Újat még természetesen igen, megbotránkoztatót talán, de meglepőt már kevésbé hozhat a programsorozat. Szerencsére mi, akik szeretjük és egész évben alig várjuk, hogy aztán legyen min töprengenünk, éppen azért vélekedünk így, mert amint végignézzük az első előadást, a kérdésünk/kételyünk nyomban elszáll. A produkciók ugyanis olyannyira széles skálán mozognak és olyan gazdag árnyalatúak, hogy bármiféle beskatulyázási szándékot meghiusítanak.
A Desiré Central Station Fesztviált immár negyedik alkalommal rendezik meg Szabadkán. A november 23-ától 30-áig tartó színházi szemlén mintegy tizenöt előadást láthat a közönség, szerbiai, szlovéniai, magyarországi és horvátországi produkciókat.
Mivel a fesztivál az előző három évben már úgymond kilőtte az égtájakat, most egy látszólag konkrétabb, kontextusában azonban szintén számtalan lehetőséget magában rejtő tematikára, az (A)politikára épít. Ezt érthetjük politikainak, apolitikainak, látszólag apolitikainak vagy túlzottan politikainak, de ahogyan az alcímmel való játék is számos lehetőséget rejt magában, úgy köztük van a teljes figyelmen kívül hagyás lehetősége is, habár kétségtelen, hogy az egyes darabok között van összefüggés, sőt nagyon is jól kommunikálnak az előadások — bennünk, velünk, egymással, a közeggel, a társadalommal, a régióval, amelyben élünk. Felháborítanak, elgondolkodtatnak, megrémisztenek, bűntudatot keltenek, meghatnak és még oly sokáig sorolhatnánk azokat az érzelmeket, amelyeket kiváltanak. Akkor, amikor a társadalom közönye már a megdöbbentő határát súrolja, a színház nagyon is kézenfekvő eszközökkel képes arra, hogy rég elfeledett, rejtett zugokba száműzött érzelmeket hívjon elő a tudatunkból. És teszi mindezt azért, hogy felébredjünk a közös párnán Csipkerózsika-álmunkból, ne higgyünk a saját szemünknek, és igenis merjünk gondolkodni. Bármennyire is csalóka olykor a kép, a színház igenis a közönségért van, azért, hogy a nézőnek alternatívája legyen a választásra, egy több aspektusú, független eszmefuttatás gyújtózsinórjaként.
A Desiré Central Station Fesztivál az előadásokon kívül lehetővé teszi a kétoldalú kommunikációt is a színházi szakma itt megjelent alakjaival. Bejáródott szokássá vált ugyanis, hogy az előadásokat követő napon, a Desiré Akadémia keretében színházi szakemberek előadásait hallgathatják az érdeklődők. Itt közelebb kerülhetnek néhány kevésbé egyértelmű színházi jelenség megértéséhez, vagy feltehetik saját kérdéseiket. A Desiré Akadémia idei meghívottai között Rambo Amadeus énekes, dalszövegíró, Uršul Cetinski színházigazgató, Máté Gábor színész, rendező, Božidar Mandić író, képzőművész, dramaturg, valamint Mezei Szilárd zenész, zeneszerző szerepel.
A fesztivál keretében továbbá egy kritikaíró műhely is indult, mely a színvonalas színházkritika megerősítése érdekében elsősorban együtt gondolkodásra hívja az érdeklődőket. A műhelyt Sirbik Attila, a Symposion folyóirat főszerkesztője vezeti.
Már csak néhány napig tart a Desiré Fesztivál, és mint sejthetjük, a csattanó még hátra van, érdemes lesz figyelni.