home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Alapjogok rövid pórázon
Talpai Lóránt
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám
Alapjogok rövid pórázon

A Tavares-jelentés és követelményei • A Tavares-jelentés és követelményei • Dokumentumtervezet rendelésre

A Tavares-jelentés és követelményei

Az Európai Parlament elfogadta az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, azaz a Tavares-jelentést. A dokumentum fő megállapítása az, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől. Ha ez a trend nem változik idejében és megfelelő módon, akkor az annak kockázatához vezethet, hogy Magyarországon sérülhetnek az alapértékek. A jelentés több ajánlást is megfogalmaz mind az uniós intézmények, mind Magyarország számára. A dokumentum szerint a magyar Országgyűlésnek egyebek között törölnie kellene az alaptörvényből azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek nyilvánított. Ezenkívül maradéktalanul el kellene fogadnia a Velencei Bizottság ajánlásait, melyekkel összhangban felül kellene vizsgálnia azokat a területeket, amelyeket a sarkalatos törvények szabályoznak. A határozat elismeri, hogy a kétharmados törvények jogintézménye más tagállamokban is létezik, és a rendszerváltás óta része a magyar jogrendnek is, de megállapítja: kiterjedt alkalmazása továbbra is „aláássa a demokrácia elveit és a jogállamiságot”.

Valóban függetlenek az Európai Unió tagállamai?

A Tavares-jelentés elfogadása után a magyar kormány súlyos aggályának adott hangot. A magyar diplomácia szerint a döntés, illetve az Európai Unióban alkalmazott kettős mérce Magyarország függetlenségét korlátozza. „Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, amely alapján, népszavazással is megerősítve, beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni. A Tavares-jelentés súlyosan sérti, korlátozza Magyarország függetlenségét, a jelentés révén gyámság alá akarják helyezni az országot, ami bántó a magyar emberek számára és veszélybe sodorja az EU eszmeiségét is” — jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Az Európai Parlament néppárti frakciója is értetlenül áll a jelentéstervezet elfogadása előtt. Az Európai Néppárt közleménye szerint a dokumentum az európai baloldali pártok kívánságlistája, mely pártok a saját politikai programjukat akarják Magyarországra erőltetni. „Teljesen elfogadhatatlan és minden jogi alapot nélkülöz a magyar Országgyűlésnek címzett több tucat jogalkotási ajánlás és egy olyan monitoring eljárás bevezetése, amely ezeknek a javaslatoknak a végrehajtását kíséri figyelemmel. Az Európai Parlament semmiképpen sem válhat Nagy Testvérré” — hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke.

Dokumentumtervezet rendelésre

Rui Tavares, az Európai Parlament zöldpárti jelentéstevője cáfolta ugyan, hogy a dokumentum szigorú felügyelet vagy gyámság alá vonná  Magyarországot, mégis úgy tűnik: a jelentés sokkal inkább megrendelt dokumentumként, mintsem a magyarországi demokrácia hiteles korrajzaként kerül majd az irattárba. Lehetséges, hogy Európában sokak nem veszik komolyan a Tavares-jelentést, vagy épp ellenkezőleg túlságosan is komoly dokumentumként értékelik. Egy fontos tényező azonban leszögezhető: a jelentés rendkívüli politikai egysíkúságról tanúskodik, a jelentéstervező pedig az objektív szemlélődés helyett szubjektív módon, teljes mértékben a saját világnézetén át, szemlélte a valóságot. Ha az Európai Parlament a jövőben is hasonlóképpen fogja végrehajtani a monitoring eljárásokat, akkor valóban felvetődik majd némely országok szuverenitásának a kérdése. Azok az absztrakt veszélyek, illetve rosszindulatú feltételezések, amelyekkel a szerző teletűzdelte a dokumentumot, számos európai uniós tagállamra is vonatkozhatnának. Vajon a nagyobb befolyású, illetve erős gazdaságú európai nagyhatalmak is átesnek majd hasonlóan elfogult vizsgálatokon? Ha igen, akkor szinte biztosra vehető, hogy a jelentéstervezet készítőjére rendkívüli nyomás fog nehezedni, ennek következtében pedig a jelentéstervezet paragrafusai, véglegesítésük előtt, vélhetően liberalizálódnak majd, és csupán bizonyos határokig térképezik fel egy-egy ország jogrendszerét.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..