Zentán is sokan veszik igénybe a nappali tartózkodás szolgáltatásait - Szabó Attila fotója

Moholon a nyugdíjas-egyesület épületében kapott helyet az idősek napközi otthona, amely az adai szociális-védelmi központ keretében működik Nagy József vezetésével. Megtudtuk, hogy a rászorulók számára még 1988-ban hozták létre ezt a szolgáltatást, de a tevékenységük nem volt mindig zökkenőmentes. A kilencvenes évek inflációja őket is súlyosan érintette, az 1995-ös menekültáradat alkalmával pedig ebbe az objektumba is betelepítettek hat családot. Anyagi helyzetük a 2000-es évek elejére rendeződött, amikor újraindították a napközit is.
- Két évvel ezelőtt az Emberi hozzáállással az idősekért elnevezésű projektumunkkal pénzeszközöket nyertünk a tartománytól, amelyből megújítottuk és felszereltük az épületet, vagyis biztosítottuk az idősek számára a kellemes itt-tartózkodást. Maga a tervezet hétszázezer dinárból indult, de végül az önkormányzat és a helyi közösség segítségével több mint egymilliót fordítottunk erre a beruházásra - magyarázta Nagy József, miközben magunk is meggyőződhettünk, milyen tiszták, kellemesek, rendezettek a helyiségek. - Kis falusi környezet vagyunk, amikor van munkalehetőség, akkor az emberek dolgoznak, megpróbálnak valamilyen megélhetéshez jutni. Ezért a nyári időszakban csak 20-25-en veszik igénybe a nappali tartózkodást, de télen gyakran szűknek bizonyul a klubunk. Délelőtt főleg a férfiak járnak be, a nagymamák olyankor jobban el vannak foglalva az unokákkal, a főzéssel, a háztartással. Ebédet nem tudunk adni, mert nincs konyhánk, de ezt a szolgáltatást átvette tőlünk a helybeli aggok és nyugdíjasok otthona. Az ételt viszont munkanapokon a mi civil szolgálatos katonáink hordják szét. Egyébként mindent közösen végzünk a nyugdíjas-egyesülettel, illetve a hozzá tartozó nőaktívával. Különböző csoportok léteznek, mint például a kézimunkázók, de kirándulásokat is szervezünk. Mohol lakossága nagyon elöregedett, 23,5 százalékra tehető az idősek száma. A Vöröskereszt kimutatása alapján több mint hétszázan vannak a településen azok, akik betöltötték a hetvenedik életévüket. Nekik is vannak szükségleteik, de nehezebben mozdulnak ki otthonról, inkább a házi ápolást, a takarítást, a bevásárlást igénylik. Le kell küzdenünk az emberek idegenkedését is, mert sokan szégyellik bevallani, hogy segítségre szorulnak. Szerencsére, az utóbbi egy-két évben mind többen jönnek és vesznek részt a rendezvényeinken.
Az idősek napközi otthonában csak Nagy József van állandó alkalmazásban. Még legalább három munkatársra lenne szükségük, de a szűkös anyagi körülmények nem teszik lehetővé. Most azonban sikerült nyerniük a köztársasági közmunkapályázaton, ami azt jelenti, hogy két embert vehetnek fel, igaz, egyelőre csak hat hónapra. A tartománytól viszont az Idősek a világhálón projektumukra kaptak pénzt, és megkezdték a nyugdíjasok számítógépes oktatását. A nagymamák és nagypapák remélik, hogy nemsokára az interneten keresztül kommunikálhatnak a külföldön lévő unokáikkal.
A moholi idősek otthona már több mint negyven éve áll a rászorulók rendelkezésére jelenleg 220 férőhellyel, de tervezik a bővítését. Nacsa István igazgató arról számolt be, hogy az intézet keretében három évvel ezelőtt kezdték meg a házi gondozást, mely mára egyre inkább teret hódít. Jelenleg 32 személynek nyújtanak valamilyen formában szolgáltatást, 18-ukat ápolják az otthonában, 14 személynek pedig meleg ételt visznek. Véleménye szerint az ilyen ellátás azért jobb, mert az idős személyt nem szakítják ki a megszokott környezetéből. Az öreg fát veszélyes átültetni - fogalmaz képletesen. Az idősek klubjának a gyakorlatát szeretnénk átvinni Adára is. A Vöröskereszt épületében lévő termet kellene adaptálni és felújítani, amivel 50-60 ember napi tartózkodása oldódna meg. Segítséget kértek a tartományi egészségügyi és szociálpolitikai titkárságtól, és remélik, a társalgót jövőre meg is nyithatják a második helyi közösségben.
Ne maradjanak a bajban egyedül
A zentai szociális-védelmi központban Korpa Éva igazgatónő azzal a hírrel fogad minket, hogy az idei év első kilenc hónapjában százhatvan egyszeri pénzsegélyt osztottak ki, amire korábban nem volt példa. Az érintettek ezt különböző orvosi vizsgálatok, operációk, gyógyszerek költségeinek a fedezésére használhatják fel, de negyven családnak tűzifát vásároltak, és úgy tervezik, hogy az év végéig még ugyanennyien kapnak fűtőanyagot. Rendszeres, havi szociális segélyben tavaly 1200-an részesültek, most minden bizonnyal felszökik a számuk 1500-ra. Mivel a nyári hónapokra a különböző idénymunkák miatt nem jár ez a juttatás, a rászorulók még csak ezekben a hetekben adják át a kérvényeiket.
2004. december közepén nyílt meg a zentai szociális védelmi központban az idős és magányos emberek napközi klubja, melegedője, ahol ebédet is kapnak az ingyen konyháról. Az életük alkonyán lévők tiszta, barátságos és nem utolsósorban fűtött teremben barátkozhatnak, beszélgethetnek, kézimunkázhatnak. Az akció kezdeményezője és egyik kivitelezője a központtal, valamint a humanitárius és egészségügyi intézményekkel karöltve Nagy József főesperes úr, a Kis Szent Teréz-templom plébánosa volt. Az induláshoz és a következő egyévi munkához szükséges pénzt a linzi Caritas biztosította, de a folytonosság megőrzéséhez szükség van az önkormányzat támogatására és egyéb források felkutatására is. Azt szeretnénk, ha Zentán és környékén minél kevesebb magányos, a bajban egyedül kesergő idős ember lenne. A napközi a katolikus Caritas szervezésében jött ugyan létre, de természetesen bárkit szívesen látnak vallási vagy nemzeti hovatartozástól függetlenül. A Kis Szent Teréz-plébánia parókiáján működő népkonyhán naponta 500 adag ebéd készül. Az önkormányzat 1 millió 200 ezer dinárt biztosít évente erre a célra, ami nem elegendő, ezért a különböző adományokat is szívesen látják.
- Naponta 50-60 ügyfél is megfordul nálunk - tájékoztat Korpa Éva -, mindenkit meghallgatunk, intézkedünk, olyan kérdésekben is, amelyek nem a mi hatáskörünkbe tartoznak. Ugyanis gyakran tőlünk kérnek különböző ügyes-bajos dolgaikban magyarázatot, tanácsot. Tizenegyen vagyunk munkaviszonyban, ebből hét a szakember. Ez bizony kevés, hiszen nemcsak a város területe tartozik hozzánk, hanem a község falvai is. Együttműködünk az egészségházzal, az iskolákkal, az óvodákkal, de a helyi közösségek is többet segíthetnének, mert a helyszínen jobban tudják, hol, kinél van megoldásra váró probléma. A Caritasnak vannak önkéntesei, akik a klubban felügyelnek, a mi munkánkat viszont a civil szolgálatos katonák könnyítik meg. Házi ápolást is végzünk, ezt átlagban húsz személy veszi igénybe. Egy nővér jár ki a rászorulókhoz, aki, ha szükséges, kitakarítja a lakást, vásárol, befizeti a számlákat. A községben most alakul a szociális bizottság, amelynek a tagjai a tervek szerint havonta összeülnek, és megbeszélik a gondokat, így mindig teljes képük lesz az aktuális helyzetről. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert az utóbbi két évben megváltozott az önkormányzat viszonyulása a szociális központ iránt, sokkal többet segítenek, mint korábban, az épületünket is sikerült rendbe hozni, a költségvetésben pedig megduplázták a tevékenységünkre szánt pénzt.
Mielőtt elköszönnénk, megállapítjuk, az embereknek is jobban kellene törődniük egymással. Hiányzik az odafigyelés, mindenki rohan, nincs ideje a szomszédjára, az ismerőseire, nem észleli, ha bajba jutnak. A szociális gondozók bejelentés alapján mennek ki a terepre, de a közömbösség súlyos falát ők sem tudják leküzdeni, áttörni.