Ha bízunk az ösztöneinkben, és elhisszük, hogy a spontán választásaink is okkal történnek, akkor azt is merjük elfogadni, hogy a rajzainkban több van puszta színeknél, foltoknál és vonalaknál. Ha nehezünkre esik megfogalmazni, mi bánt bennünket, vagy éppen mit szeretnénk, akkor a bensőnkhöz vezető útkeresést kezdjük inkább egy kíméletes módszerrel. Engedjük az alkotóerőnket szárnyalni, kibontakozni, és hagyjuk az érzelmeinket kimutatni a kézjegyünk által. Alkotásaink ugyanis sokat tudnak mesélni rólunk.
A művészetterápia a képzőművészet és a pszichológia egyedi ötvözete, mely a képi önkifejezést használja fel a mások, de sokszor az önmagunk előtt is rejtett bensőnk feltárására. A Ki van ott a rejtekben? című foglalkozás egy nagy szaktekintély, Tamar Hazut nemzetközileg elismert módszerével történik. A művészetterapeuta több évtizedes munkássága során kifejlesztett technikája sokoldalú, minden korosztály számára izgalmas, egyszersmind rendkívül hatékony módszer. Nem véletlen tehát, hogy gyakran hívják őt olyan természeti katasztrófa vagy háború sújtotta övezetbe, ahol nagyon sok ember élt át valamilyen traumát. Vajdasági művészetterapeutánknak, dr. Magyar Évának több ízben is volt alkalma személyesen találkozni vele, tanulni tőle. Neki köszönhetően az arcainkat, álarcainkat lefejtő, szerepeink mélyebb rétegeit, belső lényegi énünket feltárni igyekvő programmal immár itthon is megismerkedhetünk.
Rejtett személyiségeink
Személyiségünk állandó fejlődésben van, hiszen mindig valamilyen új élethelyzetnek, feladatnak kell megfelelnünk, és több szerepben kell helytállnunk. Az is természetes, hogy a különböző szerepkörökben egy kicsit másak vagyunk, hiszen nem ugyanúgy viselkedünk például a családunkkal vagy a párunkkal, mint a kollégáinkkal vagy akár a barátainkkal. Alaptermészetünk tehát összetett és sokoldalú. A helyzettől függ, hogy éppen melyik arcunk kerül előtérbe. Az élet különféle területein is csak akkor tudunk jól teljesíteni, ha ezeket az arcokat megfelelően „viseljük”. Ezért fontos, hogy a személyiségünket meghatározó rétegeket, vagyis a szerepeinket, esetleg a hozzájuk tartozó maszkokat minél árnyaltabban megismerjük. Ha tisztában vagyunk vele, hogy ez utóbbiak védenek, segítenek vagy talán éppen gátolnak bennünket a teljesítésben, és részszemélyiségeinket sikerül összebékíteni, szinte biztosak lehetünk benne, hogy jobban tudunk majd funkcionálni.
Az álarcok, melyeket viselünk, akár a társadalmi, családi, munkaköri helyzetünkből kifolyólag, lehetnek olyanok, amelyeket szívesen viselünk, de olyanok is, amelyek mögé egyfajta védekező mechanizmusként menekültünk, sőt, amelyekről talán nem is gondolnánk, hogy viseljük, vagy ellenkezőleg, amelyek viselése s ezáltal a személyiségünk bizonyos fokú elhatárolása, óvása hiányzik az életünk teljességéhez. A kétnapos művészetterápiás műhelymunka programja egy lépésről lépésre felépített struktúrát követve lassan, szinte észrevétlenül fejti le rólunk ezeket a rétegeket.
Amikor valamilyen gonddal állunk szemben, sokszor úgy érezzük, annyira elhatalmasodik rajtunk, hogy egész egyszerűen nem látjuk a megoldást, a lehetséges haladási irányt, holott elég volna szavakba önteni a helyzetet -- akár csak a metaforák nyelvén --, és mindjárt szembetűnőbb lehet a kivezető út. A csoportban végzett munka hozadékaként megtapasztalhatjuk annak megtartó és támogató erejét, sokoldalú visszajelzéseit is, hiszen az elemzések során kialakuló együtt gondolkodás által olyan szempontok is előtérbe kerülhetnek, amelyekre magunk nem is gondolnánk.
A foglalkozásokon mindenki csak annyit mond el magáról, amennyi neki jólesik. Abban az esetben, ha valaki nem szívesen oszt meg magáról személyes információkat, a csoporttársai anélkül mondanak véleményt munkáiról, hogy tisztában volnának a helyzetével. Mégis olyan beszédesek a rajzok, annyira jól tükrözik a fennálló viszonyokat, hogy szinte tökéletesen megjelennek az esetleges megoldások is. A művészetterápia tehát egy rendkívül tapintatos módja annak, hogy az ember „kibeszélje” az őt foglalkoztató kérdéseket, jelenségeket. A közösségben megvalósuló alkotás pedig megtanít bízni a másikban.
A művészetterápiás foglalkozásra fordított két teljes naptól se ijedjünk meg. Az alkalmazott módszer rendkívül élvezetes, színes, fordulatos, humoros, egyszersmind nagyon mélyreható. Egyéni és csoportos kivitelezésű rajzfeladatok vannak, fontos szerep jut azonban a zenének és a mozgásnak, valamint a drámai elemeknek is. Mindezek a folyamatok megmozgatják a kreativitást, a fantáziát, és gyermeki játékosságot hoznak elő belőlünk. Ha nyitottak vagyunk rá, a terápia a szórakoztatáson és a kikapcsolódáson túl közösségi élményt, önismereti felismeréseket nyújt, harmonizálja, és ezáltal gyógyítja személyiségünket. A foglalkozás során kisebb szüneteket tartanak, és egyébként is meglepődnénk, mennyire hálás lesz a szellemünk a ráfordított időért, a belső egyensúlyra való törekvésért cserébe.
Persze nem mindig ilyen egyszerű a bensőnkre való hangolódás, de a bonyolultabb helyzetekre választ keresők esetében gyakran már az is sokat segít, ha valaki kimondja helyettünk, amit talán már régen sejtünk, de lelkileg még nem jutottunk el arra a szintre, hogy meglássuk saját szerepünket a pillanatnyi állapotban. Márpedig a lelki egyensúly helyrebillentésének egyik alapfeltétele, hogy adjunk magunknak elegendő időt, legyünk megértőek belső énünkkel, fogadjuk el a természetünket, és béküljünk ki önmagunkkal. Ennyivel tartozunk magunknak és a szeretteinknek is.
| Az aktuális művészetterápiás képzésekről a Jobb agyféltekés rajztanfolyam Vajdaságban nevű Facebook-oldalon vagy a programok vezetőjétől, dr. Magyar Éva komplex művészetterapeutától tudhatnak meg többet az érdeklődők. |
Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág
