— Elég hányattatott életem volt, mégsem fakadtam gyakran sírva — mondja kimérten az idős férfi —, de Ákosról nem tudok úgy beszélni, hogy közben ne nyeljem a könnyeimet. Nem tudom, hogyan írjam le a kettőnk viszonyát, hiszen nem a testvérem, nem a fiam, még csak nem is a rokonom, de azt hiszem, ahogy én neki, úgy ő is nekem az egyik legfontosabb személy az életemben. Annak ellenére, hogy az elmúlt negyven évben alig váltottunk szót egymással.

Emlékszem, apám éppen egy használt kerékpárt adott át nagykorúságom alkalmából, amikor a pótkocsis traktor elpöfögött a házunk előtt, és befordult a szomszéd utcába. A zsákokba kötött rakomány tetején ült a hat-hét éves, kopaszra nyírt kisfiú, Ákos, és illedelmesen beintett az udvarunkba, köszönésképpen. Nem tudom, miért, de az első perctől kezdve nagyon jóban voltunk. A középkorú férfit, akivel a faluba költözött, faternak szólította, de úgy tudtuk, hogy nem az apja. Gyorsan beilleszkedtek kis közösségünk életébe.

Alig néhány percre laktak tőlünk. A megözvegyült szomszédasszony rendezett házát és a hozzá tartozó tíz hold zsíros szántót vették meg. Ahogy Ákos nőtt, egyre többet segített a gazdaságban. Megtörtént, hogy a fater néhány napra eltűnt a faluból, majd ismét megjelent — Ákossal egy ilyen alkalommal kerültem közelebbi barátságba. Már iskolába járt, éles eszű, csendes, okos gyerek volt, akinek a szeméből szomorúság sugárzott. Apránként mesélte el, hogy nem tudja, hogy került a faterhoz — azt hiszi, a férfi csak megígérte valakinek, hogy gondját viseli. Fater gyakran biztatta azzal, hogy majd minden a helyére kerül, és a föld gazdaggá teszi őket. Ákos pedig türelmesen várt.

Közben legénnyé serdültem, kitöltöttem a katonaságot is. Anyám halála után három hónappal apám új asszonyt hozott a házhoz, akivel kölcsönösen utáltuk egymást. Állandóan arra panaszkodott, hogy semmibe veszem őt — apám pedig egy vita után kitette a szűrömet. Azt az éjszakát egy rokonnál töltöttem, másnap pedig Ákos azt javasolta, költözzek hozzájuk. Nem volt nagyon mit vinnem — néhány váltás fehérneművel és egy paplannal, párnával költöztem hozzájuk. Gyorsan családtaggá váltam, az élet pedig ment tovább. Amikor apám meghalt, a mostohám azt üzente, el ne menjek a temetésre, mert a rokonsága agyonver. Ma sem tudom, miért fenyegetett, hiszen sosem bántottam őt. Ő maradt tehát a családi házban, én pedig továbbra is a faternál laktam, dolgoztam. És bizonyos értelemben neveltem Ákost. Még középiskolás sem volt, amikor egy éjszaka tűz ütött ki. Előbb a gazdasági udvar kapott lángra, a két istálló jószágostul porrá égett. A tűz átterjedt a lakóházra is, és csak egy részét mentették meg a tűzoltók. A fater azonban a romok alatt maradt. Ákosban ekkor kettétört valamit. Elhallgatott, és többé senkivel sem beszélt. Nem járt iskolába, és mint egy gép, úgy kezdett a földeken dolgozni. Idővel felépítettük a ház leégett részét, és én oda nősültem. Közben azonban hiába próbáltam közelebb férkőzni hozzá, csak nézett rám. Ő volt az egyetlen ember, akit könny és hang nélkül láttam sírni.

Múltak az évek, Ákosra pedig mindenki őrültként tekintett a faluban. Én éreztem, hogy szellemileg teljesen ép, de valami nyomja a lelkét. Két fiam született, akiket Ákos testvérként óvott, szeretett. Gyakran ült a leégett istálló helyén, de nem tudtam, kit vagy mit vár. Abban az időben került sor egy szerződéskötésre, mellyel a Naftagas öt évre kibérelt egy hold földet Ákos örökségéből. Néhány hónap múlva a cég megkezdte a fúrásokat, majd egy napon — tíz-tizenöt méterre a leégett istállótól — a kotrógép egy faládikót emelt ki a földből. Levertük róla a megrozsdásodott lakatot, és levelek, hivatalos iratok tucatjai mellett egy halom érvénytelen pénzre bukkantunk. A dokumentumokból jöttünk rá, hogy Ákos a fater húgának törvénytelen fia, akit titokban szült meg, és akit a testvérére bízott. Az érvénytelen pénz valószínűleg abból az időből származott, amikor Ákos megfogant — feltételezhetően ezt kapta ismeretlen apjától. Azt hisszük, a ládikót a fater még a költözésük elején ásta el azzal a céllal, hogy meglepje vele Ákost, ha betölti a tizennyolcadik életévét. Megkíséreltük felkeresni az anyját, kutattunk az apja után is, de eredménytelenül. Fater ígérete sem vált valóra: nem lettek gazdagok, még csak boldogok sem. És Ákos az élete egy részét hiába töltötte azzal, hogy várta az ígéret beteljesülését. Pénze sincs, szakmája sem, a gyökereit sem találja — ezért mondtam az elején, hogy sokat jelent nekem. Napjainkban már ismét beszélgetünk, tervezzük a jövőt. Ha minden sikerül, még meg is nősül. És érzem, példás szülő lesz belőle!

A nyitókép illusztráció: Pixabay.com