home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Apró lépésekkel megvalósuló kezdeményezés
Stanyó Tóth Gizella
2016.02.08.
LXXI. évf. 5. szám
Apró lépésekkel megvalósuló kezdeményezés

Látogatóban Maradékon, az iskola magyar tannyelvű összevont tagozatán

Még tartott a játékos magyaróra, amikor a megbeszélt időpontban az ügyeletes diák kíséretében bekopogtattam a magyar tannyelvű, összevont tagozatú osztályba, a Branko Radičević Általános Iskolában, Maradékon, Szerémségben. Ismerősként köszöntöttük egymást, hiszen a kisdiákokkal és a szüleikkel még az elmúlt év augusztusában találkoztam, majd szeptember 1-jén, az ünnepélyes tanévnyitón. Emlékezetes az a nap, és remélni szeretném a helybeliekkel, a szerémségiekkel együtt, hogy hosszú évekig az is marad, és egyszer majd mérföldkő lesz Maradék és talán egész Szerémség történetében.

Látva a diákok — Berta György (2. osztályos), Detelin Anita (3.), Gulyás Anasztázia (2.), Harák Boján (1.) és Majstorović Stefan (2.) — lelkesedését, Losonc Szintia tanítónő bizakodását és hallgatva Zvonimir Čaušević igazgatót, úgy érzem, megvalósulhat ez az álom. Apró lépésekkel, összefogással, közös akarattal. S a legfontosabbal: kitartással és odaadó, alázatos munkával. A követendő eredmények azt bizonyítják, hogy mindez együtt volt az első félévben. A kisdiákok most már beszélnek magyarul, az ábécé minden nyomtatott és írott betűjét ismerik, összekötik a szavakat. Élményt nyújtott számomra az a néhány óra, amelyet velük együtt töltöttem, és az is, ahogyan működik a magyar kormánynak az ősszel kezdődött Petőfi-programja. Ujvárosi Zita (Magyarországról, Hajdújárásról érkezett) hetente két napot tölt Maradékon, és igyekszik bekapcsolódni minden művelődési, oktatási, egyházi tevékenységbe. Szintia tanítónővel együtt, de külön is tart foglalkozásokat, ritmikus, énekes gyakorlatokat a gyerekeknek.

A kételyek már az első hetekben eloszlottak

Érkezésem pillanatában éppen a sorba rakott képecskék jelentését fejtették meg. Jól vagy rosszul? Kiderült, amikor megfordították a lapocskákat, és elolvasták a rájuk írt szöveget. Itt-ott elkelt a segítség és időnként a fordítás is szerb nyelvre. Miután a tanító néni szétosztotta a szerkesztőség küldte Mézeskalácsokat és Jó Pajtásokat, a gyermekek azokban is a játékos feladványokat keresték, különösen az előbbiben.

A csöngetés a délelőtti tanítás végét jelezte. Ilyenkor a kisdiákok a tanteremből átvonulnak a könyvtárba, majd ebédelni mennek, utána pedig a napközis foglalkozás, a tananyag begyakorlása, a házi feladatok megoldása következik.

* Az első félév tapasztalatai alapján mennyire lehetünk bizakodóak a következő tanévet és általában a jövőt illetően? — kérdeztem az ebédszünet alatt Čaušević igazgatótól.

— Megvallom, egy kissé aggódtunk tanévnyitáskor amiatt, hogy hogyan fog ez működni, hiszen csaknem négy évtized után indítottuk újra a magyar tagozatot 1—4. osztályig egy fiatal tanítónővel. A kételyeim már az első hetekben eloszlottak, mert Losonc tanítónő gyorsan megbarátkozott a gyerekekkel, és jól beilleszkedett a tantestületbe. Többször is bementem az órákra, a foglalkozásokra, és csak elismeréssel szólhatok mindarról, amit eddig elértek. A diákok legtöbbjének szinte idegen nyelv volt a magyar, de láttam, hogy igyekeznek, együttműködnek, hallgatnak a tanító nénijükre, és csakhamar magyarul is kommunikálni kezdtek vele. Ez volt az első biztos jele annak, hogy sikeres lehet a kezdeményezés, és lehet jövője. Örömteli, hogy mind kevésbé szükséges a kiegészítő magyarázat szerb nyelven. Ha röviden kellene értékelnem, úgy mondanám: megtört a jég, azt hiszem, hogy most már a szülők is bizakodóbbak, és a következő tanévben még többen lesznek, akik ezt a tagozatot választják. Beszélgettem is velük, sokan közülük több mint harminc évvel ezelőtt itt jártak magyar tagozatra 1—4. osztályig, ötödikben pedig a szerb tagozaton folytatták. Azért is volt jó ez a gyakorlat, mert a szerb gyerekek is többször hallhattak magyar szót, és valamit meg is jegyeztek. A szép történeteket most jó feleleveníteni, mert hozzájárulhatnak ahhoz, hogy iskolánk sokszínűbb legyen, és ebben különbözzön a többi tanintézménytől Szerémségben.

* Március 15-e a maradéki iskola napja, és ekkor emlékezünk meg az 1848-as magyar forradalomról is. Véletlen egybeesésről van szó, gondolom. Mennyiben lesz más az idei iskolanapjuk, mint a korábbiak?

— Valóban véletlen, de azért az elmúlt években is elhangzott egy-egy szavalat, ének vagy más műsorszám magyarul, sőt angolul és oroszul is, az utóbbi két nyelvet választott idegen nyelvként tanulják diákjaink. Az idei annyiban lesz más, hogy most már van magyar tagozatunk. A programunk egy részét Losonc tanítónő állítja össze a diákjaival, egy részét továbbra is Majstorović Szkitsák Ágnes magyartanárnő, aki az anyanyelvápoló órákat tartja hetvenöt diákunk számára. Emellett néptáncokkal fellépnek a falunk szerb és magyar művelődési egyesületeinek tagjai, akik valójában a mi diákjaink. Mindent összevetve: sok minden megváltozott, és még jobb is lehet a következő tanévben. A lehetőség megvan, személy szerint azt szeretném, ha az 5. osztálytól, tehát a felső tagozatokon is taníthatna néhány tanár bizonyos tárgyakat magyarul. Hosszú távon ez nagyon fontos lenne, hogy ne kelljen Újvidékre utazniuk azoknak, akik magyarul szeretnének tanulni. Egyelőre az lenne a legfontosabb, hogy megerősödjön ez az összevont magyar tannyelvű tagozatunk. Legalább azok a diákok ne utazzanak, akik 1—4. osztályba járnak. Ők még kisgyerekek, és a napi sokszor összesen két-három órányi várakozási-utazási időt hasznosan tölthetnék a napközinkben, és még ebédet is kapnának, melyet a község és az MNT fedez.

* Milyen a híre a magyar tagozatnak a környező településeken, ott, ahol magyarok is élnek?

— Tudnak róla. Van is érdeklődés, de az utazás gondot okoz. A leginkább Prnjavorra, Krušedolra, Satrincára és Dobradóra gondolok. Ezek a települések Ürög községhez tartoznak, Maradék pedig Inđijához. Meg kellene tehát oldani a tanulók utaztatását. Az iskolabusz például egy jó megoldás lehetne, ám ezt természetesen jól át kell gondolniuk az illetékeseknek, akik ezen a programon dolgoznak.

* Hogyan reagált a köztársasági minisztérium a maradéki kezdeményezésre?

— Eleinte volt egy kis gond, de minden kérdésre őszintén válaszoltam, és a tartományi közoktatási titkárság is mindenben támogatott, illetve kiállt a magyar tagozat megnyitása mellett. Végül is megkaptuk a jóváhagyást, melynek köszönhetően a tanítónő is megkapja a fizetését. Elkezdődött egy folyamat, melyet folytatni kell. Mint tapasztalhattuk, elég egy tollvonás, hogy megszűnjön valami, amit aztán nagyon nehéz újraindítani. Minden támogatásnak örülünk, és köszönjük szépen. Egyelőre kevés olyan magyar kötetünk van a könyvtárunkban, amely jól kiegészíthetné a tananyagot. Iskolánkat fokozatosan korszerűsítjük attól függően, hogyan bírálják el a programpályázatainkat. Szeretnénk, ha a diákjaink minél jobb körülmények között tanulnának.

Eredményes folytatást kívánva köszönök el az igazgatótól, közben pedig visszaérkezik a könyvtárba a vidám kis csapat. Énekes foglalkozás következik, melyet Zita vezet. Előbb a korábban megtanult dalokat ismétlik át, majd egy újat tanulnak a farsangi bál köszöntésére.

„Közösen alapoztuk meg a továbblépés lehetőségét”

A gyerekek kiejtése ének közben egészen másként hangzik, mint amikor beszélnek. Tisztább, szinte hibátlan. Mindent összevetve: amíg hallgattam a gyerekeket és a tanítónőjüket, Losonc Szintiát, arra gondoltam, hogy valóban sokat megtanultak.

— Összevont magyar tagozat vagyunk, ezért elsőként az elsős tananyagot vettük át, hogy azok a gyerekek is megtanulják a nyelvünket, akik kevésbé értik és beszélik. Az első félévben eredményesen átvettük az egész tananyagot. Ez jó alap a továbblépéshez. Az írás-olvasás első nehézségeit is leküzdöttük, aminek nagyon örülök, igaz, kőkeményen megdolgoztunk érte. Minden kisdiáknak van saját szótára, ebbe mindent beleírtunk. „Szótározással” szinte mindennap foglalkozunk. A szókártyákat maguk a diákok készítették. Ez a játékos foglalkozás része, ahogyan azt ön is láthatta. Szep-temberben szinte a nulláról indultunk, de most már eljutottunk addig, hogy egy-két mondatot a gyerekek maguktól is kimondanak. A fejlődés mindenképpen meglátszik. Bízom benne, hogy a mostani óvodások között lesznek majd olyanok, akik ezt a tagozatot választják a szüleikkel együtt. Mindent megteszünk érte, hogy így legyen.

A tanév elején megbeszéltek szerint a kisdiákok az angolt és a szerbet a saját nemzedékükkel együtt tanulják, tornázni pedig általában hetente egyszer szoktak a másodikosokkal közösen, a többi napon külön is van testnevelésórájuk.

— Hasznos ez a külön tornaóra, szépen összekovácsolta a kisdiákokat. Ilyenkor az egész tornaterem a miénk. Hál’ istennek, ez is segített abban, hogy egy kis csapattá váljunk. Számomra is fontos az egymásra figyelés, hiszen pályakezdő vagyok. Úgy érzem, a gyerekek elfogadtak, és ők is megszerették az osztályt. Az első félévben közösen alapoztuk meg a továbblépés lehetőségét, és most keményebben folytatjuk tovább. Nagy eredmény, hogy egy-két tanuló otthon is bátrabban beszél magyarul. Úgy gondolom, az ilyen példák vonzóak lehetnek a többi szülő és kisdiák számára. Örülök, hogy jó közösségbe kerültem, hogy itt lehetek. Az iskolában is befogadtak, a tanítónőkkel szépen együttműködünk. Látszik, hogy az iskola fontos a maradékiaknak. Remélem, a következő tanévre elhárulnak azok a gondok, amelyek megnehezítették az év eleji kezdést. Bő két hónap után kaptuk meg a tankönyveket, addig fel kellett találnom magam. Promóciós tankönyveket kaptunk Magyarországról is. Ezek itt vannak, a könyvtárban, és nagyon jól kiegészítik a tananyagot. Remélem, hogy sokáig használjuk majd őket. A Petőfi-program a szórványok szórványából nézve a legjobbkor kezdődött meg.

Ujvárosi Zita októberben érkezett Maradékra Magyarországról, Hajdúnánásról. Szavaiból azt érzem, el kell ide jönni, hogy az ember megértse, mit jelent és jelenthet a nyelv, az anyanyelv, illetve annak megtanulása.

— A kezdet szokatlan és nehéz volt, de most már elmondhatom, hogy nagyon megszerettem ezt a picike osztályt. Korábban egy szót sem tudtam szerbül, a gyerekek pedig alig értettek magyarul. A négy hónap alatt azonban sokat fejlődtek, és időközben én is megtanultam néhány szót szerbül. Megértettem, hogy ha nekem szerbül nehéz megszólalnom, akkor nekik sem lehet egyszerű magyarul. Hogy nem tanárként érkeztem, hanem kisegítőként, az még előny is a gyerekek szemében. A Petőfi-programnak az a lényege, hogy a szórványban élő magyarokat, igényeik szerint, személyes jelenlétünkkel segítsük. Úgy vélem, hogy egy Petőfi-ösztöndíjasnak Maradékon a teljes tanévben lenne tennivalója.

Búcsúzáskor kellemesen megleptek a kisdiákok. Egy-egy lapocskára ráírták a nevüket, és volt, aki szívet is rajzolt rá. Az egyiken még az iskolájukhoz vezető utat is megjelölték, hogy könnyen odataláljak.        

    

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..