home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az álom valóra vált
Tóth Tibor
2014.11.19.
LXIX. évf. 47. szám
Az álom valóra vált

Topolyán a tekének nagy múltja van. Az utóbbi években, amióta a Vénusz szabadidőközpont tönkrement, a topolyai csapatok a környékbeli településeken voltak kénytelenek játszani saját, „hazai” mérkőzéseiket. Mindez azonban már a múlté, hiszen az elmúlt péntek óta a közép-bácskai város egy új, modern tekepályával gazdagodott, így a helyi női és férfitekecsapat már saját pályáján, a Funk Arénában fogadhatja leendő ellenfeleit.

Az objektum megálmodója a topolyai származású, de az országos bajnok Beograd színeiben versenyző Antal Árpád, aki Srđan Šokaccal együtt a pálya tartalommal való megtöltéséért lesz felelős.

— 2005-ben fogalmazódott meg bennem — amikor a Vénuszban tönkrement a tekepálya, én pedig Eszéken folytattam pályafutásomat —, hogy tekepályát kellene létesíteni Topolyán. Mindezt saját zsebből gondoltam megvalósítani, ám hamar beláttam, hogy ez nem kivitelezhető. Karl Funk és Miloš Milivojević 2009-ben csatlakozott a projektumhoz. Funknak megtetszett az addig üresen álló épület, és úgy döntött, befektet egy tekepálya létesítésébe. Júniusban alá lett írva a tizenöt évig való működtetésről szóló szerződés. A német üzletember lassacskán felvásárolt több tekefelszerelést gyártó céget, szinte monopolhelyzetbe került ezen a piacon — mondta a Beograd világbajnok tekézője.

Hat teke– és három bowlingpálya várja a sportolni vágyókat. Nem csak a versenyzőket, hiszen a létesítmény kapuja a polgárok előtt is nyitva áll. A topolyai pálya jellegzetessége, hogy sokkal több programot, játéklehetőséget kínál bármely más pályánál a régióban. Este nyújt igazán különleges látványt, amikor felgyúlnak az UV-lámpák, és a pályák a tengervízhez hasonló, gyönyörű kék színben pompáznak. Az eredményt mindenhol számítógép mutatja, a kivetítőkön pedig a nézők is könnyedén figyelemmel kísérhetik a mérkőzés alakulását. Nemrégiben több versenyző is tesztelte a pályát, s ekkor a bácsföldvári, de a szlovákiai Sport színeiben játszó Zavarkó Vilmos azonnal 662 fás eredményt ért el. December 27-én a szerb válogatott a világválogatott ellen mérkőzik a Funk Arénában, és ekkor várható az első, 700 fa feletti teljesítmény, hiszen addigra a pálya használtabb, „bejáródottabb” lesz, és a bábuk is másképpen fognak dőlni.

Az utánpótlás-nevelésre nagy hangsúlyt helyeznek. Három iskola is található a pálya környékén, így az elképzelések szerint legalább heti egy tornaórára a tekepályán kerülne sor. A fiatalokkal várhatóan Antal Árpád és Srđan Šokac foglalkozik majd, s e két név a garancia rá, hogy a topolyai utánpótlásból — melyet jelenleg Kovács Balázs, Loncsárevity Adrián és Nagy Andrej neve fémjelez — további csillagok kerülnek ki. A tervek szerint mind a női, mind pedig a férficsapatot visszahoznák a legerősebbek társaságába, azaz a Szuperligába.

— 2015-ben a mi pályánk ad otthont a világkupának, melyen tizenöt ország női- és férfibajnokcsapata vesz részt. Egy évvel később itt tartjuk az Európa-kupa versenyét, azaz a nemzeti bajnokságok ezüstérmeseinek viadalát, de több világverseny rendezésére is pályázunk. Az aréna csupán a csapat-világbajnokság megtartására nem alkalmas — mondta Antal.



A két topolyai együttesen kívül a bácsfeketehegyi Jadran és a törökbecsei Jedinstvo is Topolyán játssza a hazai mérkőzéseit, valamint az is elképzelhető, hogy a női országos csapatbajnok, a szabadkai Pionir együttese is a Funk Arénában fogadja majd ellenfeleit a Bajnokok Ligájában.

Miloš Milivojević, az egyik befektető elmondta, hogy Karl Funk 1965 óta foglalkozik tekepályák létesítésével, felszerelések gyártásával. Az utóbbi években Svájcban és Ausztriában sokkal erőteljesebben van jelen, a topolyai aréna pedig az első Funk Aréna a volt Jugoszlávia területén.

— Topolyán óriási hagyománya van a tekének, amit természetesen figyelembe vettünk a szerződés aláírásakor. Számításaink szerint a befektetett pénz meg fog térülni, noha azt is tudjuk, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Minden vállalt kötelezettségnek eleget tettünk, nem tartozunk sem a munkásoknak, sem az államnak. Mi már akkor is meg leszünk elégedve, ha csak csurran-cseppen valami. Már a megnyitó előtt sokan érdeklődtek a pálya felől, így bízom benne, hogy ez az érdeklődés a látogatottságon is meg fog látszani. A pályákat rendszeresen felújítjuk, a borítást és a bábukat számításaink szerint kétévente kell cserélni. A bowlinggal kapcsolatban még karácsony előtt új tartalmakat tervezünk, valamint egy tekemúzeumot is létrehoznánk, melyben a világ legjobbjai által adományozott relikviák kapnának helyet — mondta Milivojević.

December 27-én, a szerb és a világválogatott mérkőzésén a topolyai közönség a sportág legjobbjait láthatja, hiszen az összecsapáson jelen lesz Kiss Norbert, Zavarkó Vilmos, Kiss Tamás, Kakukk Levente, Ivan Čeh és még számos nagy név a teke világából.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..