home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Álom és valóság
Perisity Irma
2017.10.19.
LXXII. évf. 41. szám
Álom és valóság

Kevés olyan emberrel találkoztam, aki már gyermekkorában tudta, mi lesz, ha nagy lesz — és ez valóban így is történt. Gyermekfejjel általában olyan foglalkozásról álmodozunk, amely izgalmas, tele van kihívással, és amely által népszerűségre is szert tehetünk — viszont az évek során lassan rájövünk, igazából mire vagyunk képesek. M. ebben is, mint sok másban, rendhagyó teremtés.

— Engedje meg, hogy én írjam le önmagamat, hiszen a kinézetem nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az lett a sorsom, ami — mondja az asszony visszafogott mosollyal. — És ezzel a maga dolgát is megkönnyítem. Nos, a legtalálóbb megfogalmazás talán az, hogy olyan vagyok, mintha a teremtő két különböző emberből rakott volna össze. Keskeny váll, hosszúkás arc, inkább fiús felsőtest egy jókora csípőn és oszloplábakon. De ez a groteszk külső sohasem keserített el. Anyámmal sosem beszéltem erről, mindig kerülte a beszélgetést a külsőmről, sőt, sokszor az volt az érzésem, hogy lelkiismeret-furdalása is van emiatt. Egy alkalommal, amikor az egyik rokon lány, aki csak néhány évvel volt idősebb nálam, gyereket szült, azt mondtam anyámnak: én sosem megyek férjhez, de azt majd még kigondolom, hogyan leszek anya. Abban mindenesetre biztos voltam, hogy olyan foglalkozásom lesz, amely anyagi biztonságot nyújt.

A furcsa külsőm ellenére sok barátot szereztem, és sosem panaszkodtam vagy szégyenkeztem a kinézetem miatt. Idejében elfogadtam önmagam, megtanultam mások, de sokszor önmagam számlájára is viccelődni. Jól éreztem magam a bőrömben. A szüleim egyszerű munkások voltak, de mivel egyke voltam, fedezni tudták az egyetemi tanulmányaim költségeit, így lettem a kisállatok orvosa. Nem akarok az ország sorsáról beszélni, hiszen azt valamennyien más-más módon éltük át. Én azokban a zűrzavaros időkben is valahogy feltaláltam magam. Sosem volt párkapcsolatom, először akkor feküdtem le férfival, amikor megkezdődött a bombázás. Egy szarajevói ismerősöm volt ő, aki két nap múlva továbbment, járta a menekültek útját — és többet nem hallottunk egymásról.

Abban az időben hallottam a méhen kívüli megtermékenyítésről, és úgy gondoltam, megér egy próbát. Nekem még a gyermekemmel kapcsolatban is voltak álmaim: fiút akartam, egészségeset, szépet, okosat, aki életképes felnőtté válik majd. És szeretni fogom eszméletlenül, mindent megadok neki. Magánrendelőt nyitottam, rengeteget dolgoztam, viszont szépen is kerestem. Mindent önmagam teremtettem meg, senkinek sem tartoztam. Úgy éreztem, eljött az ideje az anyaságnak. Nem akartam a véletlenre bízni, ezért nem fordultam spermabankhoz. Volt a baráti körömben egy férfi, akivel valóban önzetlen, tiszta barátság kötött össze. És nem mellesleg mindenben megfelelt az elvárásaimnak. Napokig gondolkodtam, hogyan kérdezzem meg tőle, de végül sort kerítettem a beszélgetésre, és őszintén közöltem vele, mi a tervem. Azt is világosan megmondtam, hogy erről az egészről soha senki nem fog tudomást szerezni, illetve ha sikerül teherbe esnem, akkor a jövőben sosem kérek tőle semmit a gyerekre hivatkozva. Külön-külön utaztunk el Budapestre — és már az első próbálkozás sikeres lett. Állapotos maradtam! Olyan boldog voltam, mint még soha. A szüleimnek azt mondtam, hogy egy korábbi szerelmem ejtett teherbe, és én meg akarom tartani a gyereket. Az anyám nagyon nehezen fogadta el, hogy törvénytelen unokája lesz, de tudta, hogy hiába is mondana bármit, én már döntöttem.

Elővigyázatosságból a terhesség utolsó hónapjában kórházban feküdtem. Majd megszültem a fiamat, a világ legcsodálatosabb kislegényét, aki végre értelmet adott az életemnek. Azt hiszem, példás anya voltam, azaz vagyok. Tavaly, amikor a fiam betöltötte a tizennyolcadik évét, elmondtam neki, hogyan fogant, de azt elhallgattam előle, hogy az egyik ismerősöm az apja. Rengeteget beszéltünk erről, és elfogadta, hogy lombikgyerek. Az apja egyébként időközben megnősült, két gyermeke született. Mi továbbra is igen jó barátok maradtunk — egészen addig, amíg a fiam beteg nem lett. A gerincével volt gond, és az orvosa azt mondta, a legbiztosabb az lenne, ha valaki a rokonságból gerincvelőt tudna neki adni. Az enyém nem felelt meg, így hát felhívtam az apját, és arra kértem, mentse meg a fiú életét. Ő viszont azt mondta, nagyon sajnálja, de nem akarja, hogy a felesége és a gyerekei mindent megtudjanak. Ezután eladtam a rendelőmet és minden ingóságomat, a fiamat pedig megműtötték Olaszországban. Ha minden jól alakul, ebben az iskolaévben érettségizik. Csodák nincsenek, ezt jól tudom, és az álmok is eltérnek a valóságtól. De ha nagyon hiszünk valamiben, akkor valóra fog válni.


A nyitókép illusztráció: Pixabay.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..