home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az igazság megcsúfolása
Tomek Viktor
2006.08.02.
LXI. évf. 31. szám
Az igazság megcsúfolása

Tóth László: ,,Az ítéletet nemcsak hogy drákóinak, hanem egyenesen abszurdnak tartom.'Az esettel kapcsolatban több szakember véleményét is kikértük. Ezúttal Tóth László szabadkai ügyvéd, volt bíró nyilatkozik lapunknak. Tóth László 35 éves jogászi praxisa alatt legalább 40 emberölési ügybe...

Tóth László: ,,Az ítéletet nemcsak hogy drákóinak, hanem egyenesen abszurdnak tartom.'

Az esettel kapcsolatban több szakember véleményét is kikértük. Ezúttal Tóth László szabadkai ügyvéd, volt bíró nyilatkozik lapunknak. Tóth László 35 éves jogászi praxisa alatt legalább 40 emberölési ügyben volt tanácsvezető bíró, és elmondása szerint még nem találkozott ilyen szigorú és értelmetlen ítélettel.
- Már korábban kifejtettem, hogy annak az elképzelésnek a sikerre vitelét, amelyben a szülők, illetve a szülők tanácsadói reménykednek - a perújrafelvétel iránti kérelmet - lehetetlennek tartom. A szerb igazságügy - csakúgy, mint általában a világ bármely igazságügye, kivéve talán néhány valóban demokratikus államét - igen nehezen ismeri be azt, hogy tévedett. A mi igazságügyünk koránt sincs ráhangolódva arra, hogy beismerje saját hibáit. Erre számtalan példát tudnék mondani. Tehát a perújrafelvétel ebben az esetben eleve téves kiindulópont volt. Csak akkor lehet perújrafelvételt kérni, ha olyan új bizonyíték kerül elő, amely önmagában vagy a többi bizonyítékkal együtt egészen más ítéletet eredményezne. Lehet kérni rendkívüli büntetésenyhítést mindazon elítéltek számára, akik esetében lényeges enyhítő körülmény merült föl, vagy pedig volt ilyen körülmény, csak a bíróság nem tudott róla. Az ügyész számára ez óriási siker, hiszen elverhette a port az öt temerini magyar fiatalon. Magát az ítéletet nemcsak hogy drákóinak, hanem egyenesen abszurdnak tartom. Az ügyiratokat nem ismerve nagyon hálátlan dolog nyilatkozni ebben az esetben, de van összehasonlítási alapom. Az egyedüli járható útnak a kegyelmi kérvényt látom. A kegyelmi kérvény egyrészt arra is szolgál, hogy egy méltánytalan, igazságtalan vagy eltúlzott ítéletet helyrehozzon. Sajnos, el kell mondanom azt is, hogy a köztársasági elnöknek pillanatnyilag szemmel láthatóan más dolga van, mint hogy a kegyelmi kérelmekkel foglalkozzon.
* Mi a véleménye a szerbiai igazságszolgáltatásról?
- Védek egy fiút, aki nagyon szigorúan meg lett büntetve. Magyar gyerekről van szó, ezt hangsúlyoznom kell. Azelőtt én mindig tiltakoztam az ellen, ha valaki azt mondta, hogy azért ítélkeznek felette ilyen szigorúan, mert magyar. Régebben az igazságszolgáltatásunknak volt egy tartása, ami mára elveszett. Pillanatnyilag a mi igazságügyünk mindenre hasonlít, csak igazságügyre nem. Ezt nyíltan ki merem mondani. A politikai játékoktól kezdve egészen a fekete ügyletekig minden megtalálható benne. Az olyan igazságügyet, amelyben ügyészeket, csúcson levő bírókat tartóztatnak le csúszópénz elfogadása miatt, kritikán alulinak tartom. Szerintem az is korrupciónak számít, amikor egy politikus megmondja, hogy kit mennyi évre kell elítélni. A temerini ügy - függetlenül attól, hogy nem ismerem minden részletében - téves politikai döntés következménye.
* Miből következtet erre?
- A legszélsőségesebb eseteimből kiindulva. Például amikor az elkövető, aki féltékenységből napokig kísérte a volt feleségét, majd a hétéves kislányuk szeme láttára hátba lőtte, aztán odament hozzá, és főbe lőtte - a nő meghalt -, tizennégy évet kapott az általam vezetett tanácstól, és ebből egy évet levettek. Vagy a másik eset, amikor - szintén a gyerekek szeme láttára - az apa késsel leszúrta a szomszédot, szintén 14 évi büntetést szabtak ki rá, holott minősített emberölésről volt szó. De nekem is volt olyan ítéletem, amely kiváltotta a közvélemény felháborodását. A tettes a feleségét megfojtotta, majd kivitte a határba, leöntötte benzinnel és meggyújtotta. 14 évre ítéltük. Mindenki 4-5 évet várt, mert a közvélemény úgy gondolta, szerelemféltés miatt történt a gyilkosság. Az eljárás alatt azonban kiderült, hogy önzésből gyilkolt a tettes. Az emberölésért kiszabható leghosszabb börtönbüntetés 15 év. Megjegyzem, hogy abban az időben a szabadkai bíróságot emelték ki példának, mert máshol ugyanezekért a tettekért 7-8-10 évet kaptak volna az elkövetők. A gyiloksági kísérletért - amiért a temerini fiatalok összesen 61 évet kaptak - 4-5 évet kapott az elkövető, legalábbis ez volt a legszigorúbb ítélet, amit hoztunk abban az időben. Személy szerint is a szigorítás híve vagyok, azért, mert egy társadalomban fegyelemnek kell lennie. A temerini esetben nem beszélhetünk szigorról, ez csupán egy fintor a szerb igazságszolgáltatás arcán a kisebbségek felé.
* A temerini fiatalokat gyilkossági kísérlet miatt ítélték el. A szerbiai büntetőjogi gyakorlat mit mutat: emberölési kísérletért hány évet szoktak kiszabni?
- Volt egy esetem, amikor az elkövető főbe lőtte a felesége barátnőjét, a golyó átment a koponyáján, kilőtte az egyik szemét. Négy és fél évet kapott érte. Ahhoz, hogy emberölési kísérletről beszéljünk, meg kell a szándéknak lennie. Ha a temerini fiatalok meg akarták volna ölni az áldozatot, akkor meg is ölték volna, hiszen semmiféle akadály nem állt előttük, hogy tettüket ne fejezzék be.
* Az ön 35 éves gyakorlatában ezek szerint nem volt a temerini fiúk esetéhez hasonló ítélet...
- Nem volt ilyen. A legsúlyosabb ítélet emberölési kísérletért négy és fél év volt. Én hittem az igazságügy tisztaságában, sajnos azonban azt kell mondanom, hogy ezek az ítéletek kifejezik az egyes bírák álláspontját, amelyek azonban nincsenek összhangban azokkal az európai irányzatokkal, amelyek egy demokratikus államra jellemzőek. Épp az ellenkező irányba haladunk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..