2006-ban, Zenta szabad királyi várossá nyilvánításának ötszázadik évfordulóján avatták fel a Tisza- parton a Révész szobrát, amely Dudás Sándor topolyai születésű, Csongrádon élő művész nevéhez fűződik. Az alkotás utalhat a dolgos tiszai emberekre, de jelkép is lehet, hiszen a révész kötötte össze a...
A cikk azzal kezdődik, hogy a vajdasági hatalom és a szigorúan ellenőrzött szerb sajtó elhallgatja, milyen katasztrofális helyzet uralkodik Észak-Bácskában, pontosabban azokban a községekben, amelyekben a magyarság többségben van. Például Zentán és Magyarkanizsán. Innen ugyanis a még megmaradt szerb lakosság igyekszik a gyermekeit Újvidékre, Belgrádba vagy Szerbia szűkebb területére menekíteni, mert ezen a vidéken nincs számukra jövő. Hogy esetleg a magyar fiataloknak sincs, az nem érdekes, mert éppen miattuk, vagyis az itt élő magyarság miatt kell távozniuk a szerbeknek. Akik viszont maradni kényszerülnek, azok nem mernek beszélni, különben rosszul járnak. A megszólaltatottak többsége sem merte vállalni a nevét, mert fél a következményektől. Egy zentai gimnáziumi tanár két lehetőséget vázolt fel: az egyik, hogy amint Szerbia az Európai Unió tagja lesz, ez a régió szépen, csendesen kiválik egyszerűen azáltal, hogy megtagadja az engedelmességet a szerb hatalomnak, a másik forgatókönyv viszont arra irányul, hogy pár évtized múlva ezen a tájon ne maradjon egyetlen szerb sem. Hiszen véleménye szerint azoknak a szerbeknek, akik hatalmon vannak, egyetlen céljuk, hogy eladják Zentát és a többi észak-bácskai várost, majd az így szerzett vagyonukkal továbbköltözzenek, lehetőleg Szerbia belsejébe.
A szövegből természetesen nem maradhat ki az 1942-es razzia emlegetése, a zentai utcák nevének a megváltoztatása - ezzel is törölni igyekeznek mindent, ami Szerbiára vagy Jugoszláviára emlékeztet -, a ''rossz szerbek” befeketítése. Például: a tartományi kormány elnöke szülővárosában állítólag álompalotát építtetett, melyről senki sem tudja, milyen a belső berendezése, mert a mesterek éjjel, a legnagyobb titokban dolgoztak, de a Demokrata Párt egy-két zentai tagja, a szerb pópa, a községi képviselő-testület elnöke, sőt még a Magyar Szó is megkapja a magáét. Végül pedig megállapítja: legnehezebb azoknak a magyaroknak, akik tiszteletben tartják a szerb államot.
Ugye emlékezünk még azokra az írásokra, amelyek a Večernje novosti, a Politika és a Kurir című lapokban Bácskossuthfalva elmagyarosítására és az ott élő szerbek - javarészt a kilencvenes évek közepén érkezett menekültek - elnyomására hívták fel a figyelmet? Bácskossuthfalva, Zenta, Magyarkanizsa... Vajon mi lesz a következő? Mert nem kétséges, hogy ennek a szennyes hadjáratnak lesz folytatása. Pedig valamennyien tudjuk, hogy a gyűlöletkeltés és az uszítás hova vezet. A saját bőrünkön tapasztaltuk. És nem szeretnénk még egyszer átélni azokat az éveket. Csakhogy ez némelyek számára még mindig túl nagy kérésnek számít.