki minden vasárnap. Itt valahogy mindig megnyugszom. Kishegyesen a szentmise 7.30-kor van, 9.00-kor itt, aztán 10 órakor megint Kishegyesen. Szaladás ez minden vasárnap, viszont örömmel jövök, hiszen ebben a kis közösségben mindig megnyugszik a lelkem.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..