home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az ajkak és a babapopsik megmutatják
Tóth Péter
2017.05.01.
LXXII. évf. 18. szám
Az ajkak és a babapopsik megmutatják

Sajnos szinte már senki sem él azok közül, akik a „legendás” 1929. évi világválságot élőben is úgy megtapasztalták, hogy szakmai szempontból is mérvadóan össze tudnák hasonlítani a jelen kor történéseivel.

Ha a történetírásra, a különböző szemléletmódú történészek, elemzők, közgazdászok véleményére hagyatkozunk, megállapíthatjuk, hogy jelenünk kísértetiesen hasonlít az 1930-as évek világára.

Ha ez valóban így van, akkor azoknak lehet igazuk, akik szerint a történelem folyamatosan ismétli önmagát. A tömegpszichózissal kapcsolatos kutatások is sok esetben valami hasonlót igazolnak. Annyiban viszont mindenképpen hasonló a helyzet, hogy most is nagyon sok olyan izolált konfliktus van a világban, amely ugyan még nem ért össze, de ez néhány éven belül jó eséllyel megtörténhet, lángba borítva a bolygót.

Ha gazdasági szempontból vizsgáljuk jelenünket, szintén rengeteg a hasonlóság. A 2008. évi válság kitörését általában a felelőtlen hitelezés elburjánzásához kötik. Ebből a szempontból ijesztő lehet, hogy mára legalább harmadával több hitel van a világban, mint 2008 előtt. Leegyszerűsítve úgy tekinthetünk erre, hogy a problémákat nem megoldottuk, hanem gyermekeinkre, unokáinkra testáltuk át. A világgazdaságban 2008 után szép csendben a monetáris politika vette át az uralmat. A mennyiségi könnyítés „leple” alatt nyomtatott pénz túlnyomó része a leggazdagabb rétegnél kötött ki. A középosztály viszont csupán a megszorításokból vehette ki részét. Ennek tudható be, hogy ez a réteg egészen elvékonyodik, hanyatlásnak indult. A populista politikusok gyors térnyerése is ezzel magyarázható. Sajnos azt sem minden esetben lehet egyértelműen eldönteni, hogy egy-egy nemzetgazdaságon belül pontosan milyen folyamatok, milyen trendek vannak kialakulóban. Alig van olyan kapaszkodó, amelynek segítségével biztosan megállapíthatnánk, hogy merre tartunk. A sok esetben elavult módszerekkel mért vagy nem a valódi adatok alapján kimutatott GDP sem lehet biztos támpont. A politikusok által szajkózott GDP-növekedés, még ha igaz is, nem garancia egy közelgő recesszió elkerülésére.

A gazdasági válságnak nagyon sok furcsa, esetenként vicces, de megbízhatónak tartott indikátora van. Például statisztikailag kimutatható, hogy a recessziós időszakokban a hölgyek a hosszú szoknyát részesítik előnyben a minivel szemben, a gyógyszertárakban több hashajtó fogy, és — megint a hölgyekhez kilyukadva — a rúzshasználat is elterjedtebbé válik. A közgazdasági irodalomban létező kifejezés a lipstick index, mely a krízis egy biztos indikátorának tekinthető. Az ajakrúzsindex fogalmát Leonard Lauder, a világhírű Estée Lauder nyugalmazott elnöke alkotta meg. Megfigyelte ugyanis, hogy gazdasági válság idején több fogy ebből a kozmetikumból. A magyarázat egyszerű: a pénzügyi nehézségek miatt a nők a kevésbé költséges, ám mégis luxusérzetet kölcsönző termékek felé fordulnak. Ha nincs elég pénzük drága cipőre, övre, táskára, akkor — sok esetben nem is tudatosan — a gyakoribb rúzshasználattal próbálják meg erről elvonni a figyelmet. Az említett nagy nemzetközi kozmetikai vállalatcsoport kutatása is statisztikai módszerekkel, feketén-fehéren mutatja ki a gazdasági válság és a rúzseladás közti összefüggést. Az ’50-es évek közepe óta tapasztalt recessziós időszakokban átlagosan 15 százalékkal emelkedett a rúzs értékesítéséből származó bevétel.

És nemcsak a nők ajka, de a csecsemők popsija is bizonyítottan tükrözi a gazdaság helyzetét. A popsikenőcsindex is egy létező mutató. Lényege, hogy a nehéz, válságos időkben a szülők ritkábban cserélik gyerekük pelenkáját, amitől a popsi bőre kipirosodik. A Symphony IRI piackutató intézet statisztikai módszerekkel végzett felmérése szerint 2009-ben egy év alatt 9 százalékkal csökkent az eldobható pelenkák eladása, miközben 2,8 százalékkal emelkedett a babapopsikenőcs értékesítése. Ha tehát kételkednénk abban, amit politikusaink a gazdaság állapotáról állítanak, nézzük meg a nők ajkát vagy a csecsemők popsiját…

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..