Az emlékezés átformálódása

Az emlékezés átformálódása

Megjelent a Létünk folyóirat idei 2. lapszáma.

A kiadványban a rendészet és a kultúrhatás köré csoportosultak a tanulmányok. Az előbbi témában dr. Kovács István, Sallai János és Fekete Katalin munkái olvashatóak, az utóbbiban pedig Pusztai Virág, Slađana S. Paroški és Tengely Adrienn osztja meg a kutatási eredményeit.

Egy nagyon érdekes írással találkozhat az olvasó a kiadványban, méghozzá Pusztai Virág tanársegéd tolla jóvoltából. A közösségi emlékezet és identitás a vizuális média hatóterében című tanulmány részletesen taglalja, hogy régebben, a digitális világ előtt, hogyan őrizték meg az emberek az emlékeiket.

„Emlékekre ez esetben a közösség emlékeit kell értenünk, egyrészt azért, mert az individuális lét eleve sokkal kisebb hangsúlyt kapott, így igény sem volt az egyes ember emlékeinek szervezett számontartására, másrészt azért, mert a rögzítés híján azok sírba szálltak az egyénnel vagy legkésőbb a közvetlen leszármazottaival.”

Az írásbeliség megteremtésével kinyílt egy új világ, hiszen lehetőség adódott az emlékek lejegyzésére. Az emlékőrzés következő lépcsőfoka a fotográfia, majd pedig a film feltalálása volt.

A szerző kiemeli, hogy az egyén mindig is kereste a külső tárolási módokat az emlékek megőrzéséhez, hiszen ezáltal a múltbéli események a jövőben is élni fognak, nem vesznek el. Ilyen mankónak számítanak például a mesék vagy a történelemkönyvek.

„A technikai memóriát a nyomot hagyni és az időt uralni vágyó ember hozta létre, aki biztos akart lenni abban, hogy emlékeit a saját élethosszán túlra is kiterjesztheti.”

Hosszú ideig csupán a közösség emlékein volt a hangsúly, csak a reneszánsztól kezdve látunk példákat arra vonatkozóan, hogy az individuális emlékeket a saját memórián kívül tárolták, és amíg régebben egy jeles esemény indokolta a fényképezkedést, addig most ezt a lakossági fotókészítés váltotta fel. Ebből kikövetkeztethető, hogy egyre nagyobb szerepet kapott az individualitás. Ha megfigyeljük, akkor a mai ember már képekben gondolkodik, általuk kommunikál, hiszen a televízió és a videómegosztó oldalak egyre nagyobb teret uralnak, nem beszélve a közösségi portálokra feltöltött hatalmas mennyiségű fotóról. Mindez magával hozza azt a gondot, hogy a mai kor embere túl sok vizuális impulzussal találkozik, ráadásul nemcsak befogadja, hanem gyártja is őket. Az egyén a fényképpel mesél magáról, és lassan eltűnnek a fotóalbumok is, hiszen az internet mindenki számára elérhető. Régebben kevesebb fénykép készült, és csak az igazán jól sikerültek kaptak helyet a családi albumban, ma már azonban ez egészen másként működik, és a szerző úgy véli, hogy az utókornak nehéz dolga lesz, ha a vizuális információhalmazból szeretné kiragadni a lényeget. Pusztai Virág azt is el tudja képzelni, hogy az utókornak ez nem fog nehezére esni.

A legtöbben azt gondolják, hogy a fotó és a videó objektív képet mutat rólunk, de ha összevetjük több fényképezőgép munkáját, akkor rájövünk, hogy mindegyiken van egy kis eltérés, és nem ugyanolyannak mutatja ugyanazt az alanyt. A technikai képpel kapunk egy visszajelzést magunkról, ami manapság valamiért egyre fontosabb.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink