home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az első bionikus popsztár
Zvekán Péter
2015.01.17.
LXX. évf. 2. szám
Az első bionikus popsztár

Az egyik jó barátom nemrég küldött egy videót azzal a szöveggel, hogy: „Ezt muszáj megnézned!” Miután megtekintettem, egy kicsit össze voltam zavarodva. Nem értettem, hogy egy kampányfilmről vagy inkább egy videoklipről van-e szó. Mint kiderült, egy kicsit mindkettőről.



A főszereplő egy nem mindennapi modell és énekesnő, a huszonhét éves, lettországi Viktoria Modesta, aki előnyt kovácsolt a hátrányából. Az énekesnő születésekor egy orvos ugyanis műhibát követett el, melynek következtében megsérült a lány bal lábának idegrendszere. Ennek az lett a következménye, hogy ez a lába nem olyan tempóban növekedett, mint a másik, és egyéb egészségügyi gondok is adódtak. Végül 2007-ben, miután már túl volt jó néhány műtéten, Viktoria a térd alatti amputáció mellett döntött. Elmondása szerint még sohasem érezte magát annyira szabadnak, mint a végtageltávolítás után. Ebben valószínűleg annak is szerepe volt, hogy tudta, talán sohasem lettek volna képesek megmenteni a lábát, és az évek folyamán egyre csak vesztette a közép-európai orvosokba vetett hitét. Közben rájött, hogy a piacon hihetetlen széles választékban kaphatóak protézisek, melyekből immár egy teljes arzenált birtokol. Egy interjúban elmondta, végre ismét vásárolhatott magának cipőket úgy, hogy hordani is tudta őket. Hihetetlen élmény volt ez számára, melyre oly sokat várt. Az első bionikus popsztár személyében Lady Gaga végre kapott egy ellenfelet. Nem is akármilyet! Viktoria is extrémebbnél extrémebb ruhákat ölt magára, melyekhez mindig egy külön, az összképhez illő lábat is választ.



Az első, több százezer eurós költségvetésű videoklipjét a tavalyi év végén tették elérhetővé, és a Channel 4 támogatta. Ez a csatorna megértette Viktoria igyekezetét, hogy harcolni kell a begyepesedett gondolkodás ellen, miszerint a fogyatékkal élők nem lehetnek a társadalom teljes értékű tagjai, és nem lehetnek ugyanolyan szépek, mint a nem fogyatékosok. Ezért ebben a videóban minden benne van. Viktoria a modern hangzású pop mellett döntött, melyhez párosul a szépsége az extrém ruháival, valamint a műlábak is, melyek közül láthatunk gyémánttal kirakottat és világítósat is. Az ilyen összkép láttán szinte mindenki elcsodálkozik. Arról nem is beszélve, hogy ez a klip is — az új trendhez igazodva — már-már rövidfilmnek nevezhető, melynek végén egy olyan szólótáncot tekinthetünk meg, amilyet valószínűleg még sohasem láttunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Az első benyomásunk az lesz, hogy még emésztenünk kell a képvilágot, a látványt. A mai világ egy olyan oldalról is lehetővé teszi a szépség bemutatását, amely régebben elképzelhetetlen volt. Ez természetesen az internetnek köszönhetően van így, mellyel minden csak egy kattintásnyira került tőlünk. Ezenkívül a zenei csatornák is elkezdték támogatni a különcöket, ezért a Lady Gaga-jelenség immár teljesen megszokottá vált. Még azon sem lepődtünk meg, amikor Gaga egy valódi húsból összeállított ruhakölteményben jelent meg. Nos, erre tett rá még egy lapáttal Viktoria Modesta.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..