home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az írás legnehezebb része az őszinteség
Szerda Zsófi
2017.02.20.
LXXII. évf. 7. szám
Az írás legnehezebb része az őszinteség

Minden városnak vannak emblematikus alakjai. Olyanok, akiket ha nem is mindenki, de nagyon sok ember ismer.

Látásból, hallomásból vagy személyesen. És azt hiszem, egy ilyen alak Sirbik Attila is, akit nem definiálok, hiszen ő sem feltétlenül szereti, ha a regényével ezt teszik. A lényeg, hogy egy írást szerető és művelő emberről van szó, aki Symposiont szerkeszt, programokat szervez, utazik. Vele beszélgettem.

* Generációs kulcsregényként is definiálják legújabb regényedet, a St. Euphemiát. Mihez ad kulcsot? Milyen zárat nyit?

— Jobban örülnék, ha nem definiálnák a regényt, hanem inkább a befogadás során, ha csak egy pillanatra is, de feledkezzen bele az olvasó. Nem szeretem a definíciókat. Azok mindig kizárólagosak, egyúttal támadhatóak is. Nem szántam generációs regénynek a St. Euphémiát, kulcsnak sem, arról írtam, amit átéltünk néhányan, akiket ismertem vagy ismerek ma is, és biztosan sokan még, akikről nem tudok. De egyébként meg fikció? Valóság? A főhős egy, a regényben megjelenő, de a valóságban nem létező könyv lapjain ezt olvassa: „Megfordulhat minden: az elhallgatás voltaképp a kimondás iszonytató gyomorgörcse, a kimondás szabadságában rejlik az emberi bezártság legsötétebb alakzata.” Fikció? Valóság? Fontos ez? Hogy kulcsregény-e, azt majd az idő meg az olvasók eldöntik, ha időközben bele nem törik a zárba.

* Miért érezted fontosnak éppen most megírni? Mert fiatalkorunkról fiatalon kell írni?

— Hát ez relatív, és a most szó is. Hat éven keresztül írtam, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Jó sok időbe telt, mire regénnyé állt össze. Kívülről nézve ez egy hosszú és unalmas folyamat, sokkal érdekesebb volna arról beszélni, hogy mi minden történt az íráson kívül abban a hat évben, de az meg csak akkor lenne érdekes, ha őszinte lenne minden mondat. Ez volt a legnehezebb része az írásnak, az őszinteség, de ma már úgy gondolom, másként nem is lehet.

* A könyvbemutatók jellegzetes része, amikor a szerzők felolvasnak a saját művükből. Te szereted a saját szövegeid felolvasni?

— Ez mindig kényszerhelyzet. Van, amikor igen, van, amikor nem, de felolvasás közben megszűnik ez a viszony: szeretem, nem szeretem.

* Ha azt kérdezem, mi Sirbik Attila szerelme, hogyan válaszol?

— Szerelmem csak egy van. De nem mi, hanem ki. Neki ajánlottam a St. Euphémiát.

* A regény megkapta a Híd irodalmi díját. És általa te is. Tartottál magadban köszönőbeszédet, vagy díjak kapcsán még nem kezdesz átértékelni?

— Jólesett, de nem értékelt át bennem semmit. Ezer más dologgal vagyok elfoglalva amellett, hogy a második regényemmel „szenvedek”.

* És mi a második regény témája, motívuma, ki a szereplő?

— Még a St. Euphemia megírásának idején elkezdtünk forgatni egy dokumentumfilmet angyallátókról és az elektrosokk-terápiáról Tolnai Szabolccsal, aki később bizonyos okok miatt kiszállt a projektumból, mely pihent is egy ideig. Aztán egy reggel arra ébredtem, miért ne lehetnék álruhában filmrendező, aki terepre jár, illetve anyagot gyűjt egy soha el nem készülő dokumentumfilmhez, melyből regény lesz. De ennél azért bonyolultabb a szitu, van itt Prága, öngyilkos szobrász, felrobbanó Sztálin-szobor, világítótorony, incestus és megint egy kis tenger. Ez lesz a Kitömött angyal.

* A Symposion főszerkesztőjeként milyen nehézségekbe ütközöl, illetve mennyire tudod bevonni a fiatalokat? Azaz mennyire ígéretes a fiatal sympós generáció? Kiket emelnél ki (ha kiemelnél)?

— A Symposiont egy folyamatosan alakuló formának tekintem. Nagyon sok ember kapcsolódott be az évek folyamán, ennek eredményeként született meg számos különféle lapszám és projektum. De akiket kiemelnék, azok a jelenlegi munkatársaim: Borbély Éva, akivel az elkövetkező agyament és aktuálisan izgalmas tematikákat dolgozzuk ki, illetve Oláh Dóri, akivel a kiadó arculatát alakítgatjuk. És nagyon sokat köszönhetek Sutus Áronnak is, aki a gazdasági ügyeket intézi évek óta.

* Szabadkán lassan minden — számomra — menő helyet ismerősök vezetnek. A Studio 11 a város kevés romkocsmájának egyike. Ti Vastag Robival miért döntöttetek úgy, hogy átveszitek a vezetését, és milyen programokkal újítjátok fel az arculatát?

— Engem két dolog is motivált. Egyrészt az, hogy legyen egy olyan közösségi tér, klub, ahol megvalósíthatjuk a saját elképzeléseinket a Symposion szárnyai alatt. A koncertek, kiállítások és a különféle zenei projektumok mellett már elindítottunk egy sorozatot Silent Movie címmel, a Sound Hostel elnevezésű programsorozatunk pedig a külföldi, turnézó zenekarokat látja vendégül. Közben együttműködünk a szegedi Granddal és a Jazzel is. Ezenkívül itt rendezzük meg hamarosan a külföldön már nagy sikernek örvendő Okuláré projektumot is, keddenként pedig Mészáros Armand Jam Sessiont vezet, mely bárki számára nyitott, aki valamiféle zenei indíttatást érez magában. A már említett Silent Movie abból áll, hogy egy-egy némafilmre egy-egy zenész vagy zenei formáció készít, ír és ad elő élőben zenét, vagy improvizál. A másik dolog, ami motivált, az az, hogy készül a második regényem, melynek megírásához szükségem volt valami teljesen újra az életemben, hogy ne ugyanazokat a köröket fussam, mint a St. Euphemia megírásának idején.

* Mi kapcsol ki?

— A zene mindenképp, tizenöt éve nem fogtam a kezembe dobütőt, de most néhány muzsikussal hetente-kéthetente újra összeülünk. A szaxofon pedig még nem olvadt meg a kezeim között, de már melegszik. Az utazás is kikapcsol, ahogyan egy jó beszélgetés vagy egy jó környezetben, társaságban eltöltött őrült éjszaka is, leszámítva a maradványait.

* Hova utazol legközelebb?

— Holnap Budapestre, de rohanok is vissza holnapután. Megbeszéltük Borbély Évával, hogy elutazunk március elején, hogy 4-én részt vegyünk a 2017. évi manchesteri UFO-konferencián. Most nem jut eszembe az a hollandos, németes nevű, szakmáját tekintve valami paleoasztronautikus, de valami hasonló alakkal szeretnénk interjút készíteni, illetve meghallgatni egy csomó ufológust meg mittudoménkit, hogy aztán ezt szépen mind belegyömöszöljük a Symposion következő, Mars One munkacímet viselő számába, melyben lesz egy exluzív interjú David Bowie-val is. Aztán, ha összejön, a tavasszal nekivágok egy nagy biciklitúrának néhány haverral a Budapest—Pozsony—Brno—Prága—Lipcse—Berlin-útvonalon. A bankkártya mindenesetre ott lesz velünk, ha már nagyon sóvárognánk egy vonatozásra.


A szerző felvételei

* Hiányzik a tenger?

— Nem, sohasem hiányzott, mindig pont annyi van belőle, amennyi éppen elég. Nyáron életemben először úsztam át egy kis szigetre Stark Attilával, mindenféle előzetes terv nélkül. Megszűnt az idő, az ilyesmi elraktározódik. Meg minden évben csapatostul (írók, képzőművészek, zenészek) lejárunk „művészkedni” egy rezidenciaprogram keretében Vodnjanba, a befalazott boszorkányok városába, Rovinjhoz egészen közel.

* Mit nem kérdeztem meg, amire egyébként szívesen válaszolnál?

— Ez is egy kérdés.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..