home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az anyai hivatás fontosságáról
Gyurkovics Virág
2013.05.22.
LXVIII. évf. 21. szám
Az anyai hivatás fontosságáról

Második alkalommal szervezték meg Szabadkán a Születés hetét — Az anyaságról, a családról, az összetartásról, a törődésről szól ez a hét

Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Azokat, akikről a szeretet, az önzetlenség, a gondoskodás jut eszünkbe. A Születés hete rendezvénysorozat keretében pedig Magyarországon immár tizenegy éve nem csupán egy napot, hanem egy egész hetet szentelnek a családdá válás ünnepének. Tavaly az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány kezdeményezésére Vajdaság is csatlakozott a megmozduláshoz. Azóta Szabadkán is az anyaságról, a családról, az összetartásról, a törődésről szól ez a hét. Az érdeklődők hasznos előadásokat hallgathatnak, és választ kaphatnak a gyermekvállalásra, a kiegyensúlyozott családépítésre és más fontos dolgokra vonatkozó kérdéseikre.
A Születés hetének rendezvénysorozatába az idén a Smilie — Szabadkai Nagycsaládos Egyesület is bekapcsolódott. Kezdeményezésükre anyák napi ünnepséget és családi napot tartottak a református templomban. Az egyesület nevében Kovács Somogyi Hajnalka és Benák Búcsú Emese, az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány nevében pedig Ricz Dencs Tünde köszöntötte a jelenlevőket.

A támogató Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének nevében dr. Szabó Endre elnök szólt a jelenlevőkhöz. Beszédében a családszervezetek fontosságát hangsúlyozta: ahol van magyar családközösség, ott gyermekek fognak születni, lesz magyar iskola és lesz magyar jövő.

A magyar jövőről szólt Szűcs Balázs, a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának általános jogi ügyekkel megbízott tanácsosa is az MNT most készülő demográfiai stratégiájának főbb pontjait ismertetve. A vajdasági magyarság lélekszáma a 2012-es népszámlálási adatok szerint kétszázötvenezer, ez a szám állandóan csökken, a problémafelvetés tehát nagyban érinti a közösséget. Az MNT ezért a januárban megtartott, 29. rendes ülésén egy erre a kérdésre vonatkozó akcióterv összeállításáról döntött. Ennek értelmében tizenkét tagú bizottság alakult azzal a feladattal, hogy stratégiát dolgozzon ki a születendő gyermekek számának növelése, a lakosság elöregedésének lassítására, valamint a többgyermekes anyák társadalmi megbecsülésének javítására. A bizottság ezt a házasság, az anyaság, a család értékeinek és presztízsének erősítése által kívánja elérni. A demográfiai bizottság szociológusok bevonásával vázolta a helyzetet, jelenleg pedig háromszintű (köztársasági, tartományi és önkormányzati) családtámogatást segítő jogszabályelemzés folyik. A körülmények vizsgálata után készül majd el az a részletes stratégiai tervezet, amely a terület erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit is figyelembe veszi. Az eredményekről várhatóan tájékoztatófüzet is készül, tartalma pedig az MNT honlapján is elérhető lesz.

A családi napon egyházi személyek is vallottak a gyermekvállalás szépségeiről. Surányiné Réti Katalin református lelkésznő örömmel állapította meg, hogy egyre többen dolgoznak a fiatal családok megsegítésén. Tavaly óta a református egyházközség keretében is szerveznek baba-mama kört és családi istentiszteleteket, hogy a lelki együvé tartozás fontosságát hangsúlyozzák. A lelkésznő személyes példájával erősítette meg az előtte szólók családról alkotott véleményét. Nagyon szereti a lelkészi hivatását, mondta, de amióta három gyermeknek adott életet, úgy érzi, szegényebb lenne, ha nem sikerült volna megtapasztalnia az anyai örömöket. Ahhoz viszont, hogy erről valóban hálával és őszinte örömmel tudjon beszélni, nagyon fontosak azok az emberek, akik segítenek neki a mindennapokban. Surányiné ezért a férjek, nagyszülők, rokonok munkáját is kiemelte. Véleménye szerint társadalmunknak még sokat kell fejlődnie annak érdekében, hogy a nők harmonikusan éljék meg az anyaságot.

A katolikus egyház nevében Szakály József plébános fogalmazta meg gondolatait. Mint elmondta, egyházuk szinte már a szentség rangjára emelte az anyaságot, azt a csodát, amikor a nők kölcsönadják testüket az Isten teremtő erejének. Isten lelket ad, az ember pedig segít abban, hogy új élet szülessen. Ezt a csodát a férfiak csupán kívülről szemlélhetik, hiszen ez az áldás csak a nőknek adatik meg. Nem véletlen tehát, hogy az egyház ilyen nagy mértékben hangsúlyozza az édesanyai hivatás fontosságát.

A köszöntők után a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület ünnepi összeállítása következett. Fellépett a Cserebogarak citerazenekar, Arancsity Angéla és Rumenyákovity Melinda népdalcsokrot adott elő, Miklenovics Aranka pedig Kibédi Ervin Ahogy a napok rövidülnek című versét mondta el.

Az anyák napi ünnepség és családi nap folytatásában a legkisebbeket a zentai Gyermekbarátok Egyesülete szórakoztatta. A szülők pedig előadásokat hallgathattak. A Születés hete rendezvénysorozat keretében május 11-éig még számos programban vehettek részt az érdeklődők.

Molnár Edvárd felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..