home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az egzakt módon lejegyzett zene és a szabadság határmezsgyéjén
Gyurkovics Virág
2013.05.29.
LXVIII. évf. 22. szám
Az egzakt módon lejegyzett zene és a szabadság határmezsgyéjén

Varnus Xavérral a koncert napjának délelőttjén a Vajdasághoz fűződő kötelékeiről, komoly- és könnyűzenéről, egy orgonista boldogságának kulcsáról beszélgettünk.

Magyarország egyik legnagyobb kortárs zeneművésze, Varnus Xavér orgonista tartott hangversenyt Szabadkán május 26-án a zsinagóga épületében. A dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó Kulturális Intézet szervezésében megtartott hangverseny bevételét a zsinagóga egyik Roth Miksa-vitrázsának a felújítására fordítják. Varnus Xavér rendkívül tartalmas zenei élménnyel ajándékozta meg a szabadkai közönséget. Improvizációjába a legmélyebb drámai tónusú bachi zeneművektől kezdve a Tavaszi szél című népdal közismert refrénjén és Karády Katalin szívmelengető Köszönöm, hogy imádott című dalán át számos különlegesség is belefért. A legnagyobb meglepetésére egy vendégművésznek is örvendhetett a nagyérdemű: az orgonaművész, mint mondta, el sem tudta volna ugyanis képzelni, hogy szabadkai fellépésén kedves barátja és pályatársa, Lajkó Félix ne legyen jelen. A kiválóan harmonizáló kettőshöz alkalmanként egy kisebb zenekar is csatlakozott.
Varnus Xavérral a koncert napjának délelőttjén a Vajdasághoz fűződő kötelékeiről, komoly- és könnyűzenéről, egy orgonista boldogságának kulcsáról beszélgettünk.

* Szabadka neves költőjéről, Kosztolányiról is őriznek egy családi anekdotát. Megosztaná ezt olvasóinkkal is?
— Amennyire a nagyszüleimtől tudom: Kosztolányi egyike volt annak az 5-10 pesti férfinek, akibe a nőknek kötelező érvényűen szerelmesnek kellett lenniük. Tehát a pesti nőtársadalomnak volt tíz ilyen bálványképe, és az elvontabbak Kosztolányiba voltak szerelemesek. Nagyanyám ilyen Kosztolányi-ágba tartozott. Milyen különös, hogy én ráadásul Kosztolányi egykori lakhelyétől 200 méterre lakom, abban a házban, amelyikben valamikor Babits lakott. Ott volt egy kis kávéház — most is az van ott —, Kosztolányi azonban élete utolsó 20 évében nem nagyon járt kávéházba, de ha néha mégis kedve szottyant rá, akkor a krisztinavárosi templommal szembenibe tért be. A nagyanyám egyszer, úriasszony lévén, bement vasárnap délelőtt, hogy megvásárolja a délutánra való süteményeket, és ott volt Kosztolányi. Nagyanyámnál pedig éppen nála volt egy frissen kiadott Kosztolányi-kötet! Ez is milyen érdekes dolog, hogy akkoriban a nők úgy jártak-keltek, hogy amulettben magukkal hordták a kedvesük képét, a hónuk alatt pedig a kedvenc költőjük verseskötetét. Ez valamikor '31-ben vagy '32-ben lehetett, apám születése idején. És akkor nagyanyám teljesen természetes módon odalépett — amint Esterházyhoz vagy Nádashoz is oda lehet manapság lépni a kávézóban —, hogy autogramot kérjen és írasson valamit a könyvébe. Nagyanyám elmondása szerint Kosztolányi egy szót sem szólt, csak nagyon kedvesen, de szigorúan végigmérte, majd elvette tőle a könyvet, kinyitotta, és a híres zöldtintás Waterman-töltőtollával csak ennyit írt bele — azóta ez családi ereklye —: Írni? Ingyen? Kosztolányi Dezső. És visszaadta a könyvet nagyanyámnak.

* Ha jól tudom, vajdasági gyökerekkel is rendelkezik.
— Igen. Ennek egészen pontosan az a története, hogy a mi családunk egy Elzász környéki kereskedőcsalád volt. Valahányszor életképes utód született, megvárták, hogy 8-10 éves legyen, aztán elzavarták a család valamelyik telephelyére tanoncnak. Újvidéken volt egy ilyen áruház. Erre az egykori Varnus-féle nagy boltra nemrég egyetlen kis internetes utalást találtam, melyben azt írta le valaki nagyon természetes módon, hogy itt szinte mindig négy nyelven beszéltek: németül, szerbül, magyarul vagy románul. A nagypapámat tehát oda küldték tanoncnak, és aztán amikor 1916—17 környékén feljött Budapestre, feleségül vette a nagyanyámat, és azután már csak egyszer, 1929-ben tértek vissza. Őt viszonylag korán rakták fel a vonatra, tehát neki az összes gyerekkori emléke innen származik, Vajdaságból. Rengeteget mesélt az akkori Apatinról, mert ott volt a családnak valamiféle nagy háza. Ez nagyon érdekes volt. De az még érdekesebb, hogy mennyit változik a világ. Amikor két évvel ezelőtt Apatinba mentem koncertezni, akkor apám (aki utoljára a harmincas évek közepén volt a Vajdaságban), azt mondta: „Öcsi milyen jó lenne megint azzal a szép dunai gőzhajóval lemenni!”. Hát én már a gőzben kételkedtem, aztán amikor megérdeklődtem, akkor kiderült, hogy a hajóban is kételkednem kell. Azt mondták, hogy utoljára a ’60-as években közlekedett Magyarország és Apatin között hajó, azóta az a járat nem létezik. Apám is szomorúan vette tudomásul, hogy autóba kell ülnünk, hogy eljöhessünk ide.

* Mitől függ, hogy egyházi vagy világi, illetve hogy komoly- vagy könnyűzenei szerzeményekhez nyúl?
— Rögtön az elején tisztázni szeretném, hogy mi a komoly- és mi a könnyűzene. Ez egy nagyon fontos és eldöntendő kérdés. Mert például Johann Sebastian Bachot vagy Mozartot szokás komolyzene-szerzőnek mondani — ez többé-kevésbé így is van —, de! igaz, hogy Bach a zenetörténet legnagyobb zenedrámáit írta meg a lipcsei Tamás-templomban, csütörtökönként azonban az öregúr átbattyogott a Tamás-templom főbejáratától 50 méterre lévő Zimmermann-féle kávéházba, hogy ott egy bachi tánczenét játszó korabeli diszkózenekarát vezényelje a kor aranyifjainak. Tehát egyértelműen könnyűzenét is produkált J. S. Bach. Mozartról azt mondják, hogy komolyzenész volt, de sok egyéb mellett ott van a Falusi muzsikusok című zenei burleszkje, mellyel nyilván kora legvállalhatatlanabb falusi muzsikusainak — az akkori idők Fási Ádámjainak — alkotott maradandó értéket. Most kérdezem akkor: Mozart komoly- vagy könnyűzenész? Ezzel szemben ki merné-e valaki mondani, hogy a Queennek vagy a Beatlesnek a legmélyebb művészete — a szónak ebben az értelmében — könnyűzene? Nyilván ez ostobaság.
Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehet tulajdonképpen szétválasztani, illetve hogy én néha melyik peremvidékre megyek el határt sérteni. Rájöttem, hogy ennél sokkal egyszerűbb ez a meghatározás. Az a zene, amelyhez én az életemet kötöttem, az egy viszonylag egzakt módon lejegyzett zene. A barokk korban, a romantika korában, egy komponista leírta a hangokat, leírta a hozzá tartozó harmóniákat, a tempót, a hangszerelést, sőt az ilyen túlbuzgó alakok, mint Wagner, még azt is, hogy a színpad melyik sarkába álljon az énekes, meg hogy milyen ruhában legyen — tehát mindent meghatároztak. Ezzel szemben mondhatok egy másik példát — aki végül is őrületes világsikert hozott Magyarországnak —, szóval ott volt ez a zongorázni nem tudó bárzongorista bácsi, Seress Rezső, aki 1935-ben leírja a Szomorú vasárnapot. Nem is tudja leírni, mert még a kottát sem ismeri, ezért egy barátja teszi meg helyette, ő csak eldúdolja. És ez a szerzemény valami hullám miatt egy pillanat alatt világhírű lesz. A világ összes akkori nagy előadója elénekli a Szomorú vasárnapot, különféle nyelveken, különféle tempóban, különféle harmóniákkal és hangszereléssel, és mégis a Szomorú vasárnap marad. Tehát én azt mondom, hogy a legnagyobb különbség a két műfaj között az, hogy van egy nagyon szigorúan leírt, nagyon határozott utasítású műfaj, és van egy másik, ami nem más, mint az a szabadság, amiről beszéltünk, amivel gyakorlatilag sokat változtatunk a zenén. Én ezen a határmezsgyén szeretek járni. Amióta Félixszel — most két hete — koncertezünk, azóta meg is teszem ezt, mert mind a ketten ösztönmuzsikusok is vagyunk. Azt szoktam csinálni, most az utolsó két hétben, hogy játszom a nagyon meghatározható koncertkeretet, amibe nagyon pontos dolgok vannak leírva, ezeknél nagyon pontosan követi az ember a szerző utasításait és a kotta kánonját, majd néha kiröpköd belőle. Mint amikor megy szép csendben az anyahajó, és időnként kirohan egy vadászbombázó bombázgatni. Most valami ehhez hasonló viszonyba kerültem a zenével, de sikeres volt. Magam is csodálkoztam rajta, hogy mennyire jól fogadta a közönség.

* Befolyásolja-e a játékát a helyszín, amelyben játszik? Milyen benyomást keltett Önben a szabadkai zsinagóga?
— Befolyásol, persze. Nemcsak a helyszín, hanem az akusztika is. A szabadkai zsinagóga fantasztikus. Én sokat játszom a szegedi zsinagógában, látszik, hogy a két gyülekezet rivalizált egymással: ha annak mondjuk hat tornya van, akkor ennek hat és fél. Az akusztika és a hasonló térarányok miatt igencsak közelít egymáshoz a két hangzás. Gyönyörűen szól. Biztos vagyok benne, hogy az orgonának a legszebb hangszíne tulajdonképpen egy teremnek vagy egy templomnak a visszhangja. Én nagyon szeretem a Művészetek Palotáját, nem is csoda, hiszen én avattam fel az orgonát, meg ott szocializálódtam az elmúlt hét évben, de azt kell mondjam, hogy mégis, amikor az ember lejátszik ott egy akkordot, akkor egy kicsit úgy érzi magát, mintha a terézvárosi szőnyegáruházban lenne. Szóval nincsen visszhang. Sokszor azon fantáziál az ember: Istenem, ha ezt az orgonát ebben a szépségében áttolhatná a bécsi Stephansdomba vagy valahova, akkor az azért egy kicsit más lenne. Én nagyon örülök annak, hogy vannak koncerttermi orgonák — még visszhang nélkül is —, mert az emberek mégiscsak látják ezt a hatalmas gépezetet. Mindig azon gondolkodom, hogy ha egy hegedűs érdekessé tudja tenni a hangszerét azáltal, hogy négy húrt cincál folyamatosan, az orgona azért látványban is sokkal érdekesebb, hiszen egy nagyobb orgonának a játékasztalán annyi kapcsoló van, mint amennyi mondjuk Szabadka köztéri világításáé, tehát van mit látni közben, de azért sokszor visszasírom, hogy ez az izgalmas visszhang miért nincs benne. A legnagyobb boldogság egy orgonistának az, ha valamelyik nagyobb európai templomban éjszakára elkérheti a kulcsot — ahogyan én megtettem a canterburyi katedrálisban, a Notre Dame-ban vagy a berlini dómban —, belopózhat abba a hatalmas nagy kőrengetegbe, bezárhatja az ajtót, senkit be nem enged, és órákon át Bachot játszhat úgy, hogy az egész akusztika az övé, a közönség semmit sem lop el belőle. Az remek muri. Az ilyen éjszakákért érzem, hogy érdemes volt megszületni.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..