home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az akácfa és a veréb
Tóth Lívia
2017.11.05.
LXXII. évf. 44. szám
Az akácfa és a veréb

A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ) a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával megszervezte az V. Délvidéki Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyt.


A verseny helyszíne, a péterrévei nagycsaládos ház (a szerző felvétele)

A megmérettetésnek, amelyen magyarországi (csongrádi) és vajdasági általános és középiskolás versmondók vettek részt, a péterrévei nagycsaládos ház adott helyet. Az objektumot nemrégiben, október második felében adták át rendeltetésének, a hivatalos megnyitása óta falai között ez volt az első rendezvény.


A zsűri (a Digital Foto Plus Ada felvétele)

Az egybegyűlteket Szilágyi Miklós, az MNT tagjai köszöntötte, hangsúlyozva, hogy ezen az eseményen a versek szeretete találkozik a hazafiasság és a magyarság érzésével. A jelenlévőknek Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke is kellemes napot kívánt, majd bemutatta az értékelő bizottságot: Mrkšić Hugyik Ellát, Kósányi Mariannát és dr. Molnár Csikós Lászlót.


A teljes csoport (a Digital Foto Plus Ada felvétele)

A résztvevőknek két verssel kellett benevezniük: Sajó Sándor egy költeményével, illetve egy szabadon választott hazafias verssel. Az elhangzottakat értékelve Mrkšić Hugyik Ella elmondta, a költemények többsége megérintette a zsűri és a közönség lelkét. A haza és a magyarság olyan témák, amelyek a mindennapi beszélgetésekben nem kerülnek gyakran szóba, de a bemutatkozó gyermekek és fiatalok bebizonyították, értik, mit fednek ezek a magasztos fogalmak és azt is tudják, szükség van ilyen költemények ismeretére is.


A díjazottak (a szerző felvétele)

Az alsósok közül első díjas lett a temerini Gombár Viktor, a második helyet az óbecsei Kisutcai Ivett, a harmadikat a zentai Szarka Hanna szerezte meg, különdíjat kapott Siles Jessica. A felsősök kategóriájában az óbecsei Károlyi Egon bizonyult a legjobbnak, második lett az óbecsei Gál Noémi, harmadik a csókai Cöndör Judit. Első helyezést érdemelt még ki a csókai Dupák Fanni végzős gimnazista is.

Sajó Sándor versei közül az idegenből idetelepített és magyar fává váló akácfáról és a zord télben is itt maradó verébről szóló költemények bizonyultak a legközkedveltebbnek, ezeket ugyanis több fellépő előadásában is hallhattuk.


A csókai lányok, Jaksa Dominika, Dupák Fanni és Cöndör Judit a temerini Gombár Viktorral (a szerző felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..