A megjelenteket Pejin Attila történész, muzeológus köszöntötte, az alkalmi műsorban közreműködött László Aranka, a szabadkai Székely Tibor Eszperantó Egyesület titkára.

Székely Tibor felfedező, eszperantista, író és világutazó minden kontinensen járt. Mivel vonzotta az ismeretlen, beutazta Afrikát, megfordult az őserdőben és az Amazonas vidékén is. Kalandozásai során szívesen ismerkedett más kultúrákkal, élte a világ legelmaradottabb törzseinek mindennapjait.

Anyanyelve magyar volt, viszont az eszperantón kívül huszonöt nyelvet értett, kilencen beszélt, írt és olvasott. Tagja volt az Eszperantó Nyelvi Akadémiának, illetve tiszteletbeli tagja az Eszperantó Világszövetségnek. Utazásai hatására számos könyvet, esszét és úti beszámolót írt, melyek értékes néprajzi leírásokat tartalmaznak az általa meglátogatott térségekről. A legtöbb művét eszperantó nyelven adta közre, ám ezeket később más nyelvekre is lefordították.

Székely Tibor a Felvidékről származik, és a családja sokat költözött. Az iskoláit Nagykikindán és a montenegrói Nikšićben fejezte be, a jogot Zágrábban végezte el. Az utóbbi városban újságíróként dolgozott, amikor 1939-ben Argentínába küldték, és a második világháború miatt Dél-Amerikában rekedt. Ott kezdte meg az expedícióit, de közben néprajzot és antropológiát hallgatott a Buenos Aires-i Egyetemen.
Tizenöt év után, 1954-ben tért vissza Jugoszláviába, Belgrádba, mivel az utazás addigra a létformájává vált. Ebben az időszakban főleg az eszperantó nyelv népszerűsítésén fáradozott, emiatt beutazta Kínát, Japánt, Nepált, Indiát, Srí Lankát, Marokkót. A ’70-es években Afrika országait kutatta, Ausztrália, Új-Guinea és Új-Zéland bennszülött lakosságának kultúrájával ismerkedett.

1972-től Szabadkán élt, ahol négy évig múzeumigazgató volt, Zágrábban pedig magiszteri fokozatot szerzett. 1988-ban bekövetkezett halálakor Szabadkán temették el.

A távoli, egzotikus vidékekről számos tárgyat hozott haza, ez a gyűjteménye a zentai Városi Múzeumban található. Az érdeklődők azonban nem látogathatják állandó jelleggel az érdekes összeállítást, hanem csak akkor, amikor a szakemberek egy-egy kiállítást készítenek belőle. Jelenleg a múzeum földszinti termében egy ilyen válogatás tekinthető meg, egészen február közepéig.

Székely Tibor — amellett, hogy a tárgyakat szakszerűen begyűjtötte, s leíró kartonokkal egészítette ki — nem törekedett arra, hogy a klasszikus néprajzi kritériumoknak megfelelő gyűjteményt hozzon létre. Szívesen hangoztatta, hogy őt elsősorban nem a tárgyak, hanem azok az emberek érdekelték, akik készítették vagy használták őket. Azt remélte, hogy ezek egy olyan intézménybe kerülnek, amely az ember múzeuma lesz, nem pedig valamiféle egzotikus kirakat.

Ahogyan az özvegye, Székely Erzsébet mesélte Zentán, Tibor mindig azt mondta, mivel az Ausztráliában, Afrikában, Dél-Amerikában megismert barátait nem hozhatta magával, a tárgyaik, a fejfedőik, a maszkjaik és a hangszereik emlékeztetik őt rájuk.

— Amikor megismerkedtünk, ez a gyűjtemény már létezett, az otthon, ahova beköltöztem, egy kicsit múzeum is volt. Amikor Tibor elment, a tárgyak által velem maradt, viszont tudtam, hogy ő is el akarta őket ajándékozni, mert már korábban látta, hogy a lakásban nem őrizhetőek tovább.

Burány Katalin és Székely Erzsébet (a szerző felvételei)

Burány Katalin múzeumpedagógus, a gyűjtemény custosa kiemelte, a Városi Múzeumba több mint 700 tárgy került Székely Tibor hagyatékból, s ezek 80 országból származnak.

— Székely Tibort érzelmi szálak kötötték a tárgyakhoz, mindenhonnan olyasmit próbált elhozni, ami arra a kultúrára nagyon jellemző. Mindegyik mögött ott az ember, a készítője, a használója, a viselője, sőt, a hagyományai és a szokásai is. Találhatunk autentikus törzsi maszkokat és modernebb termékeket, üzletben vásárolt holmit is. A legutóbbi Székely Tibor-kiállításon földrajzi aspektusokat vettünk alapul, most viszont tematikai szempontokat követ a koncepció: fejfedők — több mint 200 található a gyűjteményben, álarcok, fegyverek, hangszerek, használati, kultikus és egyéb funkciójú tárgyak. Ezen a kiállításon a teljes hagyaték 20 százaléka tekinthető meg.

A katalógus, mely a tárlat bezárásának idejére lát napvilágot, nemcsak erről a válogatásról szól, hanem az egész gyűjteményről. Tételesen tartalmaz majd minden tárgyat, mely a múzeum birtokában van — Székely Tibor az összeshez leíró kartont készített —, és természetesen az illusztrációk sem maradnak ki.