„Európa vitorláit ismét szél dagasztja”, ezért ki kell használni a mostani lendületet egy erősebb, egységesebb és demokratikusabb unió létrehozása érdekében — fogalmazott évértékelőjében Jean-Claude Juncker. A valóság azonban lehet, hogy némileg különbözik attól, amit felvázolt. A „dagadó vitorlák” pedig nem tudni, milyen irányban viszik el kontinensünk sorsát.

Történelmileg megismételhetetlen pillanatnak tekinthető, amikor nyilvánosságra hozták a brit referendum eredményét, és páratlan alkalom adódott annak a vizsgálatára, hogyan reagál erre az üzleti világ, és mi történik a tőzsdéken. Egyszerű logikával nézve abszolút butaságnak tűnhet „történelmi szempontból megismételhetetlen pillanatról” beszélni, hiszen tudjuk, hogy létünk minden pillanata megismételhetetlen, legfeljebb csak valamihez hasonló eseményekről beszélhetünk. Ugyanaz a dolog kétszer nem történik meg, illetve egy eseménynek nem valósulhat meg egyidejűleg több változata, különböző végkifejlete sem. Legalábbis a tudomány mai állása szerint nem bizonyított, hogy léteznének párhuzamos valóságok.

A Brexit hátterében egyrészt az emberi butaság, másrészt a különféle érdekcsoportok tevékenysége is ott húzódhat. Érdekes lenne különböző szempontokból elemezni a témát. Ahhoz viszont az kellene, hogy egy másik párhuzamos valóságot is meg tudjunk vizsgálni. Ebben az esetben azt, hogy mi lett volna az üzleti világ és vele együtt a tőzsdék reakciója arra a hírre, ha a britek a bennmaradás mellett szavaznak. Az EU-ból való kiválással kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó vélemények jelentek meg a világsajtóban. Olyan szalagcímeket láthattunk, mint például: Európát kiütötték, Figyelmeztető lövés vagy Ország így még nem szúrta tökön magát. Emellett pedig olyan kommenteket is, hogy lényegében nem történt semmi, és nem is kell vele foglalkozni.

A brit elszakadáselemzők szerint mindez más országokat is „megfertőzhet”. Viszont olyan véleményeket is olvashatunk, hogy egy ilyen sokkhatás akár jelentősebb lökést is adhat egy új alapokra épülő, egységes Európa megteremtéséhez. Fontos momentum, hogy valójában nincs is olyan jogszabály, amelynek alapján Nagy-Britannia valaha is köteles lett volna bejelenteni az Európai Unióból való kilépési szándékát. Jogilag ugyanis a népszavazás önmagában nem tekinthető hivatalos értesítésnek. Brüsszelnek most kellene tisztáznia a feltételeket, ami a lassú és bürokratikus módszerei miatt sokáig eltarthat.

A demográfiailag elöregedő és időnként kétségtelenül az amnézia jeleit mutató öreg kontinens akár el is felejtheti, hogy mi ez az egész. A népszavazás eredményére egyfajta tükörként is tekinthetünk, melyet Európa jelenlegi arca elé helyeztek, és melyben az látszik, hogy a kifogástalannak szánt „smink” mögött Brüsszel arrogáns, és egyre inkább eltávolodik az emberektől. Az EU súlypontja a jövőben valószínűleg még jobban eltolódik Párizs és Berlin felé, a brit „ellensúly” hiányában pedig Berlin még inkább Oroszország felé húzhatja majd az EU-t — de ez sokban függ a hamarosan sorra kerülő választások eredményétől.

A kínai lapokban megjelenő kommentárok tűnnek a legreálisabbnak. Ott azt írják, hogy az ilyen fejlemények mindenkinek csak kárt okoznak. A szerzők pedig egyúttal azt sem mulasztják el megállapítani, hogy a világgazdaság központja Európából és az USA-ból egyre inkább helyeződik át Ázsiába. A csendes-óceáni térség várhatóan a jövőben is tartós gazdasági növekedést tud majd felmutatni, Európa viszont mindinkább a világ múzeumává válik. Ennek tükrében akár azt is hihetnénk, hogy a migránsáradatot az idézte elő, hogy előre meghirdették a múzeumok éjszakája ingyenes rendezvényeit...

Ami a jövőt illeti, vagy egy egységes, erősen integrált Európai Unió alakul ki, vagy pedig egy szétforgácsolódó, a perifériákon lemaradozgató, az EU kemény magját szorosan tömörítő új európai szövetség jön létre, növekvő orosz befolyással a keleti végeken, illetve egyre szorosabb amerikai védőernyővel nyugaton. A Brexit nem sok választást hagyott.