Gruik Ibolya és Léphaft Pál - A szerző fotói

,,Szálljatok le, szálljatok le, karácsonyi angyalok!
Zörgessetek máma este minden piciny ablakot!
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek:
Boldogságos ünnepet.”

Üdvözletek címmel tartották meg Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet jövőre esedékes társalgássorozatának bevezető rendezvényét, melynek vendége Léphaft Pál karikaturista volt. A zenei hátteret Sóti Lenke fuvolista és tanítványai: Verebes Judit és Sóti Klára szolgáltatták, karácsonyi népi énekeket Hajnal Anna tolmácsolásában hallottak a szép számban összegyűlt érdeklődők. A megjelenteket Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója köszöntötte, a tea és pogácsa melletti hangulatos, gyertyafényes estet Gruik Ibolya újságíró szerkesztette és vezette.
A beszélgetés a köszöntések hagyományáról, a karácsonyi üdvözlőlapokról, a személyes jókívánságokról folyt. Közben felmerült néhány fontos kérdés is: odafigyelünk-e egymásra?, tudunk-e örülni egy illatos teának, szép megszólításnak?, hogyan kapcsolódik egymáshoz az üdvözlet és az ünnep?
- Manapság nem divat jónak, nemesnek lenni, és nem divat beszélgetni. Ha valaki kopog az ajtón, kinyitjuk, és egy asszony van előttünk, akkor azt mondjuk, nem a Megváltó volt. Csak Mária. De őt nem engedjük be, mert fel sem ismerjük - állapította meg Léphaft Pál -, majd az előttünk álló napok árnyas oldalára hívta fel a figyelmet: - A karácsony azon ritka ünnepek egyike, amelyhez sok fájdalom kötődik, talán több is, mint öröm. Az utóbbi eltölt minket, kapunk valamit, és osztozunk valamin, vagyis van kivel megélnünk az örömöt. A karácsony másik arca a fájdalom, amikor üres a szék, az asztal, a küszöb. Ha egész évben rossz volt, akkor abban reménykedünk, talán karácsonykor jó lesz. Most ír a gyerek, érkezik haza az unoka. A legfájdalmasabb üdvözlőlapok mindig a harctérről érkeztek. Az első világháborúban a tábori posta azt is megengedte, hogy ilyenkor vékony fakéregre írjanak haza a katonák. Ezekről minden leolvasható.
A karikatúra nem nevetés. Vajon hogyan látja a műfaj egyik legjelesebb képviselője a karácsonyt?
- Azokat a témákat, amelyek a teremtésről, a kisdedről, Máriáról szólnak, nehezebb karikatúrában megoldani. Jelképeket rakok össze. Például rajzoltam egy bevásárlókosarat, amelybe beleültettem a szent családot. Tettem ezt azért, mert a karácsony ebben a pillanatban a vágtató bevásárlókosarakról szól. A másik, amikor a szent család megy az úton, jobbról-balról százával haladnak mellettük az autók. Egyik sem áll meg, nincs jászol, nincs istálló. Az angyali üdvözletet annyian próbálták már megfesteni, ábrázolni. Elgondolkoztunk-e azon, ha nem a jó hírt hozó angyal állna meg a kapunkban, hanem egy egyszerű angyal, aki ránk van bízva - mert mindenkire rá van bízva egy angyal -, mivel kínálnák meg? Egyáltalán kinyitnánk-e az ajtót? A szegénység és a gazdagság többnyire nem pénz, hanem jellem kérdése. Ez jól hangzik, ragaszkodunk ezekhez a gondolatokhoz.
Az ízek, az illatok, amelyeket édesanyánk otthon belénk főzött, nagyon fontosak. Később ez lesz az életünk. Kell valaki, akivel egy asztalnál ülünk, tea vagy kávé, esetleg egy pohár bor, amelyben megkapaszkodhatunk. A ma este hallott fuvolamuzsika olyan légies, elképzeljük mellé az angyal szárnyának a suhogását, de vannak hangszerek, amelyeket nehezen tudunk elhelyezni a szenteste hangulatában. Az édesanyám szentmihályi származású. Ott van egy rezesbanda. Számomra az a legmegrázóbb, amikor éjfélkor a templomban ez a hatalmas zenekar rázendít a Csendes éjre. Annyi csoda van körülöttünk, csak meg kell látnunk. Állandóan keressük önmagunkat. Én például azokban az eseményekben, amelyek megtörténtek velem. Ha fájdalmasak is, megmártózom bennük. A boldogság nem egy dobozka, amely ott áll lecsukva az asztalon.
Kit üdvözölne, kinek küldene üzenetet Léphaft Pál?
- Nagyon egyszerű lenne azt mondani, azoknak, akiket szeretek. Most azonban küldene az ember nagyon sok üdvözletet azoknak is, akiknek már nem küldhet. De ennek is megvan a módja. A szoba, az asztal, a templom csendje arra is van, hogy hallgassunk. Ha csendben eltöltünk egy pillanatot, akkor kapcsolatot teremthetünk azokkal, akiknek a valóságban már nem üzenhetünk. Most, mielőtt elköszönünk egymástól, azt szeretném, ha magukkal vinnék Juhász Gyula Karácsony felé című versének két sorát: ,,Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, / S ne csak így decemberben.”