home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az élet szerelmese
AGÁRDI Gábor
2014.01.01.
LXIX. évf. 1. szám
Az élet szerelmese

Nem volt gyermekkora, sem ifjúsága. Akkor született, amikor bekerült a színházba. Attól kezdve lehetett életét nyomon követni. Tiszteletben tartva a színészfejedelem kívánságát, elégedjünk meg annyival, hogy Bessenyei Ferenc nem ezüstkanállal a szájában látta meg a napvilágot. Sőt, ahogy ő fogalmazott, az élet pereméről indult az emberek közé.

Nem volt mintagyerek, mivel már rövidnadrágos korában annyi energia bujkált benne, mint három másikban együttvéve. 1919-ben Hódmezővásárhelyen jött a világra, ám ha megfogadjuk tanácsát akkor csak 1940-ben, ekkor kezdte ugyanis pályafutását. 1944-ben lett a Nemzeti Színház tagja, de a munkát Budapest ostroma miatt nem tudta felvenni. 1945 tavaszán, szegényes budai albérletéből elindult, hogy jelentkezzen munkahelyén. A szétlőtt hidak sem tudták ebben megakadályozni, mert csónakkal kelt át a Dunán. Igen jóvágású, sovány, izzó, mondhatni hurrikán egyéniség volt. A partnernői első látásra belé szerettek. Minden hölgy vágyódott utána, de csak távolról.

Hamarosan az újjáéledő magyar film is felfedezte magának. Első lehetőségét a felvevőgép előtt, az 1950-es években kapta. A kor rendezői gyorsan megtalálták a neki való szerepeket. Főleg markáns figurákat kellett megszemélyesítenie, hiszen igazi vezéralak volt, alfa hím, aki rendszeresen viharokat kavart maga körül. A karizmatikus művész sohasem osztotta be energiáit. Nagy hangú volt, hiszen a zenében is csak a fortissimót ismerte. Hangosan mondta a magáét, és nem volt képes öt percre sem egy helyben ülni. Mindig futott, hiszen egész élete rohanás volt. 1955-ben már két Kossuth-díjat tudhatott magáénak. A rendszer igyekezett mintadolgozóként ábrázolni, felettesei azonban nem voltak jó véleménnyel magatartásáról. Harminckét esztendősen már tanár lett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ám ez mindössze három hónapig tanított, mivel nem értett egyet a tantervvel. A kiválóan fizető filmgyári munkákat szívesen vállalta, de Thália szentélyével összehasonlítva, a mozit nem sokra becsülte. Amíg a színpadon az emberek szívüket, idegeiket, pattanásig felkorbácsolják, addig a vásznon az is sikereket érhet el, akiben még az a kicsi szendergő művész sem mozdul meg.

1956-ban megtorpant. Az ok: a forradalom. Az év október 20-án volt a Galilei bemutatója, és még 23-án is játszotta volna, ám a fiatalok elvitték a Bem térre, hogy szavaljon. A megtorlás után jött a szilencium. Sokáig nem hívták forgatni, de összefogott a szakma, és feleségének, Váradi Hédinek adtak munkát, hogy ne nélkülözzön a pár. Egyedül Fábri Zoltán tudta kieszközölni, hogy Bessenyei ismét a kamera elé állhasson. A nagy direktor Dúvad című klasszikusában láthatta a nagyérdemű a legemlékezetesebb alakítását. Legnagyobb színházi sikere pedig az Othello volt. Az emberek szerették a mórt. Azzal a szép érzéssel nyugtázták a tragédiát, hogy láttak meghalni valakit, akinek más bűne nem volt, mint a nagy lelkek szenvedélyes szerelme, és nyílt természete. 1973-ban Othello alakjaként újfent rajongást ébresztett a nézőkben. 2000-ben lépett utoljára színpadra. Próbálta elvonatkoztatni magát a valódi szituációktól, de mégis minden igazságtalanságért egy benne lakozó király bántódott meg. A hősies és tiszta dolgok magukkal ragadták. Ő ugyan nem kártyázott vagy lóversenyezett, ám szerette a jó társaságot, és alkalomadtán a mulatozást sem vetette meg.

Az élet pereméről indult az emberek közé, és az életben maradáshoz szükséges makacsságot is onnan orozta el. Úgy vélte, mindennap győznie kell, mivel ellenkező esetben azt érezte, hogy nincs rá szükség.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..