Az empátia képessége

Az empátia képessége

Az empátia szó használata a mindennapok részévé vált, de tudjuk-e igazán, hogy mit takar?

Eredeti jelentése: erős érzelem, szenvedély. Alfred Adler meghatározása szerint „empatizálni annyit tesz, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével, és érezni a másik szíve szerint”. Buda Béla magyar pszichiáter és pszichoterapeuta már a beleélés képességéről beszél, mely a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat alapján jelenik meg bennünk — mintegy a másik személyébe vetítjük magunkat. A beleélés csak akkor lesz empátiává, ha az élményt tudatosan feldolgozzuk, és a másik emberből megértett érzéseket/indulatokat önmagunk számára megnevezzük és értelmezzük. Fontos, hogy oda tudjunk figyelni a másikra.

Az empátia készsége a gyermekkorban nagy, majd a serdülőkortól rejtetté válik, később pedig fokozatosan csökken. Leginkább a felnőttkorban éleszthető fel, ám ez kulturálisan is eltér — a kevésbé racionális gondolkodású kultúrákban erőteljesebb.

Mindenki más-más mértékben bír ezzel a tulajdonsággal. Aki empatikusabb, az hamar átérzi a másik egyén érzelmeit, és könnyen rájuk hangolódik, szívesen segít másokon, érzékeny a többiek megnyilvánulásaira, odafigyelő. A kevésbé empatikus ember ezzel szemben nehezen érti meg és fogadja el mások érzelmi állapotát, sokszor zavarba jön ilyenkor, illetve hárít, kevésbé megértő másokkal szemben, és nehezen viseli az érzelmekkel teli helyzeteket. Mindkettő szélsőséges megnyilvánulása kedvezőtlen.

 

„Aki empatikusabb, az hamar átérzi a másik egyén érzelmeit, és könnyen rájuk hangolódik, szívesen segít másokon, érzékeny a többiek megnyilvánulásaira, odafigyelő. A kevésbé empatikus ember ezzel szemben nehezen érti meg és fogadja el mások érzelmi állapotát, sokszor zavarba jön ilyenkor, illetve hárít, kevésbé megértő másokkal szemben, és nehezen viseli az érzelmekkel teli helyzeteket.”     

 

Fontos azonban tudni, hogy ez nem azonos az együttérzéssel, mert az empátiánál ugyanazt az érzést éljük át, amelyet a másik személy. Az empátia a szociális és az érzelmi intelligenciának is része. Bizonyos segítő és emberekkel kapcsolatos foglalkozások esetében különösen kívánatos képesség. Egy terápiás kapcsolat során például elengedhetetlen történés a másik beleélő megértése, a hangsúly ilyenkor a beteg és a szakember közötti kommunikáción van, ezen belül az empátiás úton kialakult megismerésen. Az empátia viszont nem azonos a másik helyzetébe való beleéléssel a korábbi tapasztalatok alapján. Azt a jelenséget, amikor saját élményeinket a másiknak tulajdonítjuk, projekciónak nevezzük, s inkább az empátia ellentéteként fogható fel.

Az empátiás készség fejleszthető, emellett függ a személy pillanatnyi állapotától is, hiszen ha valaki fáradt vagy fájdalmakkal küzd, esetleg súlyos gondok nyomasztják, akkor természetesen a beleélő képessége is csökken. Személyes kapcsolatainkban, miközben jobban megismerjük egymást, egyre több betekintést nyerünk a másik élményvilágába, ezért egyre könnyebben értjük meg az érzéseit, viselkedését. Ám törekednünk kell a másik ember minél teljesebb megértésére — úgy, hogy ezalatt magunkat háttérbe szorítjuk, és közben a bennünk kialakuló érzéseket, benyomásokat is figyeljük.

Buda Béla szerint az empátia hiányának az énkép védelmében is szerepe van, hiszen minél empatikusabbak vagyunk, annál inkább észrevesszük a másik fél ránk vonatkozó negatív gondolatit, érzéseit, ami bennünk is belső feszültséghez vezethet — megrendítheti az önmagunkról alkotott pozitív képet.

Az empátia mérésére nem létezik egyezményesen elfogadott osztályozási rendszer, viszont több forrás is hat mélységi lépcsőt különböztet meg. Ennek legmélyebb szintjei alapján a másikban végbemenő lelki folyamatok egyedi összefüggéseinek megértése és a másik lelki folyamataiban rejlő történetiség megértése adja meg az empátia teljességét.

 

„Személyes kapcsolatainkban, miközben jobban megismerjük egymást, egyre több betekintést nyerünk a másik élményvilágába, ezért egyre könnyebben értjük meg az érzéseit, viselkedését. Ám törekednünk kell a másik ember minél teljesebb megértésére — úgy, hogy ezalatt magunkat háttérbe szorítjuk, és közben a bennünk kialakuló érzéseket, benyomásokat is figyeljük.”

 

Miért jó empatikusnak lenni? Nos, elsősorban azért, mert a másik korábbi viselkedése, róla szerzett eddigi tudásunk alapján, spontán módon, kevés befektetett energiával is képesek vagyunk beszélgetőpartnerünk megértésre. Ez még akkor is így van, ha kommunikációs társunk valamilyen okból nem képes pontosan kifejezni magát (pl. mert gyermek, esetleg nem beszéli jól a nyelvet, vagy akár módosult tudatállapotban van). Az empátia egyik legfőbb funkciója, hogy visszajelzést ad a másik emberre tett hatásunkról, aminek fontos szerepe van a már korábban is jelzett énképünk és viselkedésünk szabályozása szempontjából.

Ha a személy, akinek empátiás megértése a cél, elzárkózik, igyekszik minél kevesebbet közölni, akkor az empátia nem lehet teljes, illetve megfelelő. Ám az empátiára törekvő személy a viselkedésével elérheti a másik megnyílását, aki így hozzáférhetővé válik, viszont mindez bezárkózó magtartást is előidézhet.

Különösen hasznos lehet a hétköznapokban, hogy például a súlyos betegekkel foglalkozó orvosok, ápolók empátiásan átvegyék valamennyire a betegek lelkiállapotát, szenvedését — az ezzel járó feszültséget azonban valamiképpen ki is kell adniuk, hogy ne fáradjanak, tompuljanak el érzelmileg, hogy ez ne vezessen a kiégésükhöz, vagy hogy ne lépjen fel bennük valamilyen tüneti reakció.

Az empátia „állapotában” bizonyos ideig le kell mondanunk a saját nézeteinkről és értékeinkről azért, hogy előítélet nélkül hatolhassunk be az illető világába. Az az érzés, hogy valaki megért bennünket, önmagában is hatalmas mozgatórugója a fejlődésnek.

Emellett az empátia jelentősége a művészi alkotások befogadásában, élvezetében is nagy szerephez jut, hiszen a legabsztraktabb jelképnek is van a művész személyiségéből és élményéből eredő tartalma. Ezért a művészi befogadáshoz, megértéshez szükség van a figyelem összpontosítására és az empátiás megértésre.

Fontos, hogy a gyermekek nevelésénél is figyelembe vegyük az empátia fejlesztését — ezzel is megkönnyítve nekik a későbbi alkalmazkodást minden egyes szocializációs csoportba vagy akár egy munkahelyi közösségbe, hiszen az énközpontú rendszer nem engedi meg magának, hogy odafigyeljünk a másikra, esetleg még bele is éljük magunkat a másik érzéseibe.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ne féljünk, ne féljetek!
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2018.12.14.
  • LXXIII. évfolyam 49. szám
Érzelmi biztonságban
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2018.11.26.
  • LXXIII. évfolyam 47. szám
Facebook

Támogatóink