Mezey Mária huszonkét esztendősen, az 1930-as évek elején döntött úgy, hogy valóra váltja gyerekkori álmát, és színésznő lesz. Elhatározásában semmi sem tudta megrendíteni. Sem az, hogy végzős joghallgató volt Székelyudvarhelyen, de még az sem, hogy hátra kellett hagynia férjét, akivel nem sokkal azelőtt kötöttek házasságot. Budapesten Rózsahegyi Kálmán magániskolájába iratkozott be, és az Országos Színészegyesületben tette le a vizsgákat. A harmincas évek közepén a színház után már a film is felfedezte magának. 1936-ban debütált a Gaál Béla rendezte Az aranyemberben. 1937-ben már három alkotásban szerepelt, ami arra utalt, hogy a szakma számított az akkor huszonnyolc éves csillagra. A 120-as tempóban Muráti Lili és Básti Lajos voltak a partnerei. Az Egy lány elindul című filmet a kor sztárdirektora, Székely István rendezte. Mezei mellékszerepben tűnt fel benne, Csortos Gyula és Páger Antal mellett. 1938 és 1940 között mindössze két remekben forgatott. Ennek oka, hogy egy előadói továbbképzés meghallgatásán vett részt Párizsban, ahol ösztöndíjat nyert.  Ám a második világháború kitörése miatt lezárták a határokat, ő pedig, mivel nem tudott eljutni a francia fővárosba, a pesti Vígszínházban maradt. Nagy csalódás érte ekkor, bár ez munkáján nem volt érzékelhető, sőt, egyre több lehetőséget kapott. 1941-ben egy főszereppel tért vissza. 

A Lángok című filmben Jávor Pál mellett tündökölt. Még ugyanebben az évben a Film Színház Irodalom szaklap főszerkesztőjének kérésére megírta a Névjegy című önéletrajzi kötetét. A könyvnek nem várt hatása volt az életére, mivel az addigi beskatulyázottságból kimozdulva, a rendezők új típusú szerepeket szántak neki. Ennek a népszerű kéziratnak köszönhetően tudta meggyőzni a kételkedőket, hogy nemcsak komikus figurákat, hanem bonyolultabb emberi portrékat is meg tud formálni. Gyakran gyötörték gyorsan jött rosszullétek és rohamok, melyeket eltitkolt a környezete elől. 1942-ben még leforgatta a Bűnös vagyok című gyöngyszemet, de ezután visszavonult, és a világégés alatt nem lépett a felvevőgép elé. Felhúzódott a Tátrába, ahová a konfliktusok elől menekült. Lelki tartást, harci kedvet, erőt gyűjtött a tisztaság és a szépség emez oázisában. Elbújva védekezett a világra nehezedő embertelen és művészietlen áramlatok ellen. 1947-ben, a Vígszínház deszkáin a Három nővér Másájaként tért vissza a közönség elé, de a függönyt idő előtt le kellett engedni, mert Mezey — se szó, se beszéd — elviharzott. Az ötvenes évek elején nem hivatalosan száműzték a fővárosból, és csak kis, vidéki pódiumokon léphetett fel. A vásznon 1958-ban nyújtotta élete legjobb teljesítményét az Édes Anna Vizynéjeként. Alakítását számos fesztiválon díjazták, de romló egészsége ekkorra már korlátozta a munkájában.

Mezey Mária orgánuma olyan volt, mint egy nagyszerű kórus vagy egy pompás zenekar. Kabos Gyula könnyedsége, Csortos Gyula ereje, Ascher Oszkár versmondói tisztasága lakozott benne. Hit és szeretet volt minden szavában, és aki akár csak egy alkalommal is megcsodálhatta játékát, úgy érezte, hogy felemelkedik az emberség egy magasabb fokára.