Átstoppolva tengereken

Átstoppolva tengereken

Sok fiatalt óva intenek a szülei a stoppolástól. Pedig az esetek többségében csupán néhány falunyi távolságról van szó, vagy egy Szeged—Szabadka távról. Többször olvasunk olyan férfiakról, akik hajóval, csónakkal kerülik meg a Földet, vannak azonban olyan vagány csajok is, akik szintén bevállalnak egy kis kalandozást. A pszichológus végzettségű Wynne-Hughes Veronikának az a terve, hogy hajóstoppal öt év alatt megkerüli a Földet.

Több mint másfél éve van úton. Kisebb legénységi munkákat végez a hajókon, cserébe pedig teljes ellátást kap. Eddig az éjszakai őrködéstől a főzésen át a flexelésig sokféle feladatot kapott.

* Miért éppen hajóstop, és nem, mondjuk, vonat, repülő, autó vagy bármilyen más közlekedési eszköz?

— Hajón nőttem fel. Tudtam már vitorlázni, de nem olyan nehéz megtanulni. Például Méder Áron tart a Balatonon és az Adriai-tengeren is jó kis tanfolyamokat, ezenkívül tudtommal a vitorlázás a legolcsóbb módja az utazásnak. A repülő, az autóbusz és a vonat pénzbe kerül. Ott nem lehet beállni légiutas-kísérőnek vagy jegyellenőrnek, hogy cserébe ingyenjegyet kapjunk. Lehetne WWOOF-fal (Willing Workers on Organic Farms — a biogazdálkodás lehetőségei világszerte) is utazni, vagy workawayjel, couchsurfinggel, de ezek mind csak ingyen szállást és ételt kínálnak némi munkáért cserébe. Ezekre a helyekre egy-két naptól néhány hónapra látogatnak az emberek, s ez is jó módja az utazásnak, viszont ebben az esetben ahhoz, hogy az ember eljusson ából bébe, ki kell fizetnie a jegyét, hacsak nem stoppol. Több ismerősöm járja a világot stoppal vagy lóháton. Kreatívnak kell lenni, ez a lényeg. Ha hajóstopról beszélünk, háromféle variációhoz nyúlhatunk. Az ember vagy csatlakozik gazdag emberek luxushajójának legénységéhez, és napi 10-12 órát díszeleg egyenruhában, vagy felszáll egy anyagilag kevésbé jól szituált személy hajójára, akinek arra van szüksége, hogy ossza a hajó fenntartási költségeit másokkal. A harmadik opció a középút, melyet én is választottam. Nem fizetek senkinek, és nekem sem fizetnek. Segítek a hajón, és ingyen utazom.

* Kóstoltál-e az utad során valami számodra teljesen ismeretlen ételt vagy italt?

— Bonaire szigetén láttam kiírva egy étteremben, hogy iguánaleves kapható. Eleinte úgy éreztem, én ezt inkább nem kóstolnám meg, ráadásul nem is volt rá pénzem, aztán mire másnap meggondoltam magam, már lekerült az étlapról. Volt egy dán cukorbeteg kapitányom, ő például a hagymát vízben dinsztelte olaj vagy vaj helyett. Egy másik kapitányommal rengeteg homárt fogtunk, volt olyan hétvége, hogy ketten összesen harmincnégy homárt vittünk haza. Ezeket mindenféle különleges módon készítettük el, gyakran a hajó végén felszerelt grillen sütöttük meg. Amikor az Atlanti-óceánt szeltük át, volt egy kis gond a generátorral, így áram nélkül maradtunk. Vagyis sem hűtőnk, sem fagyasztónk nem volt (robotkormányunk sem), így rengeteg mindent ettünk meg rohadtan, de senkinek semmi baja nem lett. Szardínián a pizzára sült krumplit tesznek, ami szintén elég furcsa, illetve a saját magam által fogott mahi-mahi halnak is megvan a maga hangulata. Kifogás után egy részét nyersen esszük meg, a többi részét megsütjük. És van még a banáncsipsz, mely mostanában nagyon tetszik.

* Amikor hosszabb útra vagy bezárva egy hajón, mivel tudod magad lekötni? Olvasol? Zenét hallgatsz? Vagy sok a munka?

— Egy hajón mindig sok a teendő, az ember ritkán tud henyélni, amikor úton van. Valami mindig elromlik, szerelni vagy cserélni kell. A hosszabb vitorlásutakon általában 3-5 órás műszakokban váltjuk egymást a kormánynál, úgyhogy amikor nem kormányzunk és nem alszunk, gyakran főzünk. Vitorlázás közben mindent sokkal tovább tart megcsinálni, hiszen a dolgok kiborulnak, eldőlnek, kiömlenek, a vízbe vesznek, stb. De persze, igyekszem olvasni is. Zenét hallgatni vitorlázás közben nem ajánlatos, mert folyamatosan figyelni kell a hajó hangját, hiszen ebből tudjuk, ha baj van. Ráadásul a kapitányaim általában öregek, nem hallanak túl jól, úgyhogy én vagyok a „fül”. A metálzene hallgatását meghagyom a megérkezés utáni időszakra.

* Több videódat rejtett kamerával készítetted. Miért? Nem mindenhol tanácsos felvételeket készíteni?

— A húgom fényképész, ő javasolta, hogy így tegyek. Az emberek viselkedése megváltozik, ha tudják, hogy felvétel készül róluk, ezért természetesebb és eredetibb formában tudom bemutatni azokat a helyeket, ahol megfordulok, illetve az ottani embereket. Persze néha az is közrejátszik, hogy féltem a fényképezőgépemet, hiszen sok igen szegény helyen járok. Nem vagyok milliomos, sőt gyakran nagyon szegénynek látszom, de hogy van nálam egy drága fényképezőgép, azt nem mindig tudják rólam azok, akik mellett elsétálok.

* Volt-e olyan hely az utazásaid során, amely annyira megtetszett, hogy el tudtad volna képzelni akár azt is, hogy odaköltözöl?

— Eddig még nem. Én Magyarországon tudom elképzelni az életemet. Nem országot váltani jöttem, hanem világot látni, utazni, majd szépen hazamenni, és ott folytatni az életemet, ahol abbahagytam. Persze ember tervez, Isten végez, úgyhogy ki tudja, lehet, hogy találok majd egy olyan szigetet a Csendes-óceán közepén, amelyre azt mondom majd, hogy na én bizony itt maradok. De ezt nem tartom valószínűnek, hiszen akkor hogyan is tudnék eljárni a Rocktogonba?

* Vannak olyan dolgok, amelyeket mindenhova magaddal viszel?

— Van egy jó hengerpárnám, mindenhova jön velem. A fényképezőgépem sem maradhat el, valamint az összegyűjtött kagylóékszereim, illetve egy karkötő, melyet egy szívemhez közel álló kisfiú készített és adott nekem otthon. Ezenkívül persze minden más is utazik még velem, ami a bőröndömben van. Túracipő, bugylibicska, síp és a szilveszteri lencse a kabátom zsebében. No meg az új, spéci dioptriás lencséjű búvárszemüvegem, melynek nagyon nagy hasznát veszem.

* Mi a legfontosabb, amit utazásaid során megtanultál?

— Talán az, hogy sokkal kevesebb dolog lehetetlen, mint amire az ember egyből rávágja, hogy az. Aztán az, hogy metálzene bizony nincs a Karib-térségben, illetve hogy az ember valójában egy állat, és az a sok minden, amit a média ránk erőltet, amiről azt hisszük, hogy szükségünk van rá, igazából szükségtelen. Aludnunk kell, meg ennünk, és ilyenek. Azt is megtanultam, hogy az évszakok nagyon fontosak, és ahol nincsenek vagy elmosódnak, ott beköszön a lazaság és Pató Pál úr. Megismertem a vitorlás- és a hajóséletmódot is. A szél és a nap adja az energiát ahhoz, hogy a hajó fenntartsa magát. Az akkumulátorokat is ezek töltik, a szél visz el bennünket egyik helyről a másikra, a tengervíz kiváló a fürdésre, az esővizet össze lehet gyűjteni, szóval itt minden eléggé bio meg öko. Jamaicában nagyon érdekes volt, hogy miközben elstoppoltam Bob Marley sírjához és szülőházához, azok, akik fölvettek, szinte mindannyian pénzt akartak nekem adni, pedig Jamaica egy nagyon szegény ország. Illetve azt is megtanultam, hogy nem érdemes csomót kötni olyan kutyára, mely pecabot. :)












Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Jó, hogy írtok... (3.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.17.
  • LXXIII. évfolyam 46. szám
Jó, hogy írtok... (2.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink