Kit és miért zavar a Bácsgyulafalván leleplezett emléktábla?

A második világháborúban 33 bácsgyulafalvi honvéd szolgált a magyar hadseregben, de csak hárman tértek haza. Március elején a helybeli Magyarok Nagyasszonya templomban emlékező szentmisét tartottak, majd felavatták azt a márványtáblát, amely a honvédek nevét tartalmazza. Az emlékhely létrehozására a magyarországi külügyminisztériumnál sikeresen pályázott a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület. Az emléktáblát Kasza Teréz és Váci György leplezte le, akiknek az édesapja veszett oda Oroszországban.

Az eseményre felháborodottan reagált több politikai párt, a Vajdasági Televízió pedig március 14-én a Sučeljavanje című műsorát ennek a témának szentelte. Az élő adásban sugárzott beszélgetésben részt vett Csonka Áron, a VMDK elnöke (az eset kapcsán nyilatkozó bácsgyulafalvi Elvegyi Ákos ugyanis nemcsak a Petőfi Sándor MME elnökségének, hanem a VMDK elnökségének is tagja), Vass Tibor, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga tisztségviselője és az MNT tagja, Dinko Gruhonjić, a Független Újságírók Vajdasági Egyesületének (NDNV) elnöke és Ranko Končar történész. Dejan Suvajdžić műsorvezető olyan kérdésekre kereste a választ, hogy nacionalista tett volt-e az emléktábla felállítása, illetve kacérkodás-e ez a fasizmussal, vagy semmi köze sincs hozzá? Miért egy művelődési egyesület vállalta fel ezt a feladatot és miért gondolták úgy, hogy a tábla a templomban lesz a legmegfelelőbb helyen? Természetesen kitért Magyarország szerepvállalására és arra is, hogy a Magyar Nemzeti Tanács reagál-e a történésekre. A válaszokat szerkesztve és kivonatosan, csak a legérdekesebb momentumokra kitérve ismertetjük.

Csonka Áron: — Mindenki tudja, hogy Bácska a második világháború alatt Magyarország irányítása alá került, ami azt jelenti, hogy a bácskai magyarokat ebben az időben a magyar hadseregbe sorozták be. Többségük az orosz frontra került, ahol elestek vagy eltűntek, a hozzátartozóik sem tudnak róluk. Én ebben a történetben nem látok semmiféle ideológiát, és azt hiszem, elhamarkodták azok a pártok, amelyek elítélően nyilatkoztak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a hozzátartozók méltó emléket kívántak állítani a családtagjaiknak.

Vass Tibor: — Mi a Ligában már korábban is reagáltunk az ilyesfajta történésekre. Nem először történik meg ugyanis, hogy a honvédek és a hasonló szerveződések megjelennek Vajdaságban. Gondoljunk csak arra, hogy 2005-ben tartották meg Szabadkán a honvédek első találkozóját, amelyről a Tartományi Képviselőház is kialakította a maga álláspontját. A záradék az volt, hogy minden nem formális csoportosulást elítélünk — függetlenül attól, melyik nemzethez tartozik —, ha nincs regisztrálva és a tevékenységük nincs engedélyezve. Mi nem az egyénekről beszélünk, nem azt mondjuk, hogy azok az emberek, akiknek a neve fel van tüntetve a táblán, fasiszták voltak, csak felvetjük a kérdést, szükség van-e erre most a Vajdaságban, illetve szükség volt-e a honvédtalálkozóra 2005-ben?

Dinko Gruhonjić: — Ez csak egy kockája annak a mozaiknak, ami a volt Jugoszlávia területén zajló történésekből alakult ki. Az pedig a történelmi revizionizmus, amely a második világháború győzteseit veszteseknek próbálja kikiáltani, rosszként tünteti fel azokat, akik a jó oldalon álltak. Én nem értek egyet azzal, hogy mindannyian a háború áldozatai voltak, mert az ENSZ-nek van egy pontos definíciója arra, kit nevezhetünk áldozatnak. Háborús áldozat az, aki ártatlanul halt meg, nem pedig fegyverrel a kezében. Veszélyes játékot játszanak azok, akik a náci Németország, a fasiszta Olaszország és Japán eszméit szeretnék rehabilitálni. Itt nem azokról az egyénekről van szó, akiknek a neve valamelyik emléktáblán található, hanem arról, amit ez a tett szimbolizál. Természetes, hogy van ideológiai töltete, hiszen a magyar állam támogatta az emléktábla létrehozását. Mindannyian látjuk, hogy Magyarországon feltámadt a nacionalizmus, egy extrém párt, a Jobbik ugyanis bejutott az Országgyűlésbe.

Ranko Končar: — A történelemben nem vitatott a honvédok kiléte, ők és Magyarország a fasiszta blokkhoz tartoztak a második világháborúban. Ez nem jelenti azt, hogy a honvédek fasiszták, de annak a hadseregnek voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek kimerítették a fasizmus fogalmát. Gondoljunk csak a bácskai etnikai tisztogatásra, amelyet az 1918 után idetelepített szerb lakosság kárára követtek el. A honvédség valóban mobilizált, de sokan politikai vagy nemzeti okokból csatlakoztak hozzájuk. Mi lenne, ha például a Szerémségben elesett usztasáknak szintén létrehoznának egy ilyen emléktáblát?

Csonka Áron: — Ha a táblaállításnak lett volna ideológiai színezete, akkor az eseményre meghívtak volna bizonyos pártokat, túlélő honvédeket is.

Dinko Gruhonjić: — Különböztessük meg a kommunista rendszer és a fasiszta rendszer áldozatait, mert a kommunisták nem azért öltek meg valakit, mert fekete vagy fehér a bőre, esetleg, mert zsidó vagy cigány. (Az újságíró ezt azért tartotta fontosnak hangsúlyozni, mert szóba került, hogy a kommunista rendszernek is számos áldozata volt.)

Vass Tibor: — Lehet, hogy valakik visszaéltek a művelődési egyesület tagjainak a jóhiszeműségével. Senkinek sincs joga hozzá, hogy ilyen és hasonló tettekkel lerombolja azt a képet, amelyet évtizedeken át építgettünk Vajdaságról.

Ranko Končar: — A népeket nem a történelem, hanem a politika békítheti össze. Én azt sem értem, hogy a tábla esetében milyen történelmi adósság törlesztéséről beszélnek.

Csonka Áron: — A történelmi adósság azokra az egyénekre vonatkozott, akiknek a neve a táblán olvasható. Hogy miért tették a templomba? Hogy a családtagjaik gyertyát gyújthassanak. Úgy gondolom, ez nagyon emberi cselekedet.

A műsorvezetőnek arra a felvetésére, hogy azok az emberek, akiknek a szerettei a másik táblán, az elesett partizánok között vannak feltüntetve, milyen érzéssel mennek be a jövőben a templomba, Csonka Áron kifejtette, a két csoport ugyan ellentétes oldalon állt, soha nem harcoltak azonban egymás ellen:

— Ezeket az egyéneket besorozták, a harctérre kerültek, a Don folyónál vesztették életüket. Ez egy megemlékezés, a táblán nincsenek ideológiai jelzések. Én továbbra is állítom, hogy a történtek ok nélkül kaptak ekkora publicitást, de ezen sem kell csodálkozni, mert egyes tájékoztatási eszközök alig várják, hogy valami ilyen előforduljon, és fasizmust, nacionalizmust kiálthassanak.

Vass Tibor: — Én viszont úgy gondolom, valaki szándékosan hozta be ezt a témát a köztudatba, és ezért nem a médiát okolom, mert az csak a munkáját végezte.

Ranko Končar: — Senki sem vitatja el a családok jogát, hogy eltemessék és gyászolják az elhunytjaikat, de ha emléktáblát emelnek azoknak, akik más ideológiai csoporthoz tartoztak, akkor nehéz elhinni, hogy abban semmiféle politikai szándék sincs.

Dinko Gruhonjić: — Ha én meg akarom adni a tiszteletet valakinek, aki a második világháborúban esett el, akkor ezt nem egy művelődési egyesületen keresztül teszem és nem egy másik állam segítségével. Ez egyértelmű politikai üzenet.

Az utolsó kérdésre, hogy az emléktábla állításával kinyílhat-e Pandóra szelencéje, Csonka Áron egyértelmű nemmel válaszolt, Vass Tibor reméli, hogy nem, Dinko Gruhonjić viszont úgy vélte, már régóta nyitva van.

A mintegy 55 perces műsor alapján az összefoglalót készítette: