home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Árnövekedési hullám
Talpai Lóránt
2015.08.17.
LXX. évf. 32. szám
Árnövekedési hullám

Augusztustól 12%-kal fizetnek többet Szerbia polgárai az áramért. A kormány szerint a „jutányos” áremelésért az emberek valójában hálásak lehetnek, mivel a Nemzetközi Valutaalap nagyobb árnövelést irányzott elő.

Ma tizenkettő, holnap még több

Augusztustól 12%-kal fizetnek többet Szerbia polgárai az áramért. A kormány szerint a „jutányos” áremelésért az emberek valójában hálásak lehetnek, mivel a Nemzetközi Valutaalap nagyobb árnövelést irányzott elő. Az IMF egyébként már áprilisban szerette volna rávenni a kormányt arra, hogy drágítsa az áramot. Ettől függetlenül a néhány hónapos halasztás vélhetően nem sokat fog könnyíteni a folyamatos pénzügyi, illetve gazdasági megszorítások alatt élő emberek életén, főleg, hogy 2016-ban és 2017-ben az elképzelések szerint újabb áramemelésekre fog sor kerülni. Az energetikaügyi miniszter szerint azonban a polgárok jobban járnak azzal, ha nem egyszerre, hanem az elkövetkező öt esztendőben folyamatosan, kisebb-nagyobb mértékben drágul az áram. Az elmúlt években egyébként szintén folyamatosan emelkedett az áram ára. 2010-ben 10%-os, 2011 tavaszán 15%-os, 2013 nyarán 11,5%-os, 2014 szeptemberében 15%-os áremelésre került sor. A jelenlegi 12%-os emelésből egyébként 4,5% a Szerbiai Villanygazdaság költségvetésébe, 7,5% pedig az államháztartásba fog kerülni. A Szerbiai Villanygazdaság szakszervezete szerint azonban még egy 15 százalékos emeléssel sem menne sokra az energetikai intézmény. Az illetékesek szerint ugyanis manapság sokaknak nagyobb a telefonszámlájuk, mint az áramszámlájuk. Továbbá számos sikeres vállalat nem fizet az áramszolgáltatásért, ezért a Szerbiai Villanygazdaság nem érti az áramemelés kapcsán kialakult elégedetlenséget. Mint hangoztatják, a tisztességes háztartások az áramemeléssel valójában azt „nyerik”, hogy a jövőben is folyamatos lesz az áramellátásuk. Mit is mondhatnánk a villanygazdaság illetékeseinek véleményére? Talán annyit, hogy erre varrjanak gombot a tisztességes polgárok!

Az áramemelés hatásai

Bizonyos szakértők szerint a jelenlegi áramemelés nem lesz különösebb hatással az inflációra. A legfrissebb gazdasági adatok ugyanis azt mutatják, hogy az infláció nem lesz nagyobb a tervezettnél. Ettől függetlenül a drágább áram mindenképpen hatni fog a termelőkre, illetve a különféle vállalatokra. Ennek következményeként egy esetleges áremelési hullám jelentősen csökkentheti a polgárok vásárlóerejét is.
A boltokban és a piacokon árusított termékek a közeljövőben 1,5—7%-kal is drágulhatnak. A gazdasági minisztérium munkatársai 1,5%-os, a termelők és a kereskedők pedig 6-7%-os növekedéssel számolnak. Az alapélelmiszerek közül az olaj, a hús, a cukor, illetve a különféle tejtermékek ára szinte biztosan emelkedni fog. Közgazdasági végzettség nélkül is megállapítható, hogy a mostani, 67 000 dinárt meghaladó havi fogyasztói kosár értékének növekedése rendkívül érzékenyen fogja érinteni a családokat, a háztartásokat és a nyugdíjasokat. Az is sejthető, hogy a villanyáram nagymértékű drágítása főként a késő őszi időszakban, illetve télen fog gondot okozni. Addigra ugyanis a boltokban vélhetően minden termék árát meg fogják emelni, a fűtési időszak pedig egy újabb súlyos teher lesz az embereknek.
Mindezek ellenére olyan véleményeket is hallani, amelyek szerint nem fog bekövetkezni érzékelhető áremelkedési hullám. Ezt a kijelentést főként azzal támasztják alá, hogy az áram árának emelkedése leginkább a kisfogyasztókat érinti, a nagytermelőket és a gyárakat kevésbé. Ha pedig valóban így van, akkor semmi sem indokolja, hogy növeljék a fogyasztói termékek árát. Egyvalami azonban biztos: ha az áramdrágítás más termékek árának emelését vonja maga után, akkor az ígért fizetés- és nyugdíjemelésből a polgárok valójában semmit sem fognak érzékelni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..