Volt min szörnyülködnünk mostanában, hiszen az elborzasztó eseményekből jóval több jutott, mint kellett volna. Pontosabban, egy is sok(k). Magyarországon, Hejce határában, célállomásától, a kassai repülőtértől mintegy harminc kilométerre lezuhant az a repülőgép, amely a kosovói békemisszióban szolgálatot teljesítő 43 szlovákiai katonát szállította haza. 42-en szörnyethaltak, egy 27 éves fiatalember viszont csodával határos módon életben maradt. Még arra figyeltünk, hogy magához tért, és megszólalt a túlélő, amikor megérkezett a hír a montenegrói szerencsétlenségről: Podgorica közelében kisiklott és a vasúti pálya melletti folyómederbe zuhant egy személyvonat. A szerelvényen sok síelésből hazatérő gyermek utazott. Ez a katasztrófa is több mint negyven áldozatot követelt. Közben a rendkívül zord téli időjárás is szedte a maga sarcát, nap mint nap az újságok címoldalára kívánkoztak az arról szóló tudósítások, hogy hány halottja van már a hidegnek, állítólag több száz egész Európában. Egyelőre, hiszen az évszaknak még koránt sincs vége.
A magyarországi - főleg kereskedelmi - tévécsatornák kedvenc témája ezekben a hetekben a hajléktalanok sorsa. Nincs olyan híradásuk, amelyben ne láthatnánk képsorokat az utcán, a metró aluljárókban, a parkokban élők nyomorúságáról. Azokról, akik a különböző anyagokból összetákolt sátrakban, viskókban próbálják meg átvészelni a zimankót. Nézzük a felvételeket, és közben talán eszünkbe sem jut, hogy nemcsak a nagy városokban, hanem a közvetlen környezetünkben is vannak ilyenek. Csak amikor bekövetkezik a tragédia. Mint Zentán. Pedig ilyen, a munkások által valamikor hátrahagyott fa barokkok, amelyekben hátrányos helyzetű családok húzták meg magukat még évekkel ezelőtt, bizonyára máshol is találhatóak. A Tisza-parti városban kigyulladt és porig égett az egyik. A tűz a 150 négyzetméteres építmény központi részében keletkezett, ahol az öttagú Kolompár család aludt. Egy kétéves kislányt már nem sikerült kimenteni, ő a lángokban lelte halálát, a 27 éves családfő és a nyolc hónapos kislánya pedig az újvidéki kórházban halt bele az elszenvedett égési sérülésekbe. A 19 éves édesanya és a harmadik kislány a zentai kórházban lábadozik, ők jól vannak. Rajtuk kívül még két család maradt fedél nélkül legalább tíz gyermekkel. A hivatalos rendőrségi közlemény szerint a tüzet valószínűleg a nyílt láng használata okozhatta. A rendkívül rossz állapotban lévő barakknak valamikor dupla fala volt, de a belső részét az idők során feltüzelték, mostanra csak a külső borítása maradt meg. Mivel életveszélyesnek minősítették, két évvel ezelőtt az áramot is kikapcsolták. Most az önkormányzat és a szociális központ próbál támogatást nyújtani, tetőt találni a károsultak feje fölé, minden bizonnyal a rokonoknál helyezik el őket. Az összefogás egyre szélesebb körű, hiszen a tartományi illetékesek sem hagyták szó nélkül az esetet. A község tízezer dináros kezdőösszeggel folyószámlát nyitott (Metals Bank, 840-1379741 - kontrolni broj 89 - Pomoæ stradalima u požaru), melyre a segítőkész polgárok is befizethetik az adományukat, a tartományi végrehajtó tanács tagjai pedig egynapi keresetüket ajánlották fel. A tűzesetben érintettek sorsa, ha nem is tartósan, de egy időre bizonyára megoldódik, felvetődik azonban a kérdés: hányan lehetnek még a hasonlóan nyomorúságos helyzetben lévők? Akiknek esetleg van házuk, de nincs mivel fűteniük. Vagy nem telik naponta egy tányér meleg levesre sem. Nemcsak Zentán, hanem Vajdaság-szerte. Korábban csak az Újvidéken, Belgrádban tanuló egyetemisták számoltak be az otthoniaknak a nagyvárosokban megsokasodott koldusokról, akik között minden korosztály tagjai megtalálhatók, az egészen kicsi gyermekeken kívül a szinte magatehetetlen nagymamák és a legújabb kori háborúk rokkantjai is, most azonban már ezért a ,,látvány"-ért nem kell kimozdulnunk a megszokott környezetünkből.
A polgármesteri sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csodával határos módon épségben maradt másik barakkban is olyan körülmények között élnek az emberek, amelyek a 21. században már nehezen felfoghatók. A jövőben erre is oda kell figyelni, és a lehetőségekhez mérten változtatni rajta. Elgondolkodtató azonban az is, hogy ezek a családok rendszeresen megkapják a szociális juttatásukat, mégsem tudtak valamilyen módon megkapaszkodni. Mert az éremnek, mint mindig, van egy másik oldala is. Amiről talán eretnekségnek számít ugyanannak az írásnak a keretében szólni. Mert az illetékesek, ha nem is hivatalosan, de felpanaszolják, hogy a számos nyilvántartott munkanélküli között szükség esetén nem lehet húsz olyan személyt találni, aki hajlandó lenne bizonyos alkalmi munkákat elvégezni. Pedig a számuk csak Zentán kétezer és négyezer között mozog, attól függően, hogy a hatalmon lévők vagy az ellenzék kimutatásaiban szerepelnek-e.
,,Hepiend” nincs? - kérdezhetnék most tőlem jogosan az Illés együttes közkedvelt dalával. Nincs. Sőt, még a tanulság levonását is önökre bízom. Én inkább azt sajnálom, hogy a városom kapcsán éppen ezen a napon kellett ezzel a témával foglalkoznom. Ugyanis Zenta február elsején ünnepli városiasságának az 500. évfordulóját, mert ez az a dátum, amikor II. Ulászló király adománylevelében városi szabadalmakkal és a pecséthasználat jogával ruházta fel.