Férfiak is űzik ezt az ősi szakmát, csak nincs speciális elnevezésük. Nem így a tengerparton, ahol a magányos turista hölgyek a szolgálataikat kínáló férfiakat költőien sirályoknak hívják. Nálunk is vannak ilyenek, ám a mi gyakorlatias népünk egyszerűen csak férfi kurvának nevezi őket. Egyikük vall életéről annak alkonyán.

— Lassan kiöregedtem a szakmából — mondja jóízűen nevetve az idős férfi —, és nem akarok úgy a másvilágra költözni, hogy ne beszéljek az életemről. Úgy határoztam, hogy csak az eseményekről mesélek, a szereplőkről keveset, hiszen sokan közülük már angyalként hallgatják a vallomásomat. Azt hiszem, a városban, ahol élek, nagyon sokan ismernek, és sokan azt is tudják, hogyan jutottam ehhez a tiszteletdíjas munkához. Tudtommal abban az időben rajtam kívül még két-három férfi foglalkozott ilyesmivel, de ma már, úgy tudom, senki. Nem azért, mert nincs rá igény, sem azért, mert a mai fiatal férfiak erkölcsösebbek, mint mi voltunk. Inkább azért, mert manapság már annyi minden áll az élvezetkeresők rendelkezésére, amit már nem is nagyon kell titkolni.

Boszniában születtem, hatéves voltam, amikor a szüleimet egy vonat idehozta Bácskába. Kaptunk egy berendezett, lakatlan, szép családi házat, melyet németek hagytak itt, amikor elzavarták őket. A szüleim nagyon nehezen illeszkedtek be, én viszont hihetetlenül gyorsan beleolvadtam az út porában játszó gyerekseregbe. Amikor jó néhány évvel később középiskolába iratkoztam, nem akarták elhinni, hogy nem idevalósi magyar vagyok, olyan jól beszéltem a környezet nyelvét. Azt mondják, rendkívül szemrevaló legénnyé serdültem. Természetesen ez nekem nagyon tetszett, élveztem az ezzel járó előnyömet — eleinte csak a korombéliek körében. De ahogy idősödtem, rájöttem, hogy a jóval idősebb — és főleg tehetősebb — hölgyek is szívesen elegyedtek velem szóba. Elsőként a falu gyógyszerészének jóval fiatalabb felesége vette igénybe a szolgáltatásomat. És busásan megjutalmazott. Azt hiszem, ez határozta meg végérvényesen az életutamat. Befejeztem a középiskolát, katona is voltam, és a leszerelésem után udvarolni kezdtem egy falubeli lánynak. Eleinte úgy gondoltam, egy rövid idő után feleségül veszem, és mint minden legény, családot alapítok, de nem lett belőle semmi. A lány szülei megtudták, hogy titokban hajlandó vagyok élvezetet nyújtani annak, aki megfizeti. Megtiltották, hogy találkozzunk, így sosem nősültem meg.

Állami intézményben kaptam munkát, három váltásban dolgoztunk, volt elegendő szabadidőm mindenre, amire csak akartam. A szüleim persze semmit sem tudtak arról, hogy másodállásban mit csinálok. Apám furcsállotta is, hogy mindig van pénzem, sőt, ha ők kerültek szorult helyzetbe, én adtam nekik kölcsön. Apám nem volt különösebben okos, de az egyszerű parasztlogikájával is rájött, hogy egy nem szokványos forrásból szerzem a pénzt. Viszont nem bántott. Nem akarom, hogy ez a beszélgetés a mellékfoglalkozásom gusztustalan, aprólékos bemutatása legyen, azt azonban el kell mondanom, hogy mindennek vannak szabályai, fortélyai. Én ezt eléggé magas szintre fejlesztettem, mert ebben a foglalkozásban a „szaktudástól” függ a jutalmazás. Jött a faluba egy svédországi, jól „karbantartott” idősebb hölgy, aki gyakran látogatott a horvát tengerpartra. A falunkban élt néhány rokona, őket látogatta meg. Ő nevezett el öreg sirálynak. Ha most visszagondolok ezekre az évekre, valóban volt bennem egy jó adag magabiztosság, talán ezért ragasztotta rám ezt a nevet.

Volt egyébként egy nyilvános kapcsolatom is. Egy kétgyermekes özvegyasszonyba lettem szerelmes. Tíz évig, egészen a haláláig együtt éltünk, a fiát és a lányát apaként neveltem. Amikor hirtelen meghalt, őszintén gyászoltam, viszont a gyerekei akkor már huszonévesek voltak, és becsukták előttem a házuk ajtaját. Be kell vallanom, néhány évig még a nyugdíjaztatásom után is űztem a szakmát, akkor már a magam szórakoztatására. És megtörtént, hogy én fizettem, mert úgy akartam. A szüleim háza mellett van egy kétszobás városi lakásom, az egyik magyarországi fürdőhelyen egy háromszobás, összkomfortos faházam, az autómat viszont eladtam, mert a korom miatt nem akartam minden második évben orvosi vizsgára járni. Lassan az utam végére érek. De soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam úgy, hogy erkölcstelen életet élek. Soha senkit meg nem bántottam, az üzletfeleimet mindig tiszteltem, virág nélkül például sosem mentem egyetlen találkára sem, pedig tudtam, hogy mindkettőnk számára csupán néhány órás szórakozásáról van szó. Igaza volt a néhai svéd hölgynek: sirály vagyok, illetve voltam. Mára azonban már kiöregedtem a szakmából.

A nyitókép illusztráció