Beszélgetés a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett Pásztor István tartományi privatizációs titkárral
* Pásztor Úr, engedje meg, hogy a Hét Nap szerkesztősége nevében - kissé megkésve ugyan - szívből gratuláljak a kitüntetéséhez. Mit érzett, amikor az Országgyűlés épületében Mádl Ferenc köztársasági elnöktől átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét?
- Nagyon nehéz ezt szavakban leírni, hiszen az érzéseket általában csak a művészek tudják megfogalmazni, csak a művészek tudják szavakba önteni. Az érzéseket az ember megéli, és valahol a kisagyában elraktározza őket. Aztán néhanapján előveszi őket, és korántsem biztos, hogy ugyanúgy jelennek meg előtte, mint korábban, hiszen az idő múlásával az érzéseink is változnak, változhatnak. Hogy milyen érzés volt a tisztikeresztet átvenni? Megismételhetetlen, összehasonlíthatatlan bármely előző élménnyel és érzéssel. Az épületnek, az ünnepnek és magának az elismerésnek akkora súlya van, hogy egy kissé lebénítja az embert. Most, amikor visszagondolok, vannak olyan pillanatai ennek a másfél-két órának, amelyekre egészen pontosan és határozottan emlékszem, ugyanakkor vannak olyan pillanatai is, amelyeket nem tudok már hitelesen felidézni. Nagyon nehéz ezekről a dolgokról beszélni, kérdés, hogy szabad-e egyáltalán, hiszen a személyes jellegű kérdésekkel kapcsolatos megnyilatkozások különböző értelmezésekre, különféle kommentárokra adnak lehetőséget. Azt azonban még mindenképpen szeretném elmondani, hogy szerény megítélésem szerint ez az elismerés nemcsak nekem szólt, hanem annak a politikai opciónak, annak a politikai szervezetnek is, amelyiknek én a tagja vagyok. Ugyanakkor ezzel a díjjal elismerést nyert az az erőfeszítés is, amelyet az ember, én és még sokan mások a magunk mezején a közösségnek napról napra felmutatunk. Erre most azt mondhatná nekem valaki ugyebár, hogy az elismerést a tartományi kormány privatizációs titkáraként kaptam. Való igaz, és ez egyfajta impulzus vagy szignál a vajdasági végrehajtó tanács irányába is. Ezek a pici kis elemek alkotják számomra mindazt, amit megpróbáltam itt most szavakba önteni. Mindenesetre rendkívül felemelő érzés ötven év alatt ekkora kegyben részesülni.
* Az indoklásban az áll, hogy az elismerést a magyar gazdasági érdekérvényesítés ügyének a következetes képviseletéért kapta...
- Megítélésem szerint a felterjesztésben szereplő indoklásnak az összegzése lehet ez a mondat, hiszen minden egyes szavának hihetetlenül nagy súlya van. Talán ezért nehéz még megjegyezni is. A mondat első részéből egyértelműen kiderül, hogy a magyar gazdasági érdekérvényesítésről szól, amelynek legalább két vetülete van. Egy anyaországi magyar gazdasági érdekérvényesítési vetülete és egy vajdasági magyar gazdasági érdekérvényesítési komponense is van ennek a megfogalmazásnak. Az, hogy a gazdasági érdekérvényesítés terén kifejtett munkájáért kap valaki ilyen elismerést, azt jelenti, hogy a Magyar Köztársaság fontosnak tartja, hogy a magyar vállalkozók itt valósítsák meg gazdasági érdekeiket, és azt is, hogy a vajdasági magyarok is itt, a szülőföldjükön valósítsák meg gazdasági érdekeltségeiket. Van itt azonban még valami. Az, hogy engem részesítettek ebben a megtisztelő elismerésben, egy kicsit talán arra enged következtetni, hogy az a tevékenység, amelyet az elmúlt másfél évtizedben ebben a szférában kifejtettem, nemcsak az én számomra ismert, hanem egy kicsit szélesebb réteg számára is. Igaz ugyan, hogy többször elmondtam már, most azonban ismét elmondom: azok, akik közéleti szerepet vállalnak, gyakran meg szokták jegyezni, hogy nem érdemes ezzel vagy azzal foglalkozni, mert senki sem veszi észre, és senki sem köszöni meg. Én is sokszor megtettem. A kérdező is többször megtette. Az esetek túlnyomó többségében ez valószínűleg így is van, hiszen az ember általában évekig, évtizedekig teszi a dolgát, és senki sem köszöni meg neki. Én ezt soha többé nem mondhatom már: olyan elismerésben részesültem, amely az eddigi munkámat is elismeri, ugyanakkor kötelez is azokra a feladatokra, amelyek a jövőben várnak rám. Függetlenül attól, hogy valaki észreveszi-e majd őket vagy sem.
* Megváltozott az élete március tizenötödike óta?
- Számomra az élet már régen nem a márciusi ünnepségről és a tisztikeresztről szól, hanem valami egészen másról. Példának okáért elég, ha csak a Fejlesztési Alap újabb pályázatát említem. Két hete már, hogy elkezdtem azt a körutat, melynek során erről a pályázatról beszélek az embereknek. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felkeltsem az érdeklődésüket, és meggyőzzem őket arról, ha ilyen jellegű elképzeléseik vannak, bátorságot kell meríteniük önmagukból és a környezetükből. Hogy megkíséreljék ezeket az elképzeléseket megvalósítani a pályázat adta lehetőségeken belül. Hogy meggyőzzem őket: ha megpróbálják, támogatópartnerre lelnek bennem. Számomra az élet már erről szól. És jó, hogy erről szól, mert ez azt jelenti, hogy vannak olyan napi jellegű kihívások, amelyeknek újra és újra meg kell tudni felelni. A gazdasági szférában megfogalmazható és megfogalmazandó kihívások a vajdasági magyar politikum számára a prioritások prioritásává válik, és meggyőződésem, hogy ebbe az irányba kell elmozdítani a vajdasági magyar politizálást. Én mindenesetre ezt fogom képviselni a VMSZ-en belül is, és remélem, hogy ebben az erőfeszítésben mind több és több társam fog majd csatlakozni hozzám. Az elmúlt napok, hetek, hónapok, évek történései ugyanis azt bizonyítják, hogy ezek a politika időszerű kihívásai itt, a Vajdaságban. Ezek az aktuális kihívásai a vajdasági magyar politikának is. Akkor, amikor talán ebben az országban is eljutunk oda, hogy lesz egy kedvező elbírálású előcsatlakozási tanulmányunk. Amikor Magyarország közeledik az első teljes EU-s költségvetéshez, amikor készül a Szülőföld program, amikor különböző lehetőségek vannak köztársasági és tartományi szinten...
* Az imént említette, hogy a minap jelent meg a Fejlesztési Alap újabb pályázata. Kik és hogyan pályázhatnak?
- Valóban, két pályázat is megjelent a minap. Az egyik rövid lejáratú, kivitelserkentő forgóeszközhitel, kilencvennapos kihelyezéssel, háromszázalékos évi kamattal. Azok pályázhatnak, akiknek érvényes kiviteli szerződésük van, a pénzt pedig arra használhatják, hogy a kiviteli szerződésnek eleget tudjanak tenni. A másik alapeszköz beszerzési pályázat, amelyre mezőgazdasági magánvállalkozók, kis- és középvállalkozások, szövetkeztek pályázhatnak, amennyiben legkevesebb két ügyviteli év áll mögöttük, és a beruházás értékének ötven százalékát önerőből biztosítják. A kölcsönök három-, illetve ötéves futamidejűek, egy illetve két év türelmi idővel, és nyolc illetve tizenkét részletben kerülnek majd visszafizetésre, 4,2 százalékos évi kamattal. Úgy gondolom, hogy mindkét lehetőség a megfelelő kategóriák számára pillanatnyilag elég kedvező pályázási lehetőség. Az elkövetkező napokban alkalmam lesz ezekről a pályázatokról jóformán minden magyarlakta községben beszélni. Szeretettel várom az érdeklődőket, és ha valaki igényli, hogy további helyszíneken beszélgessünk ezekről a kérdésekről, szívesen állok rendelkezésre.
- A kilencvenes évek elejétől folyamatosan arról beszélünk, hogy a vajdasági magyarság megmaradásáért vívott küzdelmében, önazonosságának megőrzésében rendkívül fontos szerepe van az oktatásnak, a kultúrának, a tájékoztatásnak és az anyanyelvhasználatnak. És ez így is van. Úgy gondolom azonban, hogy legalább ennyire fontos az is, hogy a gazdasági életben ne szakadjunk le mind jobban és jobban. Hogy megpróbáljunk élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az élet hoz magával, vagy a politika kínál fel&