Az elvándorlók se vesszenek el a közösség számára

Az elvándorlók se vesszenek el a közösség számára

Kezdhetném az írásomat úgy is, hogy a Press Szó portál egyik alapítójával és szerkesztőjével megittunk egy-egy presszót, de ez nem fedné a valóságot. Laskovity Ervin ugyanis Zen kávét fogyasztott, melyet arról a közkedvelt zentai klubról neveztek el, amely a beszélgetésünk helyszíne is volt, én viszont maradtam a megszokott hosszú feketémnél. Meg aztán a magazin címében található szójátékról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen az ötletgazdák nyilván elsősorban nem a vendéglátó-ipari létesítményre gondoltak, amikor kitalálták.

A Press Szó a Képes Ifjúságban 2009-ben elindított Árok-programból nőtte ki magát, melynek támogatója Árok Ferenc, a Magyar Szó jegyzetírója. Mindkét kezdeményezés elsődleges célja a vajdasági magyar tehetséges fiatalok felfedezése és felkarolása. A Csillik Blanka és Laskovity Ervin által szerkesztett portál abból a szempontból is hiánypótlónak számít, hogy nem közöl napihíreket, hanem csakis eredeti magazintartalmakat állít elő, valamint a tematikája is egyedi. Ervin ezt így fogalmazta meg:

— Három alappillérre támaszkodunk. Folytatjuk a Képes Ifjúságban megkezdett tehetségkutatást, egyrészt ilyen fiatalok írják a lapot, másrészt felkutatunk és bemutatunk hozzájuk hasonlóakat. Továbbá kiemelten foglalkozunk a civil kezdeményezésekkel és az elvándorlás kérdésével. Az utóbbi nemcsak tágabb társadalmi aktualitása miatt keltette fel az érdeklődésünket, hanem azért is, mert a 30-40 fős újságírógárdánk fele vagy Magyarországon, vagy más országokban él, köztük mi ketten, a szerkesztők is Budapesten tartózkodunk. Azt gondoljuk, egy internetes médium arra is jó, hogy segíthet fenntartani a kapcsolatot az elvándoroltakkal, legalább szellemi szinten megőrizni ezt a réteget a szülőföld számára, esetleg ösztönözheti is őket arra, hogy próbálják meg segíteni az otthon maradottakat.

* Te, aki szintén nem élsz idehaza, melyik álláspontot képviseled? Menjenek el a fiatalok, vagy maradjanak?

— Ez a folyamat most megállíthatatlannak tűnik, egyelőre nincs a láthatáron olyan ötlet, kezdeményezés vagy politikai erő, amely vissza tudná tartani a távozni készülőket. Ez azonban nemcsak a vajdasági magyarságra jellemző, hanem egész Szerbiára. De legalább azt kell valamilyen módon elérni, hogy az elmenők ne vesszenek el a közösség számára. Ebben lehet nagyon fontos szereplő egy médium. Volt egy kétrészes cikksorozatunk arról, hogy az emigránsok hogyan támogatják a szülőföldet, hogyan működik ez világszerte, illetve a külföldön élő vajdasági magyarok körében. Vajdaságban úgy kezelik ezeket az embereket, mintha máris elvesztek volna az itteniek számára, miközben számos ország teljesen másként tekint a külhonban élő polgáraira, megpróbálja kamatoztatni a felhalmozott szellemi, anyagi és kapcsolati tőkéjét. Mi ebben próbálunk valamilyen közvetítő szervként szerepelni.

* Milyen hiányt pótol a Press Szó a vajdasági magyar újságírásban?

— Mi már a Képes Ifinél elkezdett Árok-programot is hiánypótlónak éreztük. Saját tapasztalatunk, hogy amikor fiatal újságíróként bekerültünk a Magyar Szó szerkesztőségébe, az idősebb kollégák el voltak foglalva a saját napi tevékenységükkel, és nem igazán akadt senki, aki foglalkozott volna a kezdőkkel. Csak legendákat hallottunk, hogy valamikor ez nem így volt, léteztek erre a célra kijelölt személyek. A fiatal újságíróknak viszont rendkívül fontos, hogy kapjanak visszajelzéseket, mert a legrosszabb érzés a visszhangtalanság. Mivel nekem itt, Zentán a nyugdíjas korú Kubát János nagyon sokat segített, úgy gondoltam, azt, amit tőle kaptam, jó lenne átadni a nálamnál is fiatalabbaknak. Az Árok-projektumnak a Képes Ifjúságon belül éppen az volt a lényege, hogy műhelymunkát folytattunk, témákat ajánlottunk, a gyerekek felkészülve mentek a helyszínre, utána megbeszéltük a cikkeket. A napi taposómalomban erre sajnos egyébként nincs lehetőség. Közben pedig azt is láttuk, hogy az újságírók kiválasztása nem igazán tehetségorientált, magam is éreztem, hogy lojalitással, szervilizmussal sokkal gyorsabban tudnék haladni a ranglétrán. 

* Esetleg párttagsággal?

— Azzal is. Nagyon zavart bennünket, hogy nem a szakmai felkészültség áll az első helyen, éppen ezért próbáljuk meghonosítani az újságírók tehetségalapú válogatását. Én egyébként nem vagyok a mindenáron való fiatalítás híve, még akkor sem, ha mi elsősorban az új generációkkal foglalkozunk. A legfontosabb, hogy jó újságírók dolgozzanak a szerkesztőségekben. Ez a program arról szól, hogy fiatalokat keresünk, de nincs bennünk generációs ellentét, a képzéseinkre is rendre meghívjuk az általunk nagyra tartott idősebb kollégákat, hogy tanulhassunk tőlük.

* Milyen a portálotok látogatottsága?

— Mivel szűkös a keretünk, viszonylag kevés cikkünk jelenik meg, de ami az olvasók elé kerül, az alapos és ki van dolgozva. Büszkék vagyunk rá, hogy lektorunk is van, és minden szöveget két szerkesztő is elolvas. Már a kezdetektől — a Press Szó 2014. április 7-én indult — jól teljesítünk, havi körülbelül 10 000 egyedi látogatóval. Sok a kommentár, megosztás, lájk, számon tartanak bennünket. Érezzük, hogy a Budapesten élő vajdasági magyarok kezdenek úgy tekinteni a Press Szóra, mint a saját lapjukra, fontos nekik a működése.

Magyarországon már van olyan internetes lap, az Átlátszó nevű oknyomozó portál, amely bevételének egy jelentős része az olvasói támogatásából származik. Nekem tetszik ez az elgondolás, mert az újságírói szabadságot nagyon nehéz olyan rendszerben megvalósítani, ahol a politikától függ, hogy egy-egy lap mennyi pénzt kap. Az angol nyelvben a watchdog kifejezést használják arra vonatkozóan, hogy a médiának mindig a demokrácia őrkutyájának kell lennie. Ezt a szerepét azonban nem töltheti be, ha kiszolgáltatják a hatalom kényének-kedvének. Ha egy olyan lapot akarunk, amely valóban a polgárok szócsöve, akkor azt a jelenlegi viszonyok között csak úgy tudjuk fenntartani, ha az olvasók anyagilag is támogatják.

* Mi a véleményed a szerbiai médiaprivatizációról?

— Látom, hogy azok, akik eddig alanyi jogon megkapták a szükséges támogatást, nagyon rossz szájízzel fogadják. Nem azért mondom, mert mi nem tartozunk közéjük, de elméletben igazságosabbnak, hasznosabbnak, célirányosabbnak tűnik egy pályáztatási rendszer, ha valóban szakmailag fontos, minőségi projektumokra osztanák ki a pénzt, és ha nem csökkenne az a keret, amelyet eddig a médiára szántak. Vajdaságban jelenleg nincs versenyhelyzet az újságírói szakmában, de ha a jövőben mindenkinek pályáznia kell, az elősegíthetné ezt. A médiumokat azonban nem szabad teljes egészében a piacra bízni, mert úgy valószínűleg csak a bulvárlapok élnének meg.

* Mikor lehet majd fizetőssé tenni az internetes lapokat?

— Mivel az interneten a kezdetek óta szabadon és ingyen juthatunk hozzá az információkhoz, ezen nehezen lehet változtatni. Amíg nem jön létre egy olyan összefogás a szerkesztőségek között, amelynek eredményeképpen valamennyien csak fizetős tartalmat kínálnak, addig az lesz a vesztes, aki ezt egyedüliként megpróbálja.

Mi az újságírást még értelmiségi pályának képzeljük el, fontosnak tartjuk az értékközvetítést, egyúttal igyekszünk formailag, nyelvileg olyan új színt hozni, amellyel vonzóbbá tehetjük a komoly tartalmakat is. Fontosnak tartjuk, hogy a szerző egyénisége tükröződjön az írásain is. Nem kedveljük a túlságosan hivataloskodó újságírást, ahol a cikkben nem jelenik meg a szerző személyisége, hiszen a szöveget leginkább az írója stílusa adja el.

Bodnár Zsófia felvétele

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink