Habár a politikának semmi keresnivalója nincs a sportban, a valóságban szinte a kezdetektől annak elválaszthatatlan része. Már számos alkalommal előfordult, hogy a politikai döntések alaposan kihatottak egy-egy sporteseményre.
Ez alól nem volt kivétel a másfél hete Mexikóban, Kanadában és az Egyesült Államokban véget ért labdarúgó-világbajnokság sem, ahol a politika és egyes államvezetők korlátlan önkénye jócskán átlépte a józan ész határát. Kiváló mérkőzéseket láttunk, új hősök születtek, mégis az volt az érzésem, hogy a futball mellékszereplővé vált, melyet feláldoztak a látványosság, az eladhatóság és a show-elemek oltárán. Az iráni válogatottal szembeni bánásmód, a játékosok és a stábtagok vízuma körüli hercehurca, valamint az utazási korlátozások nem vetettek jó fényt a házigazdákra, különösen arra az országra, amely a mérkőzések többségének adott otthont.
A videóbíró is többször adott okot vitára. Kétségtelen, hogy a technológia számos egyértelmű játékvezetői hibát kijavított, de a hosszú vizsgálatok gyakran megtörték a mérkőzések ritmusát. Amikor egy gól után már senki sem meri önfeledten ünnepelni a találatot, mert minden tekintet a játékvezető fülére vagy a stadion kivetítőjére szegeződik, akkor kijelenthető, hogy valami alapjában megváltozott. A hidratációs szüneteket hivatalosan a játékosok egészségének védelme érdekében vezették be, ám nyilvánvaló, hogy ezek a megszakítások inkább televíziós és marketingcélokat szolgáltak. A döntő félidejében rendezett show-műsor inkább illett volna egy koncertterembe vagy egy fesztivál színpadára. Egy világbajnoki döntőnek nincs szüksége ilyen külsőségekre, hiszen a futball legnagyobb ünnepének a játékról kell szólnia, nem a színpadi produkciókról. A sportág identitását egyre nehezebb megőrizni, miközben a globális szórakoztatóipar minden erejével igyekszik a saját képére formálni. A torna legnagyobb botránya kétségkívül a Balogun-ügy volt. Függetlenül attól, hogy ki melyik válogatottnak szurkol, a szabályoknak minden résztvevőre ugyanúgy kellene vonatkozniuk.
Az emlékezetes pillanatok, a váratlan fordulatok és a kimagasló egyéni teljesítmények mellett ez a világbajnokság arra is rávilágított, hogy a modern labdarúgásnak egyre nehezebb megtalálnia az egyensúlyt a hagyományok, a technológia, az üzleti érdekek és a szórakoztatás között. Amikor a lefújás után nem a mérkőzésekről és a világbajnokról beszélünk, hanem a botrányokról és a körítésről, akkor érdemes feltenni a kérdést: merre tart a világ futballja?
