Arany János míves sorai versben és énekben

Arany János míves sorai versben és énekben

Az Arany János Emlékév alkalmából Csókán a helyi művelődési és oktatási központ szervezésében bemutatták az „Ember ez magáért” című verses-zenés összeállítást.

A műsorban közreműködött Verebes Krnács Erika előadóművész, Verebes Judit színművész és Zsoldos Ervin verséneklő. A könyvtárban összegyűlt közönség – felnőttek és diákok – lélekmelengető produkciónak lehettek tanúi.

A program végén Verebes Krnács Erikát kértem meg, foglalja össze, hogyan született meg a műsoruk.

— Amikor tudatosult bennem, hogy Arany-év van, az első gondolatom az volt, hogy ebből mi sem maradhatunk ki. Aztán múltak a hetek, és folyamatosan azon gondolkoztam, mivel is kellene a közönség elé állni. Én korábban már foglalkoztam Arany János balladáival és a Toldival is. Az igazság az, hogy sohasem adtam elő a Toldit, viszont szinte fejből tudom az énekeket… Aztán az év derekán jött a felkérés, hogy Adára, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokra kellene Arany János-műsor. Az első gondolatom az volt, csináljuk meg gyorsan a Toldit, de aztán rájöttem, hogy egy-két részletet is nehéz belőle ilyen rövid idő alatt megtanulni, annyira míves a nyelvezete. Amennyire gyönyörű, annyira nyelvtörő is, alaposan próbára teszi az előadóművészeket. Így arra jutottunk, hogy a Toldiból néhány éneket dolgozunk fel, válogatunk hozzá pár Arany-verset, amelyeket Ervin megzenésít, és az összeállítást Arany János balladáival egészítjük ki.

Tudom, hogy az évforduló kapcsán az iskolákban is többet foglalkoznak Arany Jánossal, de azt hiszem, a gyerekeknek sem könnyű verset tanulniuk tőle. A balladákat nehéz megérteni, hiszen mindegyik valóságos tanulmány. Többször el kell olvasnunk, hogy világossá váljon előttünk a történet. Amikor szöveget választok, mindig arra ügyelek, hogy a nézőink első hallásra is be tudják fogadni, és Arany Jánosnál ez bizony nem egyszerű.

Miután már volt egy-két előadásunk, elmondhatom, hogy számunkra is egyre nagyobb élmény birtokolni ezeket a verseket, és átereszteni magunkon nagy költőnk csodálatos gondolatait.


A szerző felvételei

A csókai művelődési és oktatási központ ebben a hónapban még két programot ajánl az érdeklődők figyelmébe. November 25-én a színházteremben tartják meg a Tamburások V. Találkozóját, november 28-án pedig a könyvtár olvasótermében mutatják be Várady Tibor Libatoll és történelem című kötetét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tuvalu, avagy a süllyedés poétikája
Irodalom
Olvasunk?
Irodalom
Facebook

Támogatóink