Minden epés megjegyzés ellenére a VIVÉ-n kívül is léteznek olyan magyar művelődési események, amelyek képesek telt házat teremteni a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthonban. Legutóbb a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórusának menetrenden kívüli vendégszereplése volt ilyen, amelyet Bába Lúcia, az Újvidéki Rádió munkatársa kezdeményezett. Az augusztus 23-i koncertet tulajdonképpen ajándékba kapta a közönség. Annak is köszönhetően, hogy a falu eléggé közel esik Belgrádhoz, ahol a trupp a magyarkanizsai és a međugorjei ''állomásai” közé egy strandolást iktatott be. Mint megtudtuk, a székelyföldi társulat tizenkét napos tájolása Kolozsvárott kezdődött, államalapító királyunk ünnepén. Onnan testvérvárosi látogatásra mentek a Tisza menti kisvárosba, majd a dél-bánsági kitérő és a hercegovinai Mária-kegyhely után Ohridba igyekeztek nemzetközi kórusfesztiválra. (Augusztus végén kaptuk a hírt, hogy a trupp a macedóniai városból a harmadik helyet vihette haza.) A kórusról, önmagukról és nem utolsósorban az immáron harmincnyolc éves jelenlétük mottójáról Szilágyi Zsolt urat kérdeztük, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola igazgatóját és szaktanárát, aki nemcsak a patinás múltú Vox Humana kórusnak nemcsak a vezetője, hanem egyben a szólistája is.
- Kórusunk 1972-ben alakult meg az akkoriban még fiatal sepsiszentgyörgyi zenetanárokból. Azóta folyamatosan dolgozunk, működünk, énekelünk... szolgálva a művészetet, s benne az erdélyi magyar kóruskultúrát. A mögöttünk maradt csaknem négy évtizedben számos bel- és külföldi koncertfellépésünk volt, keresztül-kasul bejártuk a Európa és a világ más országait. És persze ''jöttek” a díjak is, meg az elismerések, melyek közül mindmáig arra az első ízben odaítélt zenei díjra vagyunk a legbüszkébbek, amelyet a negyvenéves letiltása után 1991-ben újraalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettől (EMKE) kaptunk tizennyolc évvel ezelőtt. Habár az évek során rengeteg Kodály-művet is énekeltünk szerte a világban, minden ehhez kapcsolódó sikerélmény ellenére úgy érzem, a magyarságot nemcsak a magyar művek előadásával szolgál(hat)juk! Sokkal inkább azzal a művészettel, amelyet felkaroltunk, amelyet a magunkénak érzünk.
A Vox Humana kamarakórus gazdag repertoárján egyaránt szerepelnek egyházi (madrigálok, oratóriumok, passiók, misék...), illetve világi műfajok. Ez utóbbiak esetében a virágénekekhez, a könnyűzenei zsánerhez, továbbá a népdal-feldolgozásokhoz sem viszolyogtak hozzányúlni. Ettől lett végül kerek egész ezúttal is a hatvan-egynéhány percbe sűrített vásárhelyi ajándék. Az egyes számoknál (pl. Panis Angelicus ) igényelt zongorakíséretet Krek Emese tanárnő szolgáltatta, s a nemzeti ima akkordjai is felcsendültek a fináléban. Egyébként a vallásosság egyik sarkalatos pontja a székelyföldi kamarakórusnak. Kicsengett ez a műsorra tűzött csángó-magyar népdalfeldolgozásból is: ''...ha az egek meg nem szánnak, könnyhullásim meg nem állnak...”
- Noha hiszem, hogy a szétszakítottság véglegesen mögöttünk maradt, az emberek egymásra találása továbbra is az egyik legfontosabb feladat. Nagy szavakkal ezt persze missziónak is lehet(ne) nevezni - vette át a szót Ferencz Csaba, a kórus megbízott csoportvezetője. Személyében a sepsiszentgyörgyi Háromszék főszerkesztőjét, s a Székely Nemzeti Tanács alelnökét is köszönthettük. -- A kilencvenes évek adták meg azt a lehetőséget, hogy a már korábban is létező, országhatáron kívüli barátságok élővé és folyamatossá váljanak. A felemlített csángó-magyar népdalfeldolgozásból kicsengő üzenetet egyfajta példamutatásnak is tekinthetjük, hiszen egy olyan néptöredék ajkáról hangzott el, amely voltaképpen mindmáig kívül esik a Kárpát-medencén, kívül a magyar nyelvterületen, mégis meg tudta tartani magyarságát. Ahhoz, hogy tényleg énekelni is tudjunk, hogy énekünknek lelke is legyen, kell az a bizonyos plusz, az égi áldás! Ami nélkül tulajdonképpen emberi lét sincs, se ünnep, se hétköznap. Ezt egyébként újságíróként és operatőrként közöttük járva volt szerencsém személyesen is megtapasztalni! Azt hiszem, a csángóktól lehet leginkább megtanulni, hogy voltaképpen milyen egyszerű is kapcsolatot teremteni az égiekkel: egy ének, egy ima, egy elmélkedés, szellemi izgalom és értékteremtés az, ami életre hívja ezt a miliőt. Mi egyszerűen jókedvből, élet- és közösségszeretetből tesszük a dolgunkat. Magyarságunkat értékteremtéssel is szolgálva, mindennapi küzdőtérül kijelölt életterünket értelmesen belakva.
- Az előadás alkalmával elhangzott, hogy a kórusnak hajdanán egy igen nagy megtiszteltetésben volt része, ami elég hamar ''megbosszulta” magát...
- A Vox Humana kamarakórust, mint egy olaszországi verseny kiemelt díjazottját 1982 augusztusában II. János Pál pápa is fogadta a Vatikánban - idézte fel a múltat Szilágyi Zsolt tanár úr. - Feledhetetlen élmény volt és maradt, hiszen a Szentatya magyarul üdvözölt bennünket, főpásztori áldással bátorítva tovább a cseppet sem sima utunkon. Mondván: ''Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni. Apostoli áldásom reátok!” Az eseményt exkluzív hírként játszották át egymásnak elképesztő gyorsasággal a rádióadók, így már jóval a hazaérkezésünk előtt tudtuk, egyhamar aligha léphetjük át újra vörös országunk ,,mezsgyevonalát'! A rebellis eseményt ugyan nyolc év ''szobafogság” követte, de ha belegondolok, ma sem cselekednénk másképpen! Az apostoli áldás még ma is óvón őrködik felettünk. Erőt ad munkánkhoz, kitartást zenei, művészeti és művelődési céljaink megvalósításához.