,,Nem lesújtani kell a diákot, hanem felemelni. Épp ezért akinek gúnyos, csúfondáros a természete, az ne menjen tanárnak. Magam... a tanáromtól tanultam... majdnem mindent, ami bennem ér valamit: emberszeretetet, hazaszeretetet, becsületet, az igazsághoz való törhetetlen ragaszkodást.
(Füst Milán) 
Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor. Azóta ugyan sokat veszített hivatalos jellegéből, de néhány iskolában a diákok ezen a napon még köszöntik a tanáraikat.
- A pedagógusok számára ez a nap is ugyanolyan, mint az összes többi. Munkanapként kezeljük ezt a dátumot, nagyon jó érzés viszont, hogy egyáltalán van ilyen napunk, és hogy valakinek eszébe jut az, hogy mi pedagógusok nem foglalkozásként, hanem hivatásként űzzük ezt a szakmát. Úgy gondolom, hogy ezt a hivatást nem szabad olyan valakinek választania, aki pusztán anyagi haszonszerzés a célja.
* Mennyire becsüli meg a mai társadalom a pedagógusokat?
- Mi sem vagyunk semmivel kiváltságosabb helyzetben, mint bármelyik más szakmát vagy hivatást űző szakemberek. Ahogy az orvos diagnózisát egyesek megpróbálják felülbírálni, úgy a pedagógus munkáját is. Nem is olyan régen hallottam egy nagyon érdekes megfogalmazást: a pedagógiához és a focihoz mindenki ért. A pedagógia az egy olyan dolog, amit mindenki megpróbál otthon a gyermekén alkalmazni, több-kevesebb sikerrel. Mi pedagógusok viszont erre tettük fel az életünket, ezt tanultuk, ez a tanult mesterségünk, és úgy gondoljuk, hogy még mindig nem tudunk eleget. 10-20 év gyakorlat után is még kénytelenek vagyunk tovább képezni magunkat, azért, hogy a mai idők elvárásainak eleget tehessünk.
* Számtalan kritika hangzik el a pedagógusok számlájára. Mi lehet ennek az oka?
- Mint említettem, mi a továbbképzésekkel próbálunk a mai elvárásoknak megfelelni. De még így sem tudunk mindig lépést tartani a változásokkal. Gyakran még azok sem képesek követni a haladást, akik minket képeznek, következésképpen előfordul, hogy a diák bizonyos szempontból túlszárnyalja a tanárát. Mindenki tudja, hogy ha egy tanár elveszíti a tekintélyét az adott osztályban, annak mi a következménye. Azt gondolom, hogy ebben a tekintetben veszített sokat a pedagógustársadalom.
* Mennyire élnek a pedagógusok a továbbképzési lehetőséggel?
- Azt vettem észre, hogy a tanárok többségét nem kell kényszeríteni arra, hogy továbbképzésre járjon. Számtalan képzési forma, mód áll most már a rendelkezésünkre. Akár a hazai, akár a külföldi - elsősorban magyarországi - képzéseket veszünk is figyelembe, a tanárok szívesen járnak a szemináriumokra.
* A művészt az alkotása után ítélik meg, a tanárt a diákja után...
- Igen, gyakran elhangzik a szülők szájából az, hogy nagyon elfoglaltak, sok a munkájuk. Ez mindig így volt. Erre talán nem tudunk mi szülők hivatkozni - azért mondom, hogy mi szülők, mert én is elsősorban anya vagyok, tehát ezt az oldalát is látom a dolognak -, vagyis sok szülő elsősorban az önös érdekeit veszi figyelembe, úgy gondolja, hogy neki is kijár egy kis pihenés. Tudomásul kell venni, hogy az az ember, aki szülővé válik, aki gyermeket vállal, annak az ilyesmiről hosszú, hosszú időre le kell mondania. Foglalkozni kell a gyermekkel, mind a szülőnek, mind a pedagógusnak is. A szülők a saját nevelésbeli kudarcaikat megpróbálják mindenki másra áthárítani, így a pedagógusokra is.
* Oktatás vagy nevelés? Melyik a fontosabb?
- Mindenképpen a nevelés. Mert egy jól nevelt társadalomban a felnövő gyermek megtalálja azt a helyet, időt, amit a saját tanulására fel tud használni. Mindennek az alapja a család. Semmiképpen nem lehet az iskola a társadalomnak az alapja. A jó családi légkör elengedhetetlen. Hozzánk a gyermek hat és fél éves korában kerül, egyszerűen fogalmazva: mi már az alapozás után kapjuk meg a gyermeket, és ha jó az alap, akkor lehet rá építeni. A társadalom alappillére a család, az iskolai nevelés semmiképpen nem tudja pótolni az otthoni, a családi nevelést.
* Év vége van, a pályaválasztás időszaka. Mit javasolna azoknak, akik a pedagógusi pályára szeretnének lépni?
- A gyermekszeretetnek kell az első helyen állnia. Sokan azt mondják, hogy banális ez a gondolat, de a gyermekközpontúság a legfontosabb. Ha a pedagógus mindent abból a megvilágításból próbál elbírálni, hogy mit érez, mit gondol, hogyan látja a világot a gyermek, akkor nem lesz konfrontálódás tanár és diák, szülő és gyermek között. A jövendőbeli pedagógusoknak azt javaslom, hogy csak akkor lépjenek erre a pályára, ha tudják vállalni azt, hogy gyermekközpontúak lesznek.
* És ennyi elég ahhoz, hogy valaki jó pedagógus legyen?
- Elégnek nem elég, mert mindenképpen valamilyen szellemi kapacitással is rendelkeznie kell a pályaválasztónak ahhoz, hogy el tudja végezni ezt a nehéz egyetemet. Legalább a jártasság szintjén ismernie kell a társadalom- és természettudományokat.
Végezetül még annyit el szeretnék mondani, hogy a szülők is vegyék nagyon komolyan a feladatukat. Mindenhez kell valamilyen engedély, jogosítvány, egyedül ahhoz nem kell semmilyen engedély, hogy szülővé váljon valaki. Nagyon nehéz feladat a szülő feladata, hiszen egy egész életen át gyakorolnia kell. Minden szülőnek azt javaslom, hogy hallgasson a szívére, és a pedagógusnak is ugyanezt kell tennie.