home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az aradi tizenhármakra emlékeztek Nagykikindán
Kartali Róbert
2018.10.07.
LXXIII. évf. 40. szám
Az aradi tizenhármakra emlékeztek Nagykikindán

Az aradi vértanúk emlékét Nagykikindán is kegyelettel őrzik. A közösség összefogásának erejét a megmaradás egyik lehetőségeként élik meg.

Az Aradon kivégzett hősök emléke előtt az Egység Magyar Művelődési Egyesület tagjai gondosan összeállított emlékműsorral rótták le tiszteletüket. A magyar golgotán erőszakos halált halt tábornokok életrajzát és a kivégzésük körülményeit ismertetvén minden egyes vértanú lelkéért külön gyertyát gyújtottak.

— Isten parancsa, hogy mondjuk el, mit tettek az őseink, az elődeink. Hogyan éltek, mit csináltak, hogyan viselkedtek, mit mondtak és mi volt az utolsó szavuk, amikor kivégezték őket — mondta a magyarittabéi református gyülekezet lelkésznője, Marton Ilona, ezzel utalva az aradi vértanúk utolsó mondataira, melyeket fel is olvasott. Hozzátette: majdnem mind a 13 vértanú azt kérte az utolsó szavaiban, hogy imádkozzunk értük.

A templomkertben felállított kopjafát Talpai Sándor és Komarek Magdolna a VMSZ helyi szervezetének nevében koszorúzta meg, majd Tápai Róbert, az Egység Művelődési Egyesület elnöke helyezte el a kegyelet virágait.

A megemlékezést követően a Magyar Összefogás listájáról dr. Mészáros Zoltán történész tartott előadást Az aradi vértanúk emlékezete, a nemzet erejének kifejeződése címmel az Egység Magyar Művelődési Egyesület közösségi termében.


Még több kép:▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..