Ismerjük meg egymás dalait és énekeit - a pancsovai iskolások fellépése - Nagy György fotója

Az UNESCO határozatának értelmében 2000 óta február 21-én az anyanyelvek napjáról emlékeznek meg világszerte. Ezzel utalnak arra a keserű, ám annál valóságosabb tényre is, hogy a világon nyilvántartott hatezer nyelv közül évente legalább huszonöt tűnik el nyomtalanul. S vele együtt az ember is. Az alkalom kapcsán megrendezett ünnepségek egyik központja a Pancsova községhez tartozó Sándoregyháza (Ivanovo) volt. Ez az al-dunai székelység legdélebbi települése, ahol ritka kivétellel már csak a családon belül, a hittanórákon, illetve az anyanyelv- és hagyományápoló csoportokban hangzik el magyar szó. Azoknak a fáradhatatlan pedagógusoknak az érdeme ez, akik továbbra is vállalják a többletmunkát, meg az ezzel járó jogi és fizikai akadályok leküzdését. Egy olyan nyelv megőrzése mellett törnek lándzsát, amelyet a világ huszonhárom országában és mintegy nyolcvan egyetemen oktatnak idegen nyelvként.
A sándoregyházai központi ünnepség főszervezője a pancsovai székhelyű In Medias Res nevű, a többetnikumú környezetek közösségeinek fejlesztését ellenőrző euroregionális központ volt. Társszervezőjeként a sándoregyházai helyi közösség tanácsát, az Ivanovački dobošar című helyi lapot, a Žarko Zrenjanin Művelődési Otthont, a Moša Pijade Általános Iskolát, továbbá az Ivanovo 1868 ME-t és a Bonnáz Sándor MME-t jegyezték, védnökeke pedig az állam, a tartomány, a város és a helyi közösség volt. Pancsova község képviselő-testületének küldöttségén kívül az ünnepségen a Majdanpek községhez tartozó Jasikovo helyi közösség, illetve Bulgária nagykövetének helyettese is jelen volt, valamint a helybeli, a torontálalmási (Jabuka) és a hertelendyfalvi kézimunkázók a maguk készítette megannyi színpompás darabbal.
Szívmelengető volt látni, mily szépen megfér egymás mellett a bolgár, paltyán, román, német, macedón, szlovák, cincár és magyar nyelven előadott produkció! Aki csak tehette, mindenki áhítattal ejtette ki a szót. Ki-ki a maga nyelvén, de buzgó igyekezetében olykor a másén is. Egy pancsovai elemi iskola kórusa egy-egy csokorravalót válogatott össze a környezetünkben élő nemzetközösségek verseiből és dalaiból, majd a majdanpeki vendégek léptek fel oláh táncokkal. Végül hősköltemény-sorozattal egy fővárosi guzlicás bravúrozott. Tolmács nélkül is érthetően csengtek a mintegy kétórás művelődési műsor megnyitóköszöntőinek üzenetei: a globalizáció korában minden kis nyelv veszélyben van, nemcsak a kisebbségek nyelve!
A magyar anyanyelvű sándoregyháziakat a helybeli Bonnáz Sándor MME kórusa és az anyanyelvápoló csoport képviselte Cvetanović Katalin nyugalmazott, illetve Almási Júlia, a sándoregyházai iskola mostani anyanyelvápoló-tanárával. A Pancsovai Tv Magyar Percek szerkesztő asszonya faggatta őket, miközben a ''régi szép idők” emlékét, a kilencvenes évek anyanyelvi hanyatlását és a jelen néhány halaszthatatlan feladatát állította szembe egymással. Az említett pedagógusok ''kissé” ünneprontó gondolatainak a tolmácsolása helyett ''helyszíni jelentkezésünk”-et inkább egy Reményik-idézettel zárjuk, mert tudjuk és tapasztaljuk: avatatlan tollal leírva olykor a suttogás is lehet zivatart hozó mennydörgés! Mindez, persze, fordítva is érvényes.
''E drága nyelvet porrá ne törjétek, / ne nyúljon hozzá avatatlanul / senki: ne szaggassátok szirmait / a rózsafának, mely hóban virul.” ( Reményik Sándor: Az Ige )