Az Alföldön a napot meg a sarat kell megélni

Az Alföldön a napot meg a sarat kell megélni

Valkay Zoltán építész több mint másfél évtizede Magyarkanizsán él, de a szülővárosában, Zentán is ott maradt a kézjegye. Az ő munkája például az Alkotóház, a Millenniumi emlékkút és emlékkereszt, a zentai csata emlékhelye. Ezenkívül megírta a Zenta építészete című könyvét, melyről túlzás nélkül mondhatjuk, hogy alapmű, hiszen nemcsak a szakma ismeri el, hanem a szélesebb olvasóközönség is szívesen forgatja.

Zenta község az idén Pro Urbe díjjal ismerte el Valkay Zoltán tevékenységét. Beszélgetésünk kezdetén arra kérdeztem rá, mennyire kötődik még a szülővárosához.

— Az említett monográfiára annak idején egy évet kaptam, de tíz évig tartó kutatómunka után készült el. A feladatot megpróbáltam szeretettel elvégezni, hiszen az így végzett munka az a tűzelem, amely a dolgokat igazából formába tudja önteni. A zentai címerben három elem van: a búza a földnek, a kecsege a víznek, a kulcs a levegőnek, a titok kulcsának, Szent Péter kulcsainak a szimbóluma, de ezek mellett fontos a tűz is.

A szeretetem Zenta iránt nem múlt el, hiszen ott születtem, ott voltam életem nagy részében. Magyarkanizsára átköltözve már azt is tudom, hogy a mi településeinket egy közös nevező tartja össze, a lokálpatriotizmus. Nem tartozom egyik párthoz sem, de a zentai Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Körének továbbra is tagja vagyok. Minden évben kiadunk egy almanachot, melybe én is rendszeresen írok. Mint építész egyre kevesebb időm van nagyobb lélegzetvételű szövegeket írni, de a különféle tanácskozásokon előadásokat vállalok, újabban tárlatokat nyitok meg, elkezdtem Kanizsa építészettörténetével is foglalkozni, aminek remélhetőleg szintén egy elmélyültebb monográfia lesz az eredménye. A tipológiának és a kronológiának egyfajta összeházasítása, társítása fog ebben is megjelenni, felvillannak a helytörténet elemei, hiszen a házakat, a várost az emberek töltik meg élettel. Az építészeti monográfia sem lehet csak műszaki leírás, a korhangulatot is tükröznie kell. A Zenta építészetéről szóló könyvemnek is maga Zenta a főszereplője.


Valkay Zoltán (Herédi felvétele)

* Közíróként, helytörténészként is igyekszel nyomot hagyni?

— Én nem gondoltam, hogy írással is foglalkozom majd, de Zenta építészeti monográfiáján keresztül ezt is meg kellett tanulnom. Most viszont nem bírok elszakadni tőle! Már hat éve minden héten írok építészeti tematikájú cikkeket a kanizsai helyi lapba, és több tervem van ezen a téren is. Például szándékomban van megírni Kanizsa misztikus történetét, mert foglalkozom a hely ezotériájával is, valamint vannak szépirodalmi próbálkozásaim. Ezeket én paratörténeteknek hívom, mert olyan mesék jelennek meg a kutatásaim során, amelyeket nem lehet felhasználni a tudományos munkában. Egyszer talán összegyűjtöm a kiállításokat megnyitó szövegeimet is. Most ötvenéves vagyok, ha ezt a négy-öt könyvet még össze tudom hozni, akkor meg leszek elégedve.

* Az építészetben milyen célok elérésére törekszel?

— Az építészet területén jelenleg sajnos krízis van, de én a kis munkákban, a családi házak tervezésében is próbálok értelmet találni. Számomra a kitartás fontos, annál is inkább, mert a Bak jegyében születtem. Én a hosszú, kitartó munkát szeretem, a gyors sikert nem ismerem el, még akkor sem, ha a mai világ erre épül. Az építészetben a helyi szellemiséget próbálom továbbvinni, a megszokott formák új kontextusára törekszem. Hinni kell benne, hogy mi is képesek vagyunk új értéket hozni azon az úton, amelyen az őseink indultak el. Ők a tájszellemet építették tovább, és szomorú, hogy manapság sok tájidegen épület készül. Mindenki amerikai vagy mediterrán házat akar itt, az Alföldön. Ez most a divat, viszont teljesen ellentmond a hagyománynak. Ez az időgyorsítók munkájának eredménye, de én az időlassítók közé tartozom. Szeretem a biztos szépséget, azt, ami már bevált, és csak egy kis blikkfangot, cselt kell hozzáadni. Az öltözködésben is már anakronizmus felvenni a díszmagyart, de egy finoman elhelyezett sujtással, zsinórozással visszaidézhetjük. Fontos, hogy tudjuk, mi a mi esztétikánk, és hogy megbecsüljük. A környezet tisztelete, a helyi szellemiség ismerete a tudás folytatása, ezért születtünk erre a vidékre. Az építész karakterére, stílusára hatással van az a környezet, ahol él, ahol felnőtt.

* Fontos, hogy egy építésznek legyen jól látható, felismerhető kézjegye?

— Az építészetben a különböző szabadságoknak kell megvalósulniuk. Az alkotásban egyensúlyban kell lennie a társadalom szabadságának, valamint az építtető és az építész szabadságának. Nem lehetsz túl szabados, de egyszerű kiszolgáló sem. Mi a teret formázzuk azáltal, hogy az épületünkkel szellemi tartást adunk. A magyar szerves építészek azon a csapáson járnak, amely az ősi hagyománytól indult. A magyar építészetben még a hírneves szecessziónak is csak az egyik része, a Lechner-féle, avagy a napos építészet a cikornyás, miközben a másik, a Kós Károly-féle szecesszió, avagy a holdas egyszerű. Napjaink szerves építészeti tendenciájában Makovecz volt a nap-, Csete György pedig a holdjellegű nagymesterünk. Az építészek kézjegyét ugyanúgy fel lehet ismerni, mint az írókét, de annak sem lenne semmi értelme, ha mindenki úgy írna, mint Krúdy Gyula. Én azonban a sokszínűséget úgy értelmezem, hogy mindennek a közös nevezője a fehér, hiszen abból van az összes szín. Számomra zavaró, ha valami mögött nem látom a fehéret. Az emberben kell lennie egy rendnek, mert nem mindegy, hogy valami szabados-e vagy szabad. A szabadság csak bizonyos keretek között tud megvalósulni, ha azok nincsenek, akkor káosz van. A kötelességről sem szabad megfeledkezni, mert annak van joga, aki a kötelességét is ismeri. Rendet kell tenni a saját házad előtt, mert ha mindenki így tesz, akkor rend lesz az egész utcában. A világmegváltást mindig magadnál kell kezdened. Az építészetben is találni kell valamit, amit csak én tudok felmutatni. A középületeknek, de főleg a templomoknak szólniuk kell valamiről, viszont én a parasztházat is szentélynek tartom. A ház nekem nagybetűs szó, mert mindig ugyanazt a házat kell megfogalmazni, csak más az utca, más a megrendelő igénye, az anyagi helyzete. Fontos, hogy amikor az építész tervez vagy jelképeket használ, tudatosan csinálja. Én az utóbbi időben a napjelekkel foglalkozom, a napsugaras oromzatokkal. Ha az Alföldön laksz, akkor a napot meg a sarat kell megélned. Ha nem tartozol ide, akkor a nap szétéget, a sár elnyel, piszkos leszel tőle.

* Soha nem gondoltál rá, hogy inkább külföldön érvényesülj?

— Én Szarajevóban jártam egyetemre, és a háború miatt nem sikerült rögtön befejeznem a tanulmányaimat. Beiratkoztam a Budapesti Műszaki Egyetemre, de nem kezdtem meg a stúdiumaimat. Úgy éreztem, itt van dolgom, és itt kerestem feladatokat. Erősen hiszek benne, hogy az embernek ott kell boldogulnia, ahol született. Be kell vallanom, hogy valamilyen mértékben a saját eszméim 22-es csapdájába estem azzal, hogy az egész építészeti nyelvezetemet az Alföldre alapoztam. Ezt csak itt lehet művelni, máshol nem. Engem megfogott ennek a tájnak a hangulata, habár egy időben egy kicsit birizgált Erdélyország, és valami furcsát érzek Írország kapcsán is, pedig ott sohasem jártam. Magyarországon legfeljebb Szegedre mennék, hogy az Alföldön maradjak, mert ez az én vidékem. Ha nem lesznek megfelelő megbízásaim, akkor majd nagyobb hangsúlyt helyezek az elméleti vagy a gyűjtői munkásságra. Úgy gondolom, több mondanivalóm van, mint amennyit eddig közölni tudtam, de máshol talán meg sem értenék.


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink