home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az idén a családbarát vállalkozásokat is díjazzák
Tóth Lívia
2016.02.22.
LXXI. évf. 7. szám
Az idén a családbarát vállalkozásokat is díjazzák

Az ENSZ felmérése szerint 2050-ig másfél millióval kevesebben élnek majd Szerbiában. Ennek egyik oka a népességcsökkenés, a másik az elvándorlás. Mivel sok család külföldön keresi a megélhetését, a gyermekvállalást is a hazájuktól távol tervezik. Hogy ezt a folyamatot némileg lassítsa, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (Vancsesz) népesedési és családgondozási cselekvési programot dolgozott ki, melynek a megvalósításához a Magyar Nemzeti Tanács támogatására számít.


A nagycsaládosoknak szóló legutóbbi vezetőképző tanfolyam részvevői

— Ezt a cselekvési programot, melynek tervezetét már átadtuk az MNT-nek, az önkormányzatokkal, a vállalkozókkal, az egyházakkal, a többi civil szervezettel és a médiával közösen valósíthatjuk meg — mondja Krizsán Vilmos, a Vancsesz elnöke. — Kulcskérdés, miként győzhetjük meg a vállalkozások, cégek tulajdonosait, hogy támogassák az anyaságot és a gyermekvállalást, becsüljék meg azokat a munkásokat, akik már huzamosabb ideje náluk dolgoznak, esetleg a bérezésük növelésével próbálják itt tartani őket. Az eddigi elismeréseink, a Családbarát Önkormányzat, a Példamutató Nagycsalád és a Legsikeresebb Nagycsaládos Egyesület díj mellett az idén szeretnénk bevezetni a Családbarát Vállalkozó díjat is.


Munkaakció az épülő péterrévei nagycsaládosháznál

* A Vancsesz legnagyobb projektuma minden bizonnyal a nagycsaládosház létrehozása Péterrévén. Meddig jutottak az építkezéssel?

— Tavaly, elsősorban a tartomány és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jelentős előrehaladás történt: sikerült tető alá hozni az épületet, beállítottuk a nyílászárókat, elkészült a szennyvízelvezető rendszer és a vízvezeték, az objektumba bevezettük az áramot. Az idén a belső munkálatok kerülnek sorra, a padlófűtés, a falak szigetelése, a vakolás, a világítótestek felszerelése stb. Az eddigi tevékenységbe a nagycsaládosok mellett a civil szervezeteket is bekapcsoltuk, hiszen a házat közösen szeretnénk majd használni. Remélem, az év végén már megtarthatjuk az első rendezvényeket az új otthonunkban.


Itt még nincs teteje a nagycsaládosháznak

* 2015-ben nagy fennakadás volt a tartományi pályázatok kifizetésében, és a hírek szerint a helyzet az idén sem lesz sokkal jobb.

— A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége tavaly tizenöt sikeres pályázatot valósított meg. A Tartományi Egészségügyi, Szociálpolitikai és Népesedéspolitikai Titkárságnál sajnos már négy éve nem volt nyertes pályázatunk, a kisebbségi titkárság pedig 2015-ben eszközhiány miatt nem folyósította a tervezett 15 millió dinárt, így a működésre megítélt támogatást mi is csak az idén kapjuk majd meg. Rossz hír az is, hogy ebben az évben kisebb a keret, így a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság csak kilencmillió dinárt oszt ki a civil szervezeteknek. Bizonyos önkormányzatok szerencsére igyekeztek előbb kiírni a pályázatot, így az egyesületek hamarabb juthatnak pénzhez, és februárban a Magyar Nemzeti Tanács is megjelentette a pályázatait.

* Hogyan működik a Vancsesz, mennyire tudja összefogni a soraiba tartozó húsz egyesületet?

— A szövetségünk jelenleg húsz nagycsaládos-egyesületet tömörít — némelyek kiválóan, mások kevésbé hatékonyan működnek —, illetve megalakult a huszonegyedik is Nagybecskereken, emellett pedig más szervezetekkel is dolgozunk. Eddig hét vezetőképző tanfolyamot tartottunk, melyek mindegyikén 18-20 személy vett részt. A magyarországi barátaink közül kiemelném a csongrádi nagycsaládos-egyesületet, mert vele már közös programokat is szervezünk. Az idén külön figyelmet szentelünk a felvidékiekkel való együttműködésnek, mert belátható időn belül szeretnénk megalakítani a Felvidék—Délvidék Baráti Társaságot. Mi elsősorban a magyar—magyar kapcsolatokat építjük a Kárpát-medencében, de a néhai Jugoszlávia területén, Horvátországban, illetve Boszniában is próbáljuk összekötni a régi szálakat. 2016-ban is folytatjuk az együttműködést a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével és a Családlánc Mozgalommal.

* Milyen rendezvényeket szerveznek, illetve milyen programokon vesznek részt az idén?

— Küldtünk részvevőket Pécsre, a házasság világnapja alkalmából megtartott eseményre, valamint ott leszünk Budapesten is, a Parlamentben a családi napon. Augusztus elejére közös nyaralást szerveztünk a csongrádiakkal a Kőrös torkolatához, illetve harmincnyolc személy részére a tengerpartra, Zelenikára. A hetedik ifjúsági táborunkba, a Kátai Tanyára magyarországi és felvidéki gyermekeket is várunk, valamint októberben is számítunk rájuk a délvidéki Sajó Sándor versmondó versenyen. Dr. Molnár Imre közreműködésével — valószínűleg májusban — három előadást tartanánk Esterházy János felvidéki politikus életútjáról és mártírhaláláról. Természetesen az egynapos rendezvények a legnépszerűbbek, hiszen azok kisebb költséggel járnak a családok számára, habár a pályázatok útján igyekszünk az utazásokhoz is hozzájárulni. Mivel nem szeretnénk, ha a vajdasági nagycsaládos-mozgalom csak Ada-Zenta központú volna, más egyesületeket is bevonunk az események szervezésébe. A házasság világnapja a kishegyesieknek jutott, a központi anyák napi ünnepséget az óbecseiek rendezik, gyermektábort Horgoson, délvidéki családi napot pedig Péterrévén tartanak majd. A rendes évi közgyűlésünket egy tanácskozással kötjük össze, melynek témája a családdal kapcsolatos szerbiai törvénykezés. Az ünnepi közgyűlésre és a díjak átadására május 14-én, a család nemzetközi napján kerül sor Adán. A felsoroltakon kívül Ada községben továbbra is látogatjuk a családokat, elsősorban a fiatalokat és a kisgyermekeseket, illetve ajándékot viszünk az év első újszülöttjének.


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..